Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakított velem életem szerelm...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakított velem életem szerelme. Ki tudom ezt valaha heverni?

Figyelt kérdés

Nemrég szakított velem a barátom. Azóta teljesen kivagyok. Ezt úgy mondom, hogy jópár hosszabb kapcsolatom is volt az évek során, visszautasítottak, szakítottam is már. Ezek mind nagyon megviseltek, de egy idő után jobban lettem. Tudtam, jön majd a következő.

Most viszont nincs így. Őbenne találtam meg azt, akit egész idáig kerestem. Első látásra megtetszett. Mióta megismertem, képtelen vagyok más férfira ránézni, hiszen tudom, hogy hiába keresnék, nála nem találhatok jobbat a számomra. Úgy tűnt, ő is így érez, mindig mondogatta, mennyire szeret. A kapcsolatunk tökéletes volt, úgy éreztem, megtaláltam a másik felem. Pár napja azonban hirtelen előállt azzal, hogy őszintének kell lennie, ő az elejétől fogva érezte, hogy neki ez nem fog menni, remekül megértjük egymást, összepasszolunk, de számára inkább csak mint jó barátok. Ennek ellenére azért viselkedett így, mert látta rajtam, mennyire szeretem, és nem akart megbántani. Igazából képtelen nem barátként szeretni. Köpni-nyelni nem tudtam. Ekkora fájdalmat még semmi sem okozott. Azt mondta, csak barátok maradhatunk, de néha azért majd beszéljünk. Eddig minden nap órákat beszéltünk. Egyszerűen még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez történt. Minden olyan tökéletes volt. (Harmadik személy 100%, hogy nincs a képben.)

Most borzasztóan érzem magam. A sok szerelmi csalódásom közül egy sem fájt ennyire. Próbálok ,,erős lenni”, minél kevesebbet gondolkodni rajta, mást csinálni, de nem megy. Régebben működött, de most valahogy más. Nem tudok enni-inni, szó szerint a nap minden percében sírógörccsel küszködök. Nem merek és nem is tudok aludni, mivel mindig felébredés után fáj a legjobban. Van, hogy órákig ülök az ágyon, és csak zokogok. Nagyon hiányzik. Úgy érzem, önmagam egy részét veszítettem el.

Tulajdonképpen szinte minden közös volt az életünkben. A barátaink, a egyetem, ahová járunk... Már előre rosszul vagyok az ismerősök kérdéseitől, és tudom, hogy ha valamilyen csoda folytán most jobban is leszek, ha újra látom, az minden sebet felszakít majd. A kijárási korlátozások bevezetése óta csak arra várok, hogy végre találkozhassunk, de most így nem tudom, mihez fogok kezdeni...

Van olyan, aki járt vagy jár hasonló cipőben? El lehet ezt felejteni? Ezek után fogok még tudni normális párkapcsolatot kialakítani? Vagy az ez okozta fájdalom egész életemen át el fog kísérni?


21/L


2020. ápr. 19. 10:52
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
0%

Szerezz új partnert minél hamarabb. Akár csak szexre.

Különben ezen fogsz pörögni még hónapokig.

Illúziód meg ne legyen: ennek már vége.

2020. ápr. 19. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
0%
Ismered a bosszúból szexet?
2020. ápr. 19. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
79%
Nagyon sajnállak. De ez a fiú nem korrekt ember.
2020. ápr. 19. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
75%
Ha egyik napról a másikra szakított hirtelen előjel nélkül, ráadásul arra hivatkozik, h ő egész végig csak barátként tudod rád tekinteni (ami igaz is lehet), akkor 100%, h van vki a képben. Egy "férfi", ha ilyet csinál, csak akkor teszi, ha van másik punci, és már nincs szüksége rád, a másik visszajelzett, h szabad a pálya.
2020. ápr. 19. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Bar nalam teljesen mashogy nezett ki a törtenet, de vegeredmenyben en is szenvedtem meg evekig utana.

1 eves kapcsolat, 2-3 ev kellett, mire elertem azt, hogy mar nem vagyok bele szerelmes. Viszont az önbizalmam azota nekem is elszallt...

2020. ápr. 19. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
88%

Most ezt érzed, mert még friss. Ahogy minden szakítás után, idővel jobb lesz, csak a kezdeti beburkolózás után nem szabad elzárkózni.


Ami a barátod illeti, eszméletlen undorító amit lenyomott neked és ez is hozzátesz ahhoz amit most érzel. Konkrétan átvert, hülyének nézett és utána még jól beléd is szúrt, persze hogy enni-inni alig tudsz. Ha kicsit is szeretett volna, akkor nem ilyen okkal áll elő, tök mindegy valódi-e vagy sem. Nem hiszem hogy az lenne a tökéletes kapcsolat hogy manipulál és addig tart meg amíg jó vagy neki vagy nincs más, aztán eldob.

2020. ápr. 19. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
83%

Biztos, h nem ő életed szerelme, mert az nem lesz alattomos, nem fogja gerinctelenül kihasználni a szerelmed, hanem viszonozza őszintén. Ez nem te rólad állított ki bizonyítványt, hanem róla. És még nem akart megbántani... Még nagyobb fájdalmat okozott így. Én biztos nem sírnék egy ilyen alattomos ember után.

A másik, h most megvilágosult, vagy miért szakított ilyen hirtelen? A féregnek idáig tetszett amit kapott, most meg kipróbálja mástól.

Ilyen emberért kár sírni. Önző, magának való, de még a végén ezt is rád kente, h csak miattad került veled kapcsolatba... Milyen ember az ilyen? Gusztustalan segfej.

2020. ápr. 19. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 Alessandro10 ***** válasza:
100%

Egy szakítás rendkívül fájó ha igazán szeretted, pláne ha a "semmiből jött". Nálam 11 hónapja tart, jó fél évig szenvedtem miután a feleségem egyszerűen lelépett. Soha nem szerettem még annyira senkit, mint őt, persze hogy megviselt.Az utolsó percig szeretettel volt irántam, máig nem értem mi történt vele. Soha egyetlen hangos szó nem volt köztünk. Azóta rájöttem, kellett volna! Akkor nem 7 év után hagyott volna el, hanem én dobtam volna ki már évekkel korábban. Végiggondoltam a kapcsolatunkat, a házasságunkat és rájöttem, igazából csak én akartam annyira az egészet. Én beletettem mindent a kapcsolatba, (összes csekk, bevásárlás, főzés, gyereknevelés, stb) ő pedig csak élvezte hogy eltartom,otthont adok nekik,nevelem a gyermekét.

Azóta sokkal jobban érzem magam, se érzelmileg, se anyagilag nem tud lehúzni. Az elmúlt közel 1 év alatt többet értem el, jobban haladok az életben, mint velük 7 év alatt.

Természetesen már látom azokat a hibáimat, amelyek ahhoz vezettek, hogy szó nélkül elhagyjon, tanulok belőlük. Mindketten hibáztunk, én szerettem volna rendbetenni a házasságunkat, kijavítani a hibákat, mert alapjában véve élhető kapcsolatban éltünk. Az exem viszont úgy döntött, nem javítgat, inkább keres mást. /fogyasztói társadalom effektus /

Te is fogadd el a döntését, tudom mennyire fáj, viszont az ha Te boldog voltál vele, nem jelenti azt, hogy ő is ugyanolyan boldog volt Veled. Ennyi volt a kapcsolatban.

Ha idővel tapasztalatokat gyűjtötök, nem kizárt, hogy keresztezi még az utatok egymást, (hallottam már ilyet) most sajnos tudomásul kell venni, az ő életét nem élheted helyette. Nem azért ment el, mert nem szeret téged, hanem mert önmagát szeretné megvalósítani,... nélküled.

Hagyd csak menni. Szeretettel gondolj vissza azokra az időkre, amikor az életed része volt. A közös emlékeket senki nem veheti el tőled. Nem szabad birtokolni, elvégre mindenki önálló ember. Koncentrálj magadra, hiszen te vagy az egyetlen ember a világon , aki az életedben a születésedtől a halálodig mindvégig ott lesz. Azaz saját magad!

Fel a fejjel! Leszel még sokkal boldogabb is mint hinnéd. 🙂

2020. ápr. 19. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Minden nap órákat beszélgettek?? Így soha nem fogsz túljutni rajta! Neki ez kellemes, mert levezeti rajtad a bűntudatát, hiszen nem azt tudta nyújtani, amit akartál. Te viszont képtelen leszel így kilépni. Szakíts meg vele minden kapcsolatot, még ha most ez nagyon nehéz is. Könnyebb lesz kiheverned.
2020. ápr. 19. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 tiril ***** válasza:
En is jártam hasonló cipőben mint a 8-as, bár csak hosszútávú kapcsolatban voltam. Mindenben igaza van, nagyon jól leírta a dolgokat. Tanuld meg felismerni a hibákat, tanulj belőle és figyelj oda magadra tényleg csak egy életed van, az meg ne mástól függjön. Nagyon sajnálom, hogy ez történt veled, kitartást, jobbat érdemelsz :)
2020. ápr. 19. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!