Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Meddig tart a felejtés?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig tart a felejtés?

Figyelt kérdés
Már 2 éve hogy szétmentünk a párommal.8hónapot voltunk együtt.Nagyon szerelmes voltam, de úgy tűnik ez egyoldalú volt, neki csak egy olyan személy kellett aki kötődik hozzá, és az érzelmek által irányítani tud.Sajnos nekem még mindig nem sikerült túl lépnem rajta, próbáltam más kapcsolattal de nem ment.Neki már azóta van barátnője ám állítja ő még mindig nem felejtett el, és neki se volt egyszerű túllépni, de ebben kételkedem, mert elég hamar talált mást.Nincs olyan nap hogy eszembe ne jutna, igaz hogy annyira nem erős a szerelem bennem mint akkor, hiszen a szakításunk után sok negatív dolog ért általa, de sokszor megfordult a fejemben mi lenne ha megint együtt folytatnánk, persze ezt csak a szívem súgja, az eszem szerint nem jó ötlet mert úgyis csalódás érne, így az eszemet követem.Viszont nem tudom kiverni a fejemből, így hasonló helyzetben lévők segítségét várnám. L/20

2012. okt. 12. 00:08
 1/7 anonim ***** válasza:

egyszer ráakadsz egy olyan pasira aki szimpatikus lesz akkor mellette szép lassan elfelejted. járj randizni minél többet és sikerülni fog.


én is 2 éve szakítottam életem nagy szerelmével. 1,5évig rá se bírtam nézni senkire. aztán próbálkozások hada.. és ha most akarná se jönnék vele össze megint

2012. okt. 12. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Csak egy erősebb szerelem, vagy érzelmi kötődés képes elfeledtetni. Akkor sem örökre, mert eszedbe fog még jutni valószínűleg 80 éves korodban is. Csak ugye ritkábban.
2012. okt. 12. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Az attól függ, hogy melyik kategóriába tartozol, én pl a rosszabbikba, nagyon nehezen felejtek...
2012. okt. 12. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

#3 detto....


kérdezőnek: vannak emberek akik sosem tudnak felejteni olyan mély nyomot hagyott benn a múlt.. Sajnos én is ilyen vagyok :( Az első nagyon nagy szerelem (nálam is szintén egyoldalú volt sajna) a mai napig ha rágondolok a gyomrom összerándul, pedig 20 éve volt. Felejteni a második nagy szerelem, a feleségem segített. De úgy alakult, hogy válunk, mégis úgy érzem, hogy szétszakadok belülről :(( Pedig már semmi öröm nem volt a kapcsolatunkban hosszú évek óta, de a fájdalomból bőven jutott...

2012. okt. 12. 01:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 Sanyii19 válasza:
szerintem ez attól függ hogy milyen erős volt a köztetek lévő szerelem..! ha erős akkor nehéz lesz elfelejtened, mert igazán szeretted akkor mindig a szivedben fog élni csak már nem úgy! de ha nem volt olyan szoros akkor hamar(abb) eltudod felejteni egy másik sráccal! legyen több közös élményetek,jobban szeresd meg és menni fog!
2012. okt. 12. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Én akkor jöttem helyre 100%-osan, mikor másfél évvel a szakítás után megtudtam, hogy már komoly kapcsolata van. :) Bezárult az ajtó teljesen, nincs hova visszavágyni. Eszembe jut néha, de semmi több. Elfelejteni teljesen nem lehet.

És egy kapcsolat se fog sokat segíteni, ha az nem tiszta, nagy szerelem. Szóval keresgélj tovább!

Amúgy érdemes még megnézni az "Egy makulátlan elme örök ragyogása" című filmet. Pont erről szól, bár a vége nem igazán.

ui. Óvatosan. Van, akit megbőget, nem a legvidámabb film.

23f

2012. okt. 12. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm azoknak akik eddig válaszoltak!:)

Igazából teljesen tudom, hogy úgysem fogom elfelejteni és valamiért nem is akarom hiába van neki egy "komoly" kapcsolata (amit ő nem vesz komolyan) hiszen szoktunk beszélgetni erről.Most már inkább a szép emlékeket idézem fel vele, és ő is tudja hogy sosem lesz közömbös számomra.Már csak ritkán beszélünk, de engem az valahogy mindig feltölt...viszont van amikor rettenetesen hiányzik.Megpróbáltam már más kapcsolatban keresni a felejtést, de sajnos a bizalmam annyira megingott, hogy sokszor ez ment a kapcsolat rovására is, viszont ezen igyekszem változtatni :)

2012. okt. 14. 19:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!