Miért érzik sokan úgy, hogy szakítás után kib*sszanak azzal, akit egykor szerettek?

Azt mondják fel kell nőni ahhoz, hogy az ember ne foglalkozzon az ilyesmivel, de még felnőtt korban is látom azt, hogy ez nem megy sokaknak.

Vissza emlékezve, a suliban volt, hogy két osztálytársam járt 1-2 évig, majd szakítottak, és utána még volt 1 év és az utolsó évben ment a k*cseszés a másikkal. Ha megkérte a tanár, hogy szóljon neki hogy lesz dolga, vagy miből írjon esszét, akkor direkt elhallgatta, vagy puskázott, és direkt beköpte a tanárnak ott az órán.

És olyan öröm volt az arcán a csajnak, hogy felnyomta a volt barátját...

Munkahelyen is megy ez. Pedig ott már "felnőttek" vannak.

De munkatársak, akik régen jártak, azok direkt nem szólnak egymásnak, hogy még meg kellene ezt-azt csinálni, mikor a főnök mondja, hogy "Mondd meg neki jó? Szólj neki! Üzenem!"

Utána meg mivel nem tudott róla, és nem csinálta meg, kapta a lehordást a főnöktől.

A csaj megint csak nagyon öürült, hogy most kapott a volt barátja.

Miért érzik egyesek azt helyesnek, hogy azt, akit egykor szerettek, most meg kell szivatni, ahol csak lehet?

És úgy látom kinőni se nővik ki ezt sokan, szóval mégis csak van valami benne.

Sokan gondolják úgy, hogy jó még kárt tenni annak, akit régen szerettek?