Nem tudok szakítani a párommal, tehetetlennek érzem magam. Aki volt már ilyen helyzetben: mi lendítette át ezen a ponton?

Hét éve vagyunk együtt a párommal. Alapvetően elég küzdelmes volt a kapcsolatunk eleje, mivel majdnem 20 év köztünk a korkülönbség, azonban a családom elfogadta őt, kedvelik. Hétvégente tudunk csak találkozni, mivel én Győrbe járok egyetemre. Ezzel nincs és nem is volt baj régebben sem. Én azonban már majdnem két éve nem vagyok biztos a kapcsolatunkban. Régebben el tudtam képzelni, hogy együtt tervezzük a jövőnket, családunk lesz. Ez mára elképzelhetetlen számomra és tudom, hogy bennem romlott el valami. Tavaly két hétre már szakítottunk emiatt, folyamatosan úgy éreztem, hogy én próbálok beszélni a problémákról, ő pedig csak annyit válaszolt, hogy igyekszik. Én ezt tényleg nagyon nagyra értékelem, viszont soha semmi konkrétum nem hangzott el. Nem akarok telhetetlen lenni, viszont hét év után én ezt nem gondoltam nagy kérésnek, például nem közös házat akartam venni csak annyit, hogy valamilyen közös célunk legyen.

Tavaly végül kibékültünk, szégyellem kimondani is, de részben azért, mert nehéz és viszályos családi helyzetbe kerültem, ahol ő ott volt és támogatott. Elmondhatatlanul rendes ilyen téren, rengeteget segít és tudom, hogy nagyon szeret. Viszont az én nehéz érzéseim nem szűntek meg ezalatt sem. Folyamatosan azt érzem, hogy én próbálom keresni a helyem az életben, tanulok, dolgozok és hozzá “csak hazamegyek”. Teljesen megérteném, ha azt mondaná, hogy figyelj én 44 éves vagyok, itt akarok élni, nem megyek veled sehova. De ezt sem teszi.

Tudom, hogy ő sosem fog szakítani, nagyon ragaszkodós típus. Én viszont gyengének érzem magam, folyamatosan megsajnálom. Illetve az utóbbi időben lényegében már nem is beszélgettünk, nem éreztem magamban az erőt ahhoz, hogy ezt felhozzam, mert annyiszor falnak futottam már ezzel. Így már amiatt is rosszul érzem magam, hogy őt egy szakítás derült égből villámcsapásként érné.

Ha valaki tud érdemben válaszolni nagyon köszönöm előre is!

25/L