Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szerintetek normális az, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek normális az, hogy a barátom gyakorlatilag hetente szakít velem?

Figyelt kérdés

Egy éve vagyunk együtt. Voltak veszekedéseink, mint minden kapcsolatban vannak veszekedések. Általában egy apróságon indult, a végére meg volt, hogy már egymás családját is belekevertük. Márciusban egy ilyen veszekedés alkalmával szakított velem. Én órákon keresztül győzködtem, sőt könyörögtem, hogy ne tegye ezt, meg fogja bánni. Meggondolta magát. Másnap találkoztunk, megint szakítani akart, aztán megint meggondolta magát...mi több, harmadnap is ugyanez folyt le. Ezután már nem érdekelt, belementem a szakításba. És tudom, hogy ott rontottam el mindent, hogy könyörögtem érte. Egy hétig bírtam, teljesen kikészültem a szakítás alatt. Érettségi előtt álltam, szóval muszáj volt vele beszélnem. Felhívtam telefonon. Meggyőztem, hogy folytassuk, mert jók vagyunk együtt minden téren, és nem is sokat veszekszünk. Belement. Voltak utána súrlódások, de nagyrészt rendben volt minden. Aztán májusban ütött be a mennykő. Haza akartam menni tőle, mert nem éreztem jól magam, erre azt mondta, hogyha átlépem a küszöböt, akkor szakít. Rá egy hétre leordította a fejem egy olyan gyerekes dolog miatt, hogy az agyam eldobom. Rá következő héten (ami 3 hete volt) részegen sírt egy buliban és verte magát a villamoson, én meg megpróbáltam megőrizni a hideg vérem és nem tudomást venni róla. Ekkor pedig az volt a gond, hogy "flegmáztam" (egy büdös szót nem szóltam)....szóval megint szakított. Utána ugyanazt lejátszottuk mint márciusban.


És mondanom sem kell, ma megint ugyanitt tartunk. Vasárnap mennénk a Balatonra (de nekem még pénteken szóbeli). Mondtam neki, hogy most nem akarok menni vele, mert egy rossz mozdulat és megint repülök. Ő megsértődött, hogy összetörtem ezt az álmát, hogy ő tervezte és beleélte magát és, hogy nem tudja már azt mondani hogy szeret. Szóval valószínűleg holnap megint szakít velem :D.


Segítsetek, kérlek, mert kétségbe vagyok esve! Tudom, hogy mindent elrontottam akkor, amikor könyörögtem, de pánikba estem és most azt érzem, hogy azt érzi, hogy én mindig ott leszek neki, bármit is csináljon. Én elnézem, hogy sérteget, meg olyan dolgokat vág a fejemhez, hogy az minősíthetetlen, de azt nem akarom tovább eltűrni, hogy minden miatt szakít. Szeretem őt, de ezt már nem tudom eltűrni. Mit tegyek? Mit tegyek, ha nélküle kilátástalannak látom a jövőt?



2014. jún. 18. 02:31
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Jol jártál...
2014. jún. 18. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Kérlek fejtsd ki bővebben! Most minden külső szemlélő véleményére szükségem van.
2014. jún. 18. 03:08
 3/16 anonim válasza:

Nem is tudom..ha igazan szereted..

Probald megbeszelni vele,vagz hass ra egy kicsit..

ha viszont ugy erzed,hogy nem lehet rajta valtoztatni es hogy ez igy mar nem menne akkor hagyd a francba,nem eri meg!!!

Lesz jobb,aki megbecsul.

bocsi az ekezet hianz miatt,de kulfoldon vagyok :/

2014. jún. 18. 03:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
2014. jún. 18. 03:17
 5/16 anonim ***** válasza:
Egyikőtök viselkedése sem normális...
2014. jún. 18. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
90%
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de hagynod kéne a fenébe. Ez így, ahogy leírtad már nem kapcsolat, nincs meg a varázsa és lelkileg ki fog készíteni, ha ez így marad. Nagyon egészségtelen az, hogy eltűrsz mindent, azt is, ha a fejedhez vág dolgokat, illetve ezt a szakítós dolgot is. Egy kapcsolatban ne legyen senki felsőbbrendű, nem szabad ennyit engedni egy fiúnak. Állj a sarkadra és beszélj vele! Mondd meg neki, hogy mennyire rosszul esik neked, hogy bármit csinalsz utána szakít veled, stb. Ha erre makacskodik akkor mondhatod azt, hogy még egy ronda beszólás és te szakítasz vele végleg. Talán ha látja, hogy nem egy tárg vagy és veled nem lehet játszani, akkor megváltozik. Ha nem akkor a következő "szakítás" után sétálj ki az ajtón és többet ne engedd vissza bármennyire is akarja. Tudom, nagyon nehéz lesz, de hidd el, hogy majd jön egy másik fiú, aki megérdemel téged. Ne hagyd hogy a szerelem elvegye a józan eszed!
2014. jún. 18. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
Szerintem legjobb lenne ha békén hagynátok egymást... A barátod azt csinálja mint egy óvodás és te se vagy különb mert mindig visszafogadod. Ha egy kapcsolatban felmerül a szakítás gondolata, vagy jelen esetben a szakítás ott már régen nem jó valami. Ez az újra összejövünk téma meg... én még soha nem láttam olyan párt akik sokáig bírták volna azután, hogy újra összejöttek... Jobb lesz nektek külön.
2014. jún. 18. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
62%
mond meg, hogy a következő szakítás lesz az utolsó és tényleg legyen is az! ha ekkora gyökér akkor így járt, szenvedjen ő is egy kicsit, és ne azt élvezze, hogy te bomlasz utána!
2014. jún. 18. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

Ez a fiú nem szeret téged, csak el van veled. Ha nem neki megfelelően viselkedsz, akkor játszik veled, szakít. Te pedig folyamatosan megalazod magad a visszakönyöréssel. Feltörli veled a padlót.

Hidd el, amint lesz egy jobb srác, nem fog fájni a hiánya.

2014. jún. 18. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Aki minden ilyen apróságért szakít már, ráadásul így, az tényleg már csak keresi az alkalmat. Az nem bölcs döntés, hogy te mindig "meggyőzöd" hogy maradjatok együtt. Minek? Nem akar veled lenni, ez egyértelmű. És neked sem kellene vele lenned, az elmondottak alapján nagyon undorítóan viselkedik veled. Nincs olyan, hogy nélküle kilátástalannak látod a jövőt, ez a srác csak visszafog. Most érettségizel, nyár lesz, utána egyetem, van fogalmad róla, hogy nagyjából csak most kezdődik el igazán az életed? Mint felnőtt, felelősségteljes felnőtt, és nem mint egy kis naiv csitri, aki abban reménykedik, hogy észérvekkel lehet hatni az érzelmekre. Mert nem lehet. Kikönyörgött kapcsolatban már eleve nem éri meg maradni, ha meggyőzni és könyörögni és nemtudoménmit kell csinálnod azért, hogy vissza akarjon menni hozzád, akkor baromira nem akar visszamenni hozzád, és a viselkedésén is látszik, hogy marhára nem akar veled lenni. Értem én, hogy szereted meg megszoktad már meg ragaszkodsz hozzá, de ennyi büszkeség és önbecsülés legyen már benned, hogy nem más szánalmára alapozod a kapcsolatod. Te is megérdemled, hogy szeressenek, akkor keress olyat, aki képes is erre. Mert ez a srác egyértelműen nem szeret, és csak a lehetőséget keresi, hogy megszabaduljon tőled.
2014. jún. 18. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!