Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Hogyan tovább? Lehet még...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tovább? Lehet még esélyem valami komolyabbra?

Figyelt kérdés
1 hónapja rámhajtott egy srác, akinek akkor még a haverjával kavartam, csak ő erről nem tudott. Párszor találkoztunk kettesben, és rájöttem, hogy vele sokkal jobb és ő kell. Viszont rájött arra, hogy közben a haverja is még közben próbálkozott nálam... én meg bedőltem neki. Azt mondta, hogy nem zavarja, mégis azóta nem keres. 1-2 hete megkérdeztem, mi baja, vallja be, ha nem akar semmit tőlem, erre azt mondta, hogy eleinte még akart, de már nem, maradjunk barátok. Erre elmondtam neki, hogy sajnálom, mert nekem ő kell... a vallomásra kicsit megenyhült, azt mondta akkor inkább maradjunk úgy, mint eddig, hogy találkozgatunk közben, aztán majd kiderül. Azt mondta jó velem, amikor együtt vagyunk, de sokszor idegesítem a hisztijeimmel. Megbeszéltük, minden oké volt. De azóta sem keres. Hétvégén összefutottunk, ő jött oda hozzám, beszélgettünk (mikor megemlítettem neki a haverját, láttam, hogy megrendült az arca :( ), felajánlottam neki, hogy találkozzunk másnap kettesben (én mentem volna), örült neki, de nem tudta még, hogy ráér-e. Reméltem másnap megkeres, hogy találkozzunk, de semmi. :( Ezek után elmerjem hívni találkozni (úgy, hogy ő jönne)? Lehet még esélyem? Ő magától soha nem keres. :(
2010. jún. 6. 22:44
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd egy ideig, ha jelentesz neki valamit akkor fog keresni, mert hiányozni fogsz neki. De ha nem keres akkor annak oka van, márpedig az, hogy nem akar semmit. :S Tapasztalat..
2010. jún. 6. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Egyszer fennvolt msn-en, és nem írtam rá, hanem csörgettem telefonon, mire rámírt. Akkor azt monda, azért nem írt eleinte, mert közben én is ráírhatnék. :S Ebből gondoltam, hogy azt várja, hogy én kezdeményezzek.

Kedves első!

Milyen tapasztalatod van ezzel kapcsolatban, mire akartál utalni?

2010. jún. 6. 23:13
 3/11 anonim ***** válasza:
Arra, hogy mikor én hagytam az egészet és nem kerestem az illetőt, utána feltűnt neki, hogy már nem érdeklődöm felé, és ő kezdett el megint rákapcsolni a dologra. Néha a fiúk nagyon elkényelmesednek ha látják hogy mennyire kellenek nekünk, ezt nem szabad hagyni. Csak erre akartam utalni, semmi rossz szándék. :)
2010. jún. 6. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Csak attól félek, akkor azt hiszi, hogy a haverja kell, és nem ő. :( Hétvégén is szépen kikotyogtam, hogy beszéltem a haverjával, és láttam, hogy nem tetszett neki. :(
2010. jún. 6. 23:20
 5/11 anonim ***** válasza:
Biztos azt hiszi, hogy két vasat tartasz a tűzben és nem akar pofára esni, nem tudhatja, hogy te mit mondasz a másik srácnak. Gondolhatja azt is, hogy neki is azt mondod mint a másiknak. De ez már elég szőrszálhasogatós kifogás, csak tudod minden lehetőséget figyelembe kell venni. Mindenesetre az már jó jel, ha az látszik rajta, hogy zavarja, ha beszélsz a másikkal.
2010. jún. 6. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
És hogy győzhetném meg, hogy nekem ő kell?
2010. jún. 6. 23:27
 7/11 anonim ***** válasza:
Fogós kérdés.. :S Először az jutott az eszembe, hogy ne beszélj a haverjával. Dehát ez nem bizonyítana sokmindent. Próbáld meg tiszta lapra helyezni vele a kettőtök viszonyát, és te is nézz magadba kicsit, hogy mit is szeretnél igazán, oké, hogy ő kell, de minden fejben dől el, és ha tudatosítod is akkor ő is látni fogja, hogy akarod. Kicsit pszichohalandzsának tűnik, de hidd el jó lesz, ha odafigyelsz erre. Nekem eddig működött. :)
2010. jún. 6. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Fiú vagyok, és meg kell mondjam, talán úgy viselkednék én is, mint ő.. Mi a gondja? semmi különös, csak éppen az hogy van egy barátod, akit nem akarsz dobni addig, amíg nem veszi ő át a helyed, jó kis biztosíték.. ha szakítasz a barátoddal, - függetlenül - és ezt a helyzetet majd fogod neki mondani (ennyit, azt már nem kell, hogy csakis miatta, nem lesz rá szükség), hogy mi történt, ő lesz az első aki odarohan és bátorítani akar.
2010. jún. 6. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Nem járok a haverjával, csak sokáig kavartam vele, és még mindig bennevan a képben néha-néha. Múltkor pl áthívott magához, bepróbálkozott, de nem hagytam, hogy lefektessen. Másnap azzal kezdte a srácnak, hogy nála aludtam. :( De azt mondta a srác, hogy nem zavarja... :S
2010. jún. 7. 00:00
 10/11 anonim ***** válasza:

El kellene döntened, hogy kit akarsz. Ha komolyan akarsz valamit ettől a fiútól, akkor minek ápolgatod még a kapcsolatot a haverjával?

Azt mondta, hogy őt ez nem zavarja. Ezt csak úgy illemből mondta, hogy nehogy azt hidd, hogy túlságosan oda van érted. Neked is nagyon rosszul esne, ha a srác szédítene téged, közben meg találkozgatna egy barátnőddel, akivel korábban kavart.

Ne látogasd a haverját, akivel kavart. Ezzel nem adsz okot neki a féltékenykedésre. Ezen felül pedig elmondhatod, hogy szeretnél vele komolyabb kapcsolatot.


Mondjuk ez az egész történet, meg a hozzászólásaid úgy jönnek le, hogy te mindkét fiúval csak úgy elvagy. Picit jobban mozgatja a fantáziádat ez a srác, de ha ő nem foglalkozik veled, akkor jó a haverja is.


Majd csak benől a fejed lágya egyszer.

2010. jún. 7. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!