Ez gyerekes? Vagy inkább érettebb?

Volt egy kapcsolatom, ami számomra érzelmileg a világ legintenzívebb érzése volt. Másfél év tömény szerelem, rajongás, boldogság, önmagam visszakapása.

Amilyen magasra vitt akkorát estem. Nem részletezem, végül úgy elbánt velem, amit a legmocskosabb legundorítóbb szappanoperába nem írnak bele. Szenvedtem is mint egy kutya.

De nem is ez a lényeg, hanem, hogy mai napig ha felemlegetem őt, nem tudok rá haragudni, és még mindig érző szívvel tudok neki hálás lenni.

Mert azelőtt egy olyan lelki gödörből húzott ki, hogy életemben nem tudtam, hogy ekkora boldogságban lehet részem. És belül valahol erre büszke vagyok, hogy megadatott, átélhettem, hozzá érhettem, érezhettem a szerelmet tőle... Még ha nem is volt igazi, kevés ideig tartott, de akkor és ott nekem annyira sokat adott, hogy ha találkoznék vele az utcán még mindig tudnék rá mosolyogni. Ha visszatekintek az életemre, egy hihetetlenül csillogó rózsaszín álombeli szakasznak látom a mi kapcsolatunkat.

Egyszerűen ez az érzés eltörli a haragot. Pedig nagyon durva dolgok derültek ki.

Nem érzek már szerelmet iránta, nem akarom visszakapni, másvalakivel van nem is szoktam utánuk nyomozni. Annyit tudok, hogy nemsokára megszületik a gyerekük.. Volt, hogy keresett, de semmilyen késztetést nem éreztem, hogy reagáljak... Szóval félre értés ne essék én úgy érzem tovább léptem lelkileg. Bár nem tagadom, látni őket fáj. De elfogadtam nyugodt szívvel.

De nem tudom mennyire normális, a barátaim hülyének tartanak, hogy én ennyire szeretettel tudok róla beszélni. És viszonylag elég sokszor eszembe is jut, felhozom példának, de csak azért, mert számomra ő egy fénypont volt. Egy olyan állomás az életemben ami eddig a leghatalmasabb érzést váltotta ki belőlem.

Ő tényleg olyan szinten megformált, hogy abból már a legdurvább módon sem tudott már elvenni.

Szerintetek nagyon gyerekes ez a felfogás?

Vagy inkább érett?

Próbálom magamat megfejteni illetve fejleszteni, de ezzel a dologgal nem is tudom mit kezdjek magamban. Én úgy érzem, hogy ez egy normális dolog, de ha nagyon beteg, akkor megpróbálom elnyomni és másképp gondolni.