Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » 3 év után elmúlt a szerelem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

3 év után elmúlt a szerelem, ezért dobott mindent. Mi a tanulság számomra?

Figyelt kérdés

Sziasztok,


Most estem át életem legdurvább szakításán, és nagyon érdekelne a vélményetek, hátha tanulhatok valamit belőle, mert 1 hónap gondolkodás után sem értem. Ha valaki volt már ilyen helyzetben, szívesen veszem a tanácsát/gondolatait, mert bár már elfogadtam a tényt, hogy vége, nem tudom levonni a következményeket, és hogy mi az, amit legközelebb máskor csináljak.


A szituáció a következő: főiskola utolsó évében, 22 évesen elkezdtem találkozni egy lánnyal, akivel volt néhány közös óránk. Először csak az fogott meg benne, (nyilván a külseje mellett), hogy szinte folyamatosan mosolygott, nagyon kedves volt, és iszonyú intelligens. Nem untatnálak titeket a következő 3 évvel, összejöttünk, 1 év után (együtt diplomáztunk) összeköltöztünk, és azóta is együtt laktunk.


Már a kapcsolat elején lefektettük, hogy nagyon oda fogunk figyelni az őszinteségre, és ez működött is. Mindkettőnknek volt már korábban hosszú kapcsolata, mindketten csalódtunk is, így tényleg odafigyeltünk egymásra mindent téren.

Teljesen beleszerettem, szinte minden szempontból tökéletes volt minden. A rózsazsín köd idővel nyilván megváltozott, de minden működött. A családjaink is elfogadták egymást, az együttlakás tökéletesen ment, közös programok amikor csak tehettük, mindketten elkezdtünk dolgozni, és a két év alatt mindketten elkezdtük építeni a karrierünket is. (multinál dolgozunk mindketten). Úgy éreztem, hogy motiváljuk egymást minden téren, egyre többet sportoltunk, a kommunikáció is mindig rendben volt, odafigyeltünk egymásra, nyaralások, közös programok stb. Rengeteg dolgot kaptam tőle, és én is mindig megadtam neki mindent, meghallgattam, a legmélyebb lelki dolgainkról is tudtunk beszélgetni. Soha nem korlátoztuk egymást semmiben, neki is volt baráti társasága, nekem is, kölcsönösen eljártunk egymás ismerőseihez is. A szex is iszonyat jó volt, minden klappolt. Részemről (és az ő részéről is, állítólag) tényleg álomszerű volt az egész, bár 3 év alatt a szerelem nyilván megváltozik, de a humora, gondolkodásmódja, a teljes személyisége miatt folyamatosan éreztem, hogy szeretem, és hogy valószínűleg nekem ő lesz az, akivel le szeretném élni az életem. Ennek ellenére soha nem siettettem semmit, (bár már fogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy éven belül lánykérés). Ő sem célozgatott erre, korai lett volna még, de nekem mindig voltak hosszútávó terveim.


És akkor most jöjjön a szomorú rész: 4 héttel ezelőtt, 3 év idill után, minden előzmény vagy jelzés nélkül az egyik hétvégén teljesen sápadtan elmondta, hogy pár hónapja már nem boldog, elmúlt a szerelem, és nem akarja így folytatni. Próbálta magában megoldani, de nem ment. (MIÉRT NEM SZÓLT NEKEM, HOGY VALAMI NEM OKÉ?)

Senkinek nem kívánom azt az érzést és az azt követő napokat: órákon át győzködtem, hogy legalább mondjon valamit, hogy miert? A válasz mindig ugyanaz volt: velem semmi baj, nem csináltam semmit rosszul, nem csalt meg, nincs más rajtam kívül, egyszerűen így érzi, hogy ez a helyes, és nincs értelme próbálkozni, mert az már nem lenne őszinte. Ő még szeretne lángoló szerelmet 25 évesen, és ezt velem nem tudja visszahozni, de az első két és fél év „igaz” volt, és nagyon boldog volt velem. Mindketten iszonyatos állapotba kerültünk, se ő, se én nem tudtunk enni napokig. Mivel együtt laktunk, még szörnyűbb volt, először azt hittem, végig bírom úgy csinálni, hogy marad ott, de 2 nap után megkértem, hogy ne aludjon otthon. (nyilván nem dobtam ki, tudott barátnőhöz menni).


4 hét telt el azóta, én mindent megtettem, hogy legalább valami kézzelfogható választ kapjak, és tanuljak a dologból, de ennél többet egyszerűen nem tud mondani. Már nem szerelmes belém, és (szerinte) ezt nem tudjuk megoldani. A legtöbb, amit ki tudtam szedni belőle, hogy lehet, hogy nem kapta meg azt a törődést, amire vágyott, és egy kicsit több időt kellett volna együtt töltenünk.

Nincs kiabálás, veszekedés, csak a hihetetlen fájdalom, amivel nem tudok mit kezdeni. 1 hete elköltözött egy külön albérletbe, néha elgyengülök és bezélünk telefonon, de hajthatatlan. Legutóbb megkértem hogy tiltson le, ne bezséljünk, mert nem bírok így elszakadni. Egyébként más biztos hogy nincs a dologban, nem csalt meg, nem tudja ő sem, hogy mit akar. Amikro utoljára beszéltünk telefonon, elsírta magát....majdnem emgszakadt a szívem, de egyszerűen nem értem, ha ennyire rossz neki is, miért utasítja el teljesen az esélyét a folytatásnak.


Igazából amire választ várok, tényleg létezik ilyen? Egyszerűen elmúlik a szerelem, és nem lehet visszahozni? Minden előjel nélkül? Ezt nem együtt kellett volna legalább megpróbálni megoldani? Én gondolkozok rosszul, túl racionális vagyok, és tényleg nem lehet a megszokást visszaalakítani szerelemmé?

Itt állok egyedül, próbálom eltüntetni a lakásból a közös 3 év nyomait, és nem tudom, mi az, amit legközelebb máskor csináljak, ha egyáltalán találok még valaha egy ilyen lányt. Mert persze, lesz más, nem ettől félek – de ilyen, aki minden szinten 110% volt, ezt jelenleg még nem tudom elhinni.


Ha valaki ment már át ilyenen, hogy valószínűleg élete szerelme hagyta el, válaszok nélkül, nagyon megköszönném, ha leírná a tapasztalatait! Túl éretlen volt? Mit tanuljak meg én ebből az egészből, ha szerinte semmit nem rontottam el? Túl fiatalon jöttünk össze? Lányok, tényleg úgy gondoljátok, hogy ha "belekényelmesedtek" egy kapcsolatba, és már nem olyan lángonló a szerelem, akkor nem érdemes megpróbálni ezt helyrehozni (Ha egyébként semmi probléma nincs, mindenk működik)? Az fáj a legjobban egyébként, hogy mintha teljesen félreismertem volna - tök csodálatos embernek tartottam, erre előáll egy ilyennel, és hogy ez egy érzés benne, nem tud változtatni...meg hogy nem lenne őzsinte ha megpróbálnánk.. Igazából nincs okom gyűlölni őt, mert iszonyat sok dolgot taníított nekem- csak szeretném megérteni, hogy mi játszódhat le ilyenkore egy 25 éves lányban/nőben?:(


Tökre örülnék, ha hasonlót már megtapasztalt emberek leírnák a évleményüket, és hogy most mit gondolnak erről, utólag rájöttek.-e, hogy mi lehetett a gond?


köszi a válaszokat!



2016. máj. 15. 11:42
1 2 3 4
 1/37 anonim ***** válasza:
66%

Semmi nem játszódott le, felnőttetek, változtatok, elmúlt a szerelem. Én is voltam már így két év után, ezzel nem lehet mit kezdeni.


Nem ő volt életed szerelme nyilvánvalóan, hiszen nem is illettetek össze. Miért írsz ilyen hülyeségeket?


Próbáld meg a valóságot látni és észrevenni, hogy ha ő már nem szeret, akkor nyilván nem ő volt "az igazi".

2016. máj. 15. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/37 anonim ***** válasza:
34%
Szerintem valamit nem mondott el neked,talán mert szégyenli,vagy úgy érzi,hogy azt nem bírnád elviselni.
2016. máj. 15. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/37 anonim ***** válasza:
74%

Az en esetem:

Mi kicsit fiatalabbak vagyunk (18 évesek), 16 évesen jöttünk ossze, ket évig éltünk tavkapcsolatban.

A vege fele mar alig foglalkozott velem, keveseltem az együtt töltött idot, ezért mindenért veszekedtem ha csinált valamit. Szakítottam vele, mert mar szexuálisan sem kívántam es beszelni se tudtunk miről. Persze a szakítás utan megbántam, próbáltam vele ujra összejönni de o mar másnál próbálkozott.

A következtetés amit levontam: egyszer minden véget ér.

En reménykedtem benne, hogy majd egyszer osszehazasodunk, nagyon szep es igaz szerelem volt a mienk, az elso másfél év tökéletes volt, jobbat kívánni se tudtam volna, de sajnos elmulik. Es nem csak a szerelem múlik el hanem a szeretet is, ha nem apoljatok mindketten a kapcsolatot teljes odaadassal.

Amit neked javaslok, hogy lépj tovabb. Muszáj lesz, es ha a sors öt szánta neked akkor ugyis együtt lesztek meg.

Sok sikert kívánok a tovabblepesben, hosszú lesz, meg nekem sem sikerült, de mar racionalisabban látom a dolgokat.

2016. máj. 15. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/37 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Nem érzem úgy, hogy ne illettünk volna össze - a "lila köd" elmúlása után ugyanúgy jó volt minden, az együtt eltöltött időt élveztük mindketten, imádtuk egymás humorát, csináltunk közös programokat, törődtünk a másikkal, sztem igazi társak voltunk.


Minden hülységét ismertük a másiknak, és szerintem el is fogadtuk - 2 év együttélés után tényleg mindent tudsz a másikról.

Nagyon jól ismerem, és nem hiszem, hogy eltitkolna valamit - faggattam, és láttam volna, ha hazudik. Nincs harmadik fél a dologban, egyszerűen olyan, mintha egy 14 éves kislány agyával gondolkozna, hogy ő még rohadt szerelmes akar lenni, és velem ez már nem megy :( annak ellenére, hogy sokáig ment.

2016. máj. 15. 12:05
 5/37 anonim ***** válasza:
76%

Ez most szar időszak lesz, de elmúlik, ahogy mindig minden elmúlik.

Már tudományosan bizonyították, hogy az ember túlzásokba esik szakításkor, nem képes objektíven látni a dolgokat. Nem azt mondom, hogy ezen tudsz változtatni attól, hogy tudatában vagy, csak hogy könnyebb legyen feldolgozni.


Amúgy igen, a szerelem elmúlik. Ez van.

Rohadt fiatal vagy még és nagyon sok csaj van még a placcon.


Nekem is volt egy korai szakítás, ami letaglózott, ráadásul jóval hosszabb időre, mint ameddig maga a kapcsolat tartott.

A csaj azt mondta, hogy én nem őt keresem...

És mennyire igaza volt, te jó ég :)


1 év múlva majd te is objektíven fogod látni a mostani helyzetedet és akkor majd talán le tudsz vele ülni beszélni, hogy levonhasd a tanulságokat.

Addig viszont szenvedj egy kicsit, fojtsd sportba a bánatodat és dugjál meg annyi csajt, amennyit csak bírsz.


Sok sikert!

2016. máj. 15. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/37 anonim ***** válasza:
85%
Ezzel nincs mit tenni. Nalunk is igy volt, csak ott en voltam, aki szakitott. Hasonlo tortenet. 3 evug voltunk egyutt, a sraccal semmi baj nem volt, kedves volt, a szex is mukodott, de egyszeruen semmit nem ereztem iranta egy ido utan. Es persze en is szenvedtem, de ez normalis. Ebbe ne magyarazz bele semmit a lany reszerol. Lezarni mindig nehez egy korszakot, de az nem jelenti azt hogy ujra meg kellene nyitni. En egyszeruen ugy ereztem, hogy az egesz dolog kiurult, hogy nem ad mar nekem semmit, es igy ertelme sincsen ucsorogni a langyos vizben. A baratnod is hasonlon mehet keresztul. Te pedig az a tipus vagy akinek ez a langyos viz oke, es nem tudja elhinni hogy masnak ez keves.
2016. máj. 15. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/37 A kérdező kommentje:

Számomra nem volt langyos víz, én éreztem, hogy tartunk valami felé.

Tegyük fel, hoyg az ő részéről langyos vízzé vált (elég nehéz ezt leírni). Szerinted eesélytelen lett volna ezt felmelegíteni? Egy kapcsolat nem arról szól, hoyg ketten, együtt megpróbáljuk megoldani a nehéz szituációkat, és utána sokkal jobb lesz, mint előtte bármikor?


Te mit vártál, amikor ugyanezt megtetted: hogy találsz valaki mást, akivel nem fog "kihűlni"? Én egy nagyon érzelmes ember vagyok, ugyanakkor racinális is: minden szerelem előbb-utóbb megváltozik, és valami mélyebb, jobb dolog lesz....most szerelmes lesz megint valakibe 2 évig, és utána őt is dobja, mert elmúlik?:D vagy van olyan, hogy nem múlik el? Tényleg szeretném megérteni ezt a (szerintem logikát. (Egyébként részemről is elmúlt valamilyen szinten, belekényelmesedtem, hogy mindig ott volt, ha szükségem volt rá - de igenis voltak oylan pillanatok, pl amikor rám mosolygott vagy valami olyat tett, amiből tudtam, hogy igen, rohadtul szeretem, és életem végéig vele tudnék lenni)

2016. máj. 15. 12:31
 8/37 anonim válasza:
Nekem meg azt hazudta a volt pasim azert szakit mert a vallasunk nem egyezik mindenfele blabla szoveget beadott,kozben meg mashonnan megtudtam azert szakitott mert csak tetszettem neki de nem volt mellette szerelem...meg allitolag gyotorte a magany es az egyedulletnel azert jobb voltam......ehhez mèg hozza tartozik h en kovetelten h mobdjon màr valamit mert latom valami nincs rendben..erre meg jott a sok hazugsag....csak azt nem tudom megerteni miert nem lehet megmondani a szakitas valodi okat? Es miert nem lehet egybol kozolni miert kell 2 hetig kerni mondjon màr valamit...de az en sztorim nagyon hosszu....csak pàr reszletet irtam le..
2016. máj. 15. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/37 anonim ***** válasza:
8%
Tipikus női "tünet", ők sem tudják, mit akarnak, miközben mindennek van oka, ha nincs tisztában vele, akkor lehet, hogy mégsem annyira komoly az illető, mint amilyennek tűnt... egy ilyen jó kapcsolatot kukába dobni, csak, mert már nem olyan, mint az elején, az elég nagy hülyeség, ennyi erővel mindenkit meg fog unni... mindenetek megvolt, erre nemet mondani nincs komoly ok.
2016. máj. 15. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/37 anonim ***** válasza:
77%

"Szerinted eesélytelen lett volna ezt felmelegíteni? Egy kapcsolat nem arról szól, hoyg ketten, együtt megpróbáljuk megoldani a nehéz szituációkat, és utána sokkal jobb lesz, mint előtte bármikor? "


Te komolyan ennyire értetlen vagy?


Javítani azon lehet, amin AKARTOK.


Ha az egyik kiszeret a másikból, megszűnik az AKARÁS. És azon NEM LEHET javítani. Lehet tapicskolni a langyos szarban, de onnéttól, hogy nem szeret, nincs min javítani.


Javítani azon lehet, ahol szeret, de valami miatt problémáitok, nézeteltéréseitek vannak. Nem azon, ahol nincsenek problémáitok, de már nem szeret.


Felfogtad?

2016. máj. 15. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!