Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Óvodáskori exbarátomba vagyok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Óvodáskori exbarátomba vagyok szerelmes. Aki mindenütt ottvan. De nem is ismer meg teljesen. A múltkor odaköpött egy, , hello"-t. Na kösz. Mi a francot csináljak?

Figyelt kérdés
Van egy srác. Óvodáskorunkban (kiscsoportban) legeslegjobb barátok voltunk. Aztán szerelmesek lettünk egymásba. Csak h én évvesztes voltam ő meg nem. Véletlenül ugyanabba a suliba kerültünk, és úgy éreztem nem tehetem függővé hogy azért nem ismerkedhet mert én ottvagyok, az elfelejtett. A szakításunk után beszéltünk utoljára. Azóta nem. És most. Mindenhol ottvan. A zeneiskolától kezdve. A Bowling pályáig! ( komolyan. Pont ugyanakkor pont UGYAN OTT?! ) meddig. Akárhová kimozdulok mindig ottvan. Persze, ő már nem lát. És sajnos rákellett döbbennem hogy még mindig érzek iránta valamit. (Azóta jártam egy másik fiúval aki egy másik csajért szakított velem, de örültem neki, mert már akkor is tudtam h nem őt szeretem. ) A barátnőim meg azzal nyaggatnak hogy ez a sors szava. Mégis mi a csudát tegyek? Rohadtul szenvedek.

2014. júl. 6. 23:06
 1/9 anonim ***** válasza:

hajjajj, hát igen. Ez szívás. Ööhm, hát egyenlőre szerintem ne csinálj semmit, csak érzéssel. Ami magától jön. :)


Miden jó ha a vége jó, ha ennek tényleg így kell lennie akkor úgyis lesz valahogy, akárhogy is lesz legalább lezárul.

2014. júl. 6. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Ja illetve csak azért is írom ezt, mert velem is történt ez-az, és én is filoztam, hogy oké lehet ez így jó ahogy történik,,,


én is elvagyok keseredve meg rossz is, de próbálj arra gondolni, hogy hát először is ne törj össze, szenvedni meg, szerintem ne akard magadba folyatni ha rosszul vagy, ez van. De majd lesz jobb is. Úgy kell lennie, sajnos ezt ki kell bírni :( ,,

2014. júl. 6. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:

ugyan mond már meg mit szeretsz rajta??? ha oviban beszéltetek utoljára akkor nem is ismered a mostani énjét!

tényleg nem gonoszkodni akarok, de nem értelek...

2014. júl. 6. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Az exek már csak ilyenek!
2014. júl. 6. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
De hallok róla azt oszt. társaitól... párat ismerek. Óvodában is jó humora volt. Most is. A többiek rohadtul nem értik mit eszek olyannyira rajta... DE ilyen a szerelem. Ez a ,,Miért pont ő???" Érzés. És... Nem tehetek róla h kivagyok. Csak rohadtul felb*ssza az agyam, hogy mindenütt ottvan. félhónapja itthon ülök a szobámban egyedül, az egész múlt nyarat töltöttem itt. (Tavaly más miatt). És ezt...Nagyon a szüleim se értik. Apámnak megsem említettem... Anyámnak meg... áhh. Nem mondana semmit csak h legyek türelmes. Ami azért szar mert én rohadtul türelmetlen vagyok. A nővérem kérdezgetett az ügyben. DE mély sóhajjal mondtam neki h ... fel sem ismer sztem már... És... lassan 4 éve van ez a össz. gondolat a fejemben... és néha már azthittem inkább kirohanok a világból... Ki kellett adnom magamból. Kellenek a tanácsaitok! Gondolom ti már tapasztaltak vagytok. Segítsetek... Nagyon kérlek titeket
2014. júl. 7. 03:40
 6/9 A kérdező kommentje:
és tudom hogy sok ilyet halottatok már itt... de akkor is. Több napja egy szemhúnyásnyit nem aaludtam.. Hülye sz*rtse érő romantikus filmeket nézek és éjszakákat bőgök át. Gondolom ismerős ..
2014. júl. 7. 03:45
 7/9 anonim válasza:
hány éves vagy?
2014. júl. 7. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:

Egyet biztosan tudok