Mikor jöhetnek szóba az anyagiak ismerkedés során?

Hát az én életem is kész van , saját erőből és maximum együtt alkalmazkodunk egymáshoz. Nem egyik a másikhoz alá rendelve , mert csak több pénze van és az ő állítása szerint "többre elért mint mások". Bár egy ilyen egó sem vonzana alapból.

Soha nem kérdezek rá az anyagiakra alapból, ha valakivel komolyan ismerkedsz ki fog derülni a munkája , ruhája, autója, lakása ,hobbia alapján mennyit keres általában. És nem ez fogja eldönteni ki viseli a nadrágot a családban. Az is ki fog derülni mennyi esze van mellé..

Ilyen nincs, hogy én alkalmazkodom és kész, maximum akkor, ha eleve olyan az élete, mint az enyém, hasonló szokásokkal, stb, akkor oké. De egyébként meg lehet bármennyi pénze, nem fogok mindent eldobni és alkalmazkodni :D

Én elismerem, ha valaki sokat elért, nem vagyok irigy meg gazdaggyűlölő, de ettől még nekem a saját életem, saját ritmusom, szokásaim, életmódom stb fontosabb. Attól még, mert sikeres valaki, nem biztos, hogy azonnal mellé akarok társulni bármi áron.

Az, hogy mit dolgozik, az első randin kiderül ideális esetben. Illetve hogy milyen ambíciói vannak (pl ha tanul nem dolgozik)

Ebből kb lehet tudni mi a helyzet, mire lehet számítani.

A konkrét fizetés, számlák és befektetések megbeszélése meg jóval később, amikor már stabil a kapcsolat és együtt hoznak nagy döntést. Pl bele akarnak vágni egy költözésbe, házasságba stb. Nálunk az összeköltözésnél ment a matek, mert mindketten csóró egyetemisták voltunk. Előtte szerintem ilyen mélységben nem kell. Csak annyit, hogy ki milyen színvonalon szeretne élni, pl közös utazás.

Kérdező, szerintem célzott kérdések nélkül is hamar kiderül (hacsak nem szélhámos), vki hogy áll nagyjából, munkakerülő vagy dolgos, meg tud-e élni a saját fizujából átlag színvonalon, vagy sem. Ettől több nekem nem kell. Amúgy meg nem értem, az ilyen anyagi kérdéseknél sose szempont senkinek, hogy milyen a másik pénzügyi kultúrája? Mert én relatíve sok embert ismerek, aki vagy nagyon smucig, vagy szórja a pénzt. Én nem szeretnék olyan párt, akivel majd a közös élet során mondjuk a 100 Ft-tal drágább kenyeret se lehet megvenni, mert húzza a száját, ha nem mindenből a legolcsóbb van, ruhát csak akkor vegyünk, ha már szó szerint leszakad rólunk az 1 db nadrágunk, de olyat se, aki mondjuk jól keres, de mindig a legújabb teló kell, meg 100 ezer alatt minden téli kabát szar, meg elmegy bulizni, és meghív boldog-boldogtalant, issza a legdrágább italokat, aztán hó végén nincs egy fillérje sem.

„Nem akarnak felvágni vele, de azért mégiscsak egy olyan dolog amivel felvághatna, mert többet elért mint mások. Akár tetszik, akár nem.”

A felvágás unszimpatikus. Idővel úgyis szóba fog kerülni, de erről az jut eszembe, mikor egy pasi az iskolai végzettségeivel kezdett ismerkedni, és az este nagyobb részében erről folyt a szó. Ilyen formában gáz. De amúgy meg, engem pl. kicsit se érdekel, hogy vki önerőből érte-e el a lakást. Nem fogom azért kevesebbe nézni, mert mondjuk a szülei is raktak bele jócskán.

„Szóval, mint nő, hogy reagálnál arra, hogy egy bizonyos férfinek már úgymond ''kész'' az élete és maximum te ''alkalmazkodsz'' az ő életéhez, és nem fordítva?”

Tegyük fel, nincs saját lakásom, a másiknak igen, összeköltözésre kerül a sor, akkor hozzáköltöznék, természetesen a költségeket megosszuk vmilyen formában. De akkor az legyen az én otthonom is, amíg együtt vagyunk, és véletlenül se az legyen, hogy még azt is meg kelljen kérdeznem, hova rakhatom le a poharam.