Viszonzatlan szerelembe meg tud szakadni a szív és megtörni a lélek?

Túléled, én ebben már gyakorlott vagyok, sokáig ez jellemezte a nem létező "szerelmi életemet".

Iszonyúan fáj, belül. Azt hiszed, beleőrülsz abba, hogy talán soha nem látod többé/nem lehettek együtt és a többi. Aztán lassan halványulni kezdenek az érzések. A fő, hogy el kell magad foglalnod. Nem csak munka, hanem otthon is, akár ide írogatsz, akár hobbi, akár túra, séta, csak ott meg tudsz agyalni rajta az a baj. Kitartás.

Megszűnni/könnyebbé válni a fájdalom a tapasztalásból nyert tudatos megértésből, és az abból következő nézőpontváltással tud.

A hiány mögött nem a másik szeretése húzódik meg, hanem a saját-személyes komfortérzet iránti vágy, egyfajta "legyen úgy, ahogy én akarom, ahogy NEKEM jó" megélés, és ha ez nincs így, akkor szenvedek. Ez sokszor független attól, hogy a másik mit akar, mi számára a jó, hisz a szeretet nem birtokol, hanem elfogad, és képessé tesz az elengedésre.

Ha megtudod valósítani magadban a birtoklástól, és ragaszkodástól mentes valódi szeretetet felé, akkor tudod elengedni, és megszűnik a birtoklásvágy tárgyának(a másik személye) nem birtoklásából származó fájdalom.

Két dolgot lehet csinálni a szenvedéssel:

1. Szenvedve szenvedni

Vagy

2. Szenvedve fejlődni

A fájdalom egy olyan evolúciós ajándék, ami az életet szolgálja, és ilyen formában értünk van. Ha egy izzó sütőlapra tenyerelsz, de nincs fájdalomérzeted, akkor nem fogod észrevenni, hogy a kezed a hó hatására szétroncsolódik, és helyrehozhatatlan sérülést szenved el. Ezzel párhuzamosan az érzelmi életünk is hasonlóan működik, ahol az érzelmi fájdalom szolgálja a minket már nem támogató, negatív helyzetek elengedését. Az elengedést gyakorolni kell, hiszen csecsemőkorból hozzuk a fogóreflexet.

Nagyon fontos még valamit tisztázni. Ha ez a szerelem egyoldalú, és viszonzatlan, akkor az nem valódi. Amíg nem engeded el, addig nem keletkezik hely egy méltó társnak, akivel az érzelem kölcsönös, és van jövője a kapcsolatnak.

nem xd

ezt a sóvárgós 'crush' dolgot a tinikorral együtt el kellett volna nőni...