Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mi volt számotokra a legdurváb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi volt számotokra a legdurvább eset, amit soha többé nem szeretnétek átélni egy randin?

Figyelt kérdés

A kérdésem arra irányul, hogy mi volt az a szituáció, cselekedet, ami annyira negatív volt számotokra, hogy teljesen megrémültetek tőle, és nem szeretnétek olyat többet átélni egy randin sem.

Nyilván történnek olyan dolgok, amiket utólag már viccesen mesél az ember a barátainak, ezeket is leírhatjátok, de leginkább arra lennék kíváncsi, ami tényleg ijesztő volt, ami elvette a kedveteket a másik nemtől egy időre.

Az elmúlt időszakban én is, és a baráti körömben is páran sok visszautasítást kapunk lányoktól/nőktől, mert annyira rosszul sikerültek a korábbi randijaik, hogy szó szerint némelyik már fél a férfiaktól. Persze a legtöbb nőre inkább az jellemző, hogy attól tartanak, hogy csak pár éjszakára kellenek, ami szintén sajnálatos, hisz aki tisztességes szándékkal közeledik feléjük, azok nem kapják meg az esélyt, mert valaki korábban összetörte a lelki világukat.



2016. dec. 29. 11:27
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%

Randiztam egy tudathasadásos nővel :D

Néha random módon személyiséget váltott, nyomulós szexdémonból átváltott olyanba, mintha csak baráti, semleges találkozó lenne, majd megint vissza szexdémonba, minden alkalommal, amikor a baráti személyiségbe váltott, megkérdezte, hogy mit dolgozok, és minden alkalommal rácsodálkozott, mintha nem mondtam volna már el előtte legalább 5x.. :D

Kissé ijesztő volt, bár így utólag már vicces :D

2016. dec. 29. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
#1 Komoly lehetett :D Nekem szerelmet vallot a nő a randi végén. Nem mondom hogy nem esett jol, de kesobb kiderult hogy nagyon veszelyes.
2016. dec. 29. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
48%

nekem olyan volt, hogy találkoztam a csajjal. dumáltunk, egyszer megszólal: jézusom, ott az exem, menjünk gyorsan valamerre, ha nem akarsz verekedni...

Gondoltam magamba, király, ezt a csajt se kell már felszedni.

Később persze elnézést kért, jött a magyarázkodás, de én visszaszivattam: volt egy haverom aki alaposan kigyúrt, mellé ketrecharcolt is. Discoba beszéltünk meg találkát. Mondta a csajszi hogy ott az exe fenn, megint nemtud tőle megszabadulni. mondom nem gáz, idehívtam a haverom belesúgtam a fülébe, hogy ezt a csaj könnyen megkaphatod, csak üsd le azt a csávót aki ott van fenn.

Nem is kellett több, elindult, valamit dumáltak, csávó megfordult és nem is láttuk később se az este folyamán.

Hogy havernak emgvolt-e a csaj azt nemtudom, de a tánctéren nagyon hálálkodott...

ekkor fogadtam meg, hogy soha nem kezdek olyan csajjal aki kapcsolatban van, vagy nem zárta még le az exével a dolgot teljesen.

szerintem lehetetlen kihívás lesz, hisz újra szingli vagyok 2.5 év után

Ez a story am kb 4 éve történt.

2016. dec. 29. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
90%

Nekem volt ilyen randim, ami után azt mondtam, hogy inkább apáca leszek, itt volt elég.

Levelezgettünk egy pasival, társkeresőn ismertem meg. Már az is csoda volt, hogy nem akart fél percen belül képet küldeni a fa.rkáról, meg nem kért rólam se pucér képet, mert sajnos a többség esetén ez valamiért "természetes".

Sőt, beszélgetés során sem tért ki a megszokott "szereted-e análba" és "szoktad-e borotválni" témákra, ami megint csak kedvelt téma szokott lenni társkeresőn: nálam pedig azonnali letiltással járt, mert mindenkivel elég egyértelműen közöltem, hogy nem szexpartnert keresek.


De tényleg, jó fejnek, viccesnek és udvariasnak tűnt a beszélgetés során. Felvetette, hogy találkozzunk.

OK.

Ilyen esetben is óvatos voltam, tehát találkozás csak nappal, forgalmas helyen, ahol sok az ember. Gondoltam, ezzel mindent megtettem a védelmem érdekében.

Aztán rájöttem, hogy baromi nagyot tévedtem!

A pasi szemrebbenés nélkül kihasznált egy fél perces időszakot. Konkrétan a randi vége felé elkísért a plázához, ott van nálunk a buszvég is, és jeleztem, hogy nekem lassan indulni kell haza. Még ez is imponált, hogy nem a városban hagy ott, hanem a buszig kísér, "nehogy bajom essen". Nos, ennek a plázának a mosdóját már igen sürgős volt igénybe venni, beugrottam, ő pedig kint várt. Mikor kiléptem, és nem volt ott senki, szó nélkül a falhoz nyomott (agresszív, durva módon), elkezdett fogdosni, és meg akart csókolni. Aztán mikor ellöktem, vérig volt sértve, hogy a randin legalább egy csók járna neki is, és nagyon durván alám markolt. Hát ennyit a romantikáról...

A mosdó elég eldugott részen volt, nem tudom, van-e kamera, vagy véletlen, de arra sasszézott egy biztonsági őr, úgyhogy elengedett, én meg futva mentem a buszig. Konkrétan úgy szálltam fel az első induló buszra, hogy azt se tudtam, merre megy, csak jussak el onnan.


Azt egy életre megtanultam, hogy hiába akarok én óvatos lenni, attól még mindig csak egy alacsony, gyenge, és egy férfival szemben baromira védtelen nő vagyok.

Levonva az esetből a tanulságot, letöröltem magam a sza.r társkeresőről, mert egy ilyen randi elég volt, és innentől nem állok szóba idegenekkel, pont mint kiskamasz koromban.


Így is sikerült párt találni, egy nagyon kedves, szimpatikus kolléga személyében. :) De neki is kellett egy darabig bicikliznie, mire el mertem vele menni rendes randira, kettesben.

2016. dec. 29. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

Hát, én olyan szerencsétleneket fogok ki általában, aki randi végén még egy nyomorult puszit sem kér/ad.Persze a nyomulósokat utálom, de azért ne legyen egy tesze-tosza szerencsétlen se.Mert abból nyilván azt vonom le, hogy nem is tetszem egyáltalán neki.Azért megkérdezni lehet.

Na de a legdurvább az volt, mikor a pasi bemutatkozás után nyomban közölte is, hogy neki sajnos dolga van, úgyhogy a randi annyiból állt, hogy köszönés, kézfogás, aztán egyik jobbra, másik balra megy.

Állítólag szép, csinos nő vagyok, de hát van, akinek semmi sem elég jó.Mondjuk, nem rázott meg a dolog, mert nekem sem tetszett ő.De ez egy kirívó randi volt, hasonló sem történt se az előtt sem után.

2016. dec. 29. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%
1. randi, netről megismert lány. Találkoztunk, mondta, hogy éhes, így beültünk valahova enni. Befejezte az ételt, majd eszébe jutott, hogy neki aznapra színházjegye van, és nem fog odaérni, így gyorsan elköszönt, többé nem hallottam felőle.
2016. dec. 29. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
Nekem maga a randi egesz jol sikerult,persze a csavo kozolte,hogy ehes igy berangatott (nem akartam megserteni egybol) egy olyan etterembe ahol csak olyan eteleket szolgaltak fel amibol az etelallergiam miatt nem ehettem ,a pasas ennek ellenere nyugodtan tomte a fejet velem szemben. Ha csak ennyi lett volna a baki talan elnezem,de a randi utan elkezdett nyomulosan zsarolni,mert a kovetkezo randin esze agaban sem allt elvinni valahova ,egybol menjek le hozza aludjak nala mert fel egyedul,szulei ugysincsenek otthon,ha meg meg akart volna olni mar megtehette volna es hasonlo dumak kereteben a 120.nem valaszom sem ertette meg igy kisse durvan elkoszontem es le is tiltottam.
2016. dec. 29. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
48%

@7-es: komolyan ilyen pasikat hol ismertek meg? :)


De tényleg, egy csomó normális férfi egy randira sem jut el, itt meg halálra röhögöm magam, hogy milyenekkel elmentek.

2016. dec. 29. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
93%

1. Vartam ra 50 percet. Kiderult, hogy elobb bevasarolt a tescoban. Majd leultetett egy utszeli padra, ramnezett "na mondjad" akkor kozoltem vele, hogy en megyek haza, vissza SE neztem.

2. KB 3 perc beszelgetes utan azt akarta, hogy csokoljam meg. Es felhaborodott amikor elutasitottam. "Nem hazasodni akar, csak egy csokot."

3. Meghivtam egy sorre, utana felallt, rendelt maganak kajat, engem meg se kerdezett.

4. Szex is volt, KB 1 Oran keresztul NEM volt kepes elmenni, been a Labam begorcsolt, AZ izzadtsaga AZ arcomba csopogott, KB szetharapta AZ arcomat, par napig sebes volt. Amikor elegem lett, akkor meggyanusitott, hogy elraktam a penztarcajat. OTT volt a nadragzsebeben!


Csak par gyongyszem.

2016. dec. 29. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Soroljam?


Egy időben felbuzdultam, hogy sok ismerősöm talált komoly kapcsolatot (2-3 évvel ezelőtt) az egyik társkeresőn, én éppen szingli voltam hosszú kapcsolat után, és gondoltam miért ne? Rájöttem, miért ne...


Volt olyan pasi, akivel novemberben taliztam először. Elmentünk sétálni. Hideg volt, fújt a szél, aztán elkezdett szemerkélni az eső. Majd megfagytam, én finoman pedzegettem, hogy beülhetnénk valahová, de ő csak rótta velem a köröket az egyik parkban. Aztán már mondtam, hogy legalább üljünk le egy kicsit, (tényleg már egy órája köröztünk), mire felháborodottan közölte, hogy ő egy nőre nem költ az első randin, mert ha nem lesz belőle semmi, akkor az veszteséges neki. Néztem ki a fejemből, hogy figyelj, én csak le akartam ülni, fázok, és simán ki tudok fizetni egy forró teát akár neki is, de az a jó hírem, hogy ebből így sem lesz semmi. És otthagytam.

Volt olyan srác is, aki kitalálta, hogy menjünk étterembe. Hiába mondtam, hogy első randin max egy kávé (én se várom el, hogy tényleg valaki költsön rám, mikor még semmi se biztos). De, de tud egy jó helyet.

Ettem egy salátát és egy levest, ő meg végigette a fél étlapot. Azon már nem csodálkoztam volna, ha mindenki fizeti a részét a kaja végén, de azért elkerekedett a szemem, mikor közölte, hogy felesben fizetünk. Kb. négyszer annyi volt a fogyasztása, mint az enyém. Hát gondolhatod... Kértem a pincértől a számlát a saját részemről, kifizettem, és otthagytam. Az meg csak lesett, hogy ilyet is lehet...


Belefutottam még pár ilyen olcsójánosba, de ez a kettő volt a legdurvább.


Azon pár randi után már csodálkozni se tudtam, hogy igazából kétféle pasi van társkeresőn. Az egyik, aki az első percben le akar smárolni, egész végig nyomul, és egyértelműen közli, hogy "ha nincs szex, nem lesz második randi". Hú, hát nagyon meg vagyok szeppenve, szerintem hagyjuk akkor az elsőt is, én meg elmentem haza.

A másik fele, aki kukán ül, meg se mer szólalni, és tök az az érzésed, hogy nem is érdekled. Úgy mész haza, hogy biztos nem jöttél be neki. Végül 5 nap múlva rád ír, hogy azt hitte minden jó volt a randin, várta, hogy megkeressem (én őt!), és ha nem akarok semmit, mondhattam volna ott is.


Azoknak a végtelen hosszú sorát meg se említem, akik rám írtak, és két mondattal később már ment a duma, hogy mit csinálna velem, mit hova dugna, stb, és intim képeket küldözget, meg szexcsetelni akar mindenáron.


A lelkivilágom ilyen értelemben tört össze. Nem voltam fent sokáig társkeresőn, talán 3 hónapig, de a végén úgy éreztem, hogy undorodok az egész férfi nemtől, valami baromira elromlott az alatt, amíg én kapcsolatban voltam, és amit ma kapcsolatnak hívnak, arra nekem nincs szükségem.

Iszonyatosan sok negatív benyomás ért arról, hogy milyenek a férfiak. Úgy éreztem magam, mint egy naiv kis 12 éves fruska, aki először szembesül azzal, milyen is a világ valójában, addig pedig burokban nevelkedett.


Sok időnek kellett eltelnie, mire újra úgy tudtam nézni bármilyen férfire, hogy elhiggyem, hogy érző és gondolkodó lények, akik szexen kívül mást is akarnak, és nem az az egyetlen céljuk, hogy minél több nőstényt meghágjanak, mint az állatok.


Maradjunk annyiban, hogy már elhiszem, hogy értelmes IS akad a férfiak között, csak a sok farokvezérelt idióta között nehéz megtalálni.

2016. dec. 29. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!