Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakítsak a barátnőmmel?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítsak a barátnőmmel?

Figyelt kérdés
23 vagyok, 8 hónapig voltunk együtt. Szerettem őt, azt hiszem. De a nagy szerelemben nem vettem észre a hibáit, mindent magamra vállaltam, csak hogy a kapcsolat tartson. 3 hónappal ezelőtt szakítottam vele, mert már olyan volt, mint egy munkahely, mint egy teher. De tudtam hogy nem felejtett el, mert attachment issuejai vannak, ha meglát a városban, pánikrohamot kap stb. szóval rám függött, ha mondhatjuk így. Ez gyerekkori problémákra vezethető vissza nála. Tegnap véglegesen lezáródott, tiltott. De még most is visszamehetnék, még fél év után is, ezt tudom. Mikor egy szórakozóhelyen meglátott a szakítás után 3 hónappal, gyógyszert kellett bevegyen, mondta. Ez már tényleg attachment issue. Az a baj, hogy mimt emberrel találunk, a humorérzékemet értékeli, én is az övét, tetszik külsőre meg minden, és tud jó lenni. De tényleg nagyon hülyén viselkedik sokszor, önérzetes, hisztis, teszi próbára az embert. Én elolvastam egy önbecsülésről szóló könyvet, és teljesen ráismertem, de hogy is lehetne szegénynek, azok után, amin keresztülment.Én előálltam neki ezzel tegnap, hogy segítek neki, ha elfogadja. Mert tudom, hogy ha nem menekülne a problémái elől, és szembenézne a traumáival, élhető ember lenne. De nem hajlandó változni, képtelen önreflexióra, egyszerűen képtelen más fejével gondolkozni, kicsit objektíven látni. NEM KÉPES RÁ. Nem hajlandó változni. Nem akar. Nincs amit csinálni. Én mimt emberrel kijöttem vele, de ezekkel a tulajdonságival túl nagy teher. Nem bírnám el.És annyira bánom, mert tudom ha nem is miattam, de a jövőbeli kapcsolatai jobbak lennének, ha képes lenne változtatni magán. És nem akar. Halogatja. Elba$$za az életét, még a kapcsolatért sem tudja elismerni,hogy hibázott. Még úgy sem, hogy nem alszik 3 hónapig éjjel. Ennyire önérzetes. Bánom, mert kár érte. Én bírtam 8 hónapig mellette, de ennyi volt. Szóval hagyjam? olyan kár...Nem akar változni.Nem tud. Nem érzi, hogy kéne. Akkor ennyi volt? A személyisége alapja az,hogy ha valamit érez, az úgy is van, megkérdőjelezhetetlenül. Pl azzal érvel hogy "de ha ezt érzem, mit csináljak?" Nem látja be, hogy az ő érzései lehetnek alaptalanok. Akkor ennyi? ő 22

máj. 22. 14:54
1 2
 1/19 A kérdező kommentje:
De olyan volt mellette hogy a kapcsolat mellett nem maradt erőm semmire, mint egy élőhalott, olyan voltam
máj. 22. 14:54
 2/19 A kérdező kommentje:
olyan volt hogy megsértődik random és 3 órán át esdekeltem, ez hetente minimum
máj. 22. 15:15
 3/19 A kérdező kommentje:
s a családom is mondta hogy hagyjam
máj. 22. 15:27
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
Tedd ki az életedből örökre.
máj. 22. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
de jó volt vele és pont ez a baj hogy alapból jó csak a sok trauma elbszta
máj. 22. 15:43
 6/19 A kérdező kommentje:
mármint őt bszta el a sok szar ami ért, a családja nem is szerette
máj. 22. 15:43
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Értjük, de nem tart abban a fázisban, ami alap feltétel lenne, hogy érdemes lenne várnod. Hiszen nem csak problémás (ami alapból bajos egy kapcsolatban), de ami a lényeg, nincs tudatában és nem is akar semmit tenni.

Tehát így marad, te pedig tönkre mész, ahogy eddig, vagy nézel mást.

Ő meg vagy meggyógyul egyszer, vagy nem, de belátható időn belül neki se fog látni, úgyhogy menj a dolgodra.

máj. 22. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 Laylah ***** válasza:
100%

1. Attachment issue magyarul kötődési probléma/zavar.

2. "Szerettem őt, azt hiszem." Ha oda kell tenni, hogy "azt hiszem", akkor nem szeretted. Ha szereted/szeretted, akkor azt tudod, nem csak azt hiszed.

3. Nem változtathatunk meg senkit. Mindenki akkor változik, amikor ő akar, amikor késztetést érez rá. Ő a problémát sem látja, nem hogy változtatni akarjon. Gyerek még fejben. Ezzel nem tudsz mit kezdeni, vagy megszoksz, vagy megszöksz, szokták mondani.

máj. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:
konkrétan mondtam neki hogy ebben a könyvben így és így ismertem rád és egyből támadásnak veszi
máj. 22. 16:14
 10/19 A kérdező kommentje:
aztán próbáltam rávezetni és fél óra múlva sírva elismeri hogy úgy érzi nem érdemli meg a szeretetet és ezért akarta csak tőlem megkapni stb
máj. 22. 16:15
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!