Nálatok hogy zajlott a továbblépés?

Az elején magamat hibáztattam (pár napig), de aztán rájöttem mi vezetett oda ahova...mindketten hibásak voltunk és mindkettőnknek jobb, hogy vége lett...

meg maga az a tény, hogy telefonban 2 mondattal szakított nagyban hozzájárult, hogy "ha neki ennyit ért ez az egész, akkor nekem miért jelentsen többet?"

majdnem 2 éves kapcsolat volt...

23F

Hasonlóan mint neked, csak éppen azzal a különbséggel, h én a mai napig sem érzem azt, h a lehető legjobb dolog ami történt velem, sőőőt, pont h az ellenkezőjét érzem, h ez egy hatalmas veszteség nekem, és nem tudok vele mit kezdeni...:-( Hatalmas ürességet érzek, olyan ez mintha egy darabkát kitétel volna belőlem, és így nem vagyok már egész...

Bár lehet csak azért érzem ezt, mert nincs racionális magyarázat a történtekre, és ez nagyon frusztrál. Azt amúgy én is nagyon várom, h mit hoz a jövő, csak éppen én mem vonatkoztatok el Tőle..

Jah, és ez is kb egy hónapja történt..

nos én azt tudom neked mondani, hogy az idő mindent megold (tudom, hogy ez a legrosszabb, és én sem értek vele egyet, de mást nem tudsz tenni)

én is egy kissé bonyolult helyzetben vagyok, és hogy megértsd miért is adok ilyen tanácsot, megosztom veletek az én történetem:

nagyjából 1,5 éve megismerkedtem egy pasival, ill. inkább azt mondanám hogy összesodort minket az élet. kezdetben meg sem fordult a fejemben hogy bármi közünk legyen egymáshoz; bár vonzott, és jóképűnek tartottam az első pillanattól kezdve, de semmiféle kontaktot nem akartam vele kialakítani. fél év elteltével kezdett köztünk kialakulni egyfajta barátság, vagy nem tudom minek nevezzem (az oda-vissza flörtölés és célozgatás mindig is megvolt). aztán hónapokig nem láttuk egymást, nem mondanám hogy elfelejtettem, de a száma nem volt meg és nem is voltam azon hogy keressem vele a kapcsolatot. aztán egy újabb véletlen folytán újra találkoztunk egy rövid időre, viszont ekkor már ő kezdeményezte, hogy cseréljünk számot; egyébként mindent ott folytattunk ahol abbamaradt.

jött egy újabb időszak hogy ne lássuk egymást, de itt már kihasználtam h kapcsolatba tudok vele lépni, felhívtam h mi van vele. ebből az sült ki, hogy fél évig minden hónapban keresett, karácsonykor szenteste felhívott, a névnapjakor küldtem neki sms-t (ő semmit nem reagált az én névnapomra). többször szóbakerült h találkozzunk, de vh sosem volt alkalmas egyikünknek sem.

2 ilyen alkalom után, közöltem vele, h de én szeretném, h találkozzunk, és beszéljünk > eredmény: eltűnt. 1,5 hónap után írtam neki, h mi van vele. azonnal felhívott, és visszatértünk arra h havonta keres. én viszont nem akartam beérni ennyivel, még mindig ragaszkodtam ahhoz, h találkozzunk, így egyrészt közölte h hagyjuk abba, másrészt "színt vallott", h 4 éve elköltözött a családjától, van egy lánya és eszében sincs kapcsolatot kezdeni. erre nem tudtam mit reagálni. nem sokkal később ő kérte h találkozzunk, ill. mivel én innentől el akartam zárkózni, könyörgött h maradjunk barátok.

belementem a találkozóba. bevallom, életem egyik legjobb napja volt, addig a pontig amíg szóba nem került h bár 4 éve otthagyta a családját, szeretné újrakezdeni a gyerek miatt (azért hagyta ott őket, mert még olyan dolgokon is képesek voltak szappanopera jellegű vitákat kezdeni, h a kulcs a zárban legyen, vagy felakasztva a kulcstartóra, és ez felőrölte). mindemellett kijelentette h fontos vagyok a számára és a barátságom is (vicces mód azon filózott, h ha megpróbálnánk, hova költözzük össze).

abban maradtunk h maradunk a barátságnál.

aztán jött az újabb kopp. gondoltam meghívom a szülinapi bulimra. igyekeztem előre szólni neki, h ha akar tudjon jönni. megint csak hátrált. a beszélgetésünk is azzal kezdődött, h az biztosan nem fog összejönni, de egyébként mikor lenne... majd akkor addig még beszélünk. nos, azóta ismét eltűnt...

én pedig úgy gondolom, h hát ez nemcsak párkapcsolatként nem működik így, de barátságnak pláne nem. nem fogom mégegyszer kikönyörögni, h akkor most mi van. a 3. kerék szerepét egyébként sem vállalnám, de rá kellett jönnöm, h így lehet h ez a sors várna rám. kitöröltem a számát, és igyekszek teljesen eltűnni

tudom, hogy hosszúra sikerült és bocsánat érte, de úgy gondoltam ha megosztom veled, talán te is rájössz h az idő begyógyítja a sebeket. én jelen pillanatban úgy gondolom, 1,5 évet pazaroltam el az életemből, uakkor nem hiszem h ha elölről kezdeném, nem követném el újra uazokat a "hibákat", mert hiányzik. mert nemcsak egy pasit, hanem egy barátot is elvesztettem.