Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan dolgoztátok azt fel,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan dolgoztátok azt fel, hogy ghostingoltak titeket? Hogyan tudtátok lezárni? Mi volt a történet?

Figyelt kérdés

Nem szeretnék senki magánéletében vájkálni, csak jól esne arról olvasni, hogy nem vagyok egyedül. Íme az én történetem:

Március elején megismerkedtem egy fiúval a társkeresőn, ő 25 éves, én 28 éves lány vagyok. Az elején leszögeztük, hogy mi csak barátok leszünk, viszont nagyon jókat beszélgettünk több órán keresztül is, hajnalokig, volt közös téma, felmerült a találkozás lehetősége, ez meg is történt. Az első két alkalomkor már öleléssel köszöntünk el egymástól, a harmadik találkozás alkalmával elcsattant az első csók, amit ő kezdeményezett. Tetszettünk egymásnak, belementünk egy barátság extrákkal kapcsolatba, de nem feltétlenül csak a testi együttlétről szólt az a félév amíg tartott, hanem élményeket gyűjtöttünk, programoztunk. (Állatkert, Tropicarium, Japán - kert, stb.) Mikor szabin voltam, direkt kivett ő is, hogy együtt tudjunk lenni, mert ő nem itt lakik, hanem 2 órányira tőlem. Szó volt arról, hogy lemegyünk a Balatonra 1 hétig kettesben, ahol együtt alszunk. Eleinte hétvégenként találkoztunk, de utána hétköznap is munka után jött értem. Minden rendben ment, munkája során többször felhívott, hogy mi újság, napi kapcsolatban voltunk mindig. Sajnos ennek a kapcsolatnak a hátulütője az volt, hogy borderline személyiségzavarom van, ami miatt nehezített volt részemről az együttműködés, hol azt mondtam, hogy hagyjuk, hol azt, hogy folytassuk. Ő mindvégig kellő türelemmel és megértéssel fordult felém, átküldtem neki az ezzel kapcsolatos videókat, meghallgatta, átbeszéltük, felajánlotta, hogy eljönne velem terápiára, hogy hogyan tudjuk ezt kezelni. Mivel sűrűbbek lettek a találkozások, így az érzések is elvittek egy olyan irányba, amit nem akartam. Egyre nehezebb volt tőle elköszönni, fontos lett, ezért hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam, hogy tartsunk 1 hónap szünetet. Ebbe ő belement, egy szerdai napon mondtam ezt, el is köszöntünk, de ő csütörtökön küldött vicces képet, mely alapján beindult a beszélgetés, pénteken pedig találkoztunk, majd úgy beszéltük meg, hogy hétfőn is találkozunk. Szombaton is beszéltünk, azt terveztük, hogy kimegyünk a strandra, vasárnap még a hétfőről beszéltünk, illetve még hétfőn reggel írt, hogy "jó reggelt, kedvesem. " (Ez volt az utolsó mondata.) Majd ezek után hétfőn délután hiába vártam, nem jött el. Azóta semmire sem reagált, se üzenet, se telefon, se semmi. 2 hónapi hallgatás után, miután "nyomoztam" egy kicsit, mellyel a magánszférájába beleléptem, de célt értem, abban a másodpercben írt, hogy ja, hát ő azt hitte, hogy egyértelmű, hogy nem akar semmit tőlem. Írt még 1-2 "kedves" megjegyzést, majd letiltott. Azt hittem, hogy megnyílik alattam a föld, pedig hazudott is, mert májusban még 4 éves kapcsolatában volt benne. (Nyilván fogalmam sem volt erről.) Már nincsenek együtt, de valószínű nem csak én voltam képben. Nem tudom magam rajta túltenni. Egyébként is depressziós vagyok 8 éve, járok terápiára, nagyon nehéz így. Egyedül a munka segít, hogy a kórházban 12 - 13 órákat dolgozom.

Nektek volt hasonló élményetek, hogy valaki szó nélkül eltűnt úgy, hogy semmi jelét nem adta előtte levő nap? Hogyan lehet ezt így lezárni és pontot tenni? Nem mondta el, hogy miért döntött így, nem mondta el, hogy miért így intézte a dolgot, semmit sem tisztáztunk. Ennek ellenére nem tudok haragudni sem, mert ha ennyire empátiahiányos, nárcisztikus lehet, arról pedig nem tehet, tragédia állhat előtte. Pl: Elveszìtette balesetben az anyukáját 15 évesen. Nem felmenteni akarom, csak szeretném megérteni a miértjét, hiszen tudta jól, hogy milyen rosszul vagyok sokszor... Volt nektek is hasonlóban részetek? Úgy szeretném olvasni, hogy nem vagyok egyedül ezzel...

Bocsánat, hogy hosszú lett, csak jól esett kiírni...



dec. 6. 22:01
 1/9 anonim ***** válasza:
80%

Attól nem nárcisztikus, hogy lelépett. Figyelj ő is szédített és te is őt. Egyszer azt mondtad, hogy legyetek együtt aztán azt, hogy nem és tartsatok szünetet. Jó, amit ő tett veled durvább sokkal, de lássuk be borderline személlyel nem könnyű az élet. Mellesleg ha nem mondta soha, hogy szerelmes és történt ami történt, barátság extrákban voltatok akkor miért vártál más eredményt?!

Járj tovább szakemberhez, esetleg cseréld le ha lehetséges. Hasznos dolgokkal foglald le magad és ne menj bele dugópajti viszonyba, mert nem való neked. Érzéseket viszel bele.

dec. 6. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Kedves 1. válaszoló!

Először is köszönöm a válaszodat. Nem abból gondolom nárcisztikusnak, mert lelépett, van olyan, hogy két ember nem ugyanazt érzi, csak ennek a közlési módját nem tud felfogni ép ésszel. Persze, egy szóval sem mondtam, hogy velem egyszerű, de pontosan ezért járok el terápiára. Többször mondta is, hogy teljesen összezavarom, de sosem volt tudatos, nem akartam vele játszani. Ő azt mondta, hogy ha nem lett volna a csalódása, ami miatt az elején csak barátságot akart, akkor mi egy pár lehetnénk és azon is lesz, hogy felépüljön, ebből gondoltam, hogy több lehet, dehát akkor biztosan csak én értelmeztem félre valamit.

dec. 6. 22:25
 3/9 anonim ***** válasza:
47%

Se szeri, se száma, ahányszor ezt megcsinálták velem.

2 megoldás van:ne csak egyvalakivel ismerkedj és ne menj bele szexbe.

Ugyanilyen mocsok férgek lesznek még, az biztos, csak mivel több mindenki is porondon lesz, nem fog úgy esni, mint ez.

Ennél jobb tanácsot nem tudok adni. Az emberek alja tahók maradnak mindig.

dec. 6. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
79%

Ez alapján amit írtál nem nárcisztikus csak szimplán gyökér. Minek ölt ebbe a dologba ennyi energiát ha amúgy sem akart belőle semmit? Mármint ha nem mondott volna olyanokat, mint amit a kettes válaszodban írtál akkor nem lenne semmi probléma. De akkor minek hülyített? Gondolom ő is olyan tipikus "játszom a jófiút*" stílusú srác közben meg több kapura játszik mert valamivel kompenzálnia kell a hiányosságait. Ne haragudj ha nem stimmel a feltételezésem, de több ilyesmi kaliberű sráccal ismerkedtem már, akik mind ilyenek voltak, mint ahogy leírtad


Azt tudom ajánlani, hogy amíg nem érzed magad elég stablinak addig ne akarj kapcsolatot. Én többször is belefutottam abba a hibába, hogy így kezdtem ismerkedni és csak mentálisan rosszabbul lettem. Én kb 3-4 hónapig nem megyek bele a szexbe senkivel sem, aki tényleg komolyan szeretne ismerkedni velem az kivárja. Nyilván ez nem csak az időtől függ, hanem attól is, hogy kialakul-e köztünk ez az idő alatt valami. Én ezzel próbálom "védni" magam.

Én a ghostingok után mindig elkezdtem futni. Amúgy utálok futni, de mentálisan nekem nagyon jót tett. Több időt töltöttem a barátaimmal, a hobbijaimmal. Ezt tudom neked is javasolni, ennél hasznosabb tanácsom nem igazán lesz

dec. 7. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
88%

Abból amit olvastam az jött le, hogy mindkettőtöknek megvolt ebben a része. Ha férfi szemmel nézem, akkor nekem se esne jól, ha egyik percben kellek, a másikban tartsunk szünetet. "Javít a helyzeten, hogy bizonyos problémákkal küzdesz, de a szememben ez nem mentesít minden alól. Mi férfiak mutatjuk a keményet, hogy nem lehet minket megbántani vagy olyan dolgot tenni ami nem esik jól, de ez nem így van, sőt...

Ettől függetlenül téged is meg értelek és téged látlak itt az áldozatnak, mert ha nem is akar veled lenni, akkor ezt máshogy is meg lehetett volna oldani. Az a baj, hogy nagyon oda kell sajnos figyelni, hogy kinek nyilsz meg, hogy kit engedsz be a szívedbe, mert mindkét oldalon vannak olyan emberek(?), akik abban a percben fognak átb*szni, amikor csak tudnak.

Ettől függetlenül ne szomorkodj, próbáld meg élvezni azt ami van, keress valami hobbit magadnak és minden alakul majd.


26f

dec. 7. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
51%

Hogy ő milyen, azt hagyjuk, de téged sem lehetett egyszerű elviselni.


Minek ismerkedsz, ha nem tudsz normálisan fenntartani egy kapcsolatot?

dec. 7. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Igazából ez nem volt egy komoly kapcsolat. Az már más kérdés, hogy emberileg is szemétség így tudtára adni a másiknak hogy már nem akarunk tőle semmit..

Nekem is volt már barát extra kapcsolatom, megbeszéltük nem folytatjuk ezért vagy azért és ennyi. Sajnos vannak ilyen emberek is, akik szerintem fel sem fogják hogy esetleg másban ezzel törtést okoznak.

Próbáld úgy fel fogni, hogy akkor ez neked is jó volt, neki is jó volt. De nem volt benne több. Keress más társaságot, ismerkedj. Idővel túl leszel rajta. :)

dec. 7. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Nekem volt egy szomorú sztorim.

Neten ismerkedtünk,nagyon szimpatikus volt.

Minden ok nélkül volt,hogy eltűnt,amikor úgy tartotta a kedve akkor írt.

Egyszer viszont nagyon nekiállt közeledni,világosan közölte ő többet akar. Aztán ugyanabban az időben összejött mással.Olyan tipikus instacsaj kellett neki.Akivel lehet villogni,sok a követője,aki jó családból való.

Bennem minden ilyen hiányzott,egyszerűen nem voltam neki elég.Persze nem mondta el,lelépett szó nélkül.

dec. 7. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen mindenkinek a válaszát!

3-as válaszoló: Sajnálom, hogy ezt megcsinálták veled, köszönöm szépen a tanácsodat, hasonló ötletet mondott egyébként a pszichológus is, hogy ne csak egy ember legyen az, akire fókuszálok, hiszen, ha elveszítem, akkor ott lesz az úgymond "B" terv, emiatt pedig talán nem fáj annyira.

4. válaszoló: Én sem értem, hogy miért rakott bele ennyi energiát, én nem biztos, hogy olyannal elmennék egy orvoshoz, akivel nem tervezek komolyan, vagy nem mondom azt a másiknak, hogy mi már egy pár lehetnénk, ha nem lett volna a csalódása. Pontosan ezért láttam esélyt arra, hogy működhet, megbeszéltük, hogy együtt egymásért meggyógyulunk. Igen, most semmiképpen nem szeretnék kapcsolatot, egyáltalán örülök, ha felébredek ebből a lidércnyomásból... Sajnos nekem nincsen egy barátom sem, ezáltal nehezebb ez így.

5. válaszoló: Tisztában vagyok vele, hogy én is elrontottam, egy szóval sem mondom, hogy csak ő a hibás azért, hogy így alakult. Bőven benne volt a kezem, hiszen sosem tudta, hogy mi zajlik bennem... mikor egész héten várjuk a hétvégét, majd bejelentem, hogy hát annyira mégsem, de azért mégis... mondta többször, hogy teljesen összezavarom. Én csak a közlésének a módszerével nem értek egyet. Nem felmentést várok, tudom, hogy nem voltam egy angyal, de az érzéseim őszinték voltak felé.

6. válaszoló: Igen, igazad van, hogy nem volt egyszerű engem elviselni, de akár hiszed, akár nem, nekem saját magammal is nagyon nehéz. Nem fogom felsorolni a borderline tüneteit, ezt csak az tudja megérteni, akik hasonló problémákkal küzdenek. Egyébként 2017- ben lett vége a több, mint 4 éves kapcsolatomnak és azóta egyáltalán nem ismerkedtem, csak szerettem volna, hogy szeressenek, talán ez nem ördögtől való. : )

7. válaszoló: Tudom, hogy nem komoly kapcsolat volt, csak félévig azért mégis napi szinten kapcsolatban voltunk, meg megtévesztett az, hogy 2 órát napi szinten utazik, volt olyan, hogy itt volt munkája, ahol lakom és 10 percre csak, de találkoztunk, látni akart. Ezek apró dolgok, de számomra nem azt jelenti, hogy a másiktól nem akarok semmit. Örülök, hogy legalább ti meg tudtátok beszélni, nekem ez nem adatott meg, pedig biztos, hogy jobban el tudnám ezt fogadni, ha tudom, hogy egyáltalán mi történt benne azon a hétfő délelőtt.

8. válaszoló: Igen, legfőképp ilyen válaszokat olvastam volna, mikor kiírtam a kérdést, mert bár attòl ugyanúgy fáj, de látom, hogy nem én vagyok az egyedüli. Nagyon sajnálom, én nem értem, hogy miért nem lehet tiszta lappal, őszintén elmondani a másiknak, amit gondol, miért kell ez a körítés hozzá.

dec. 12. 21:01

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!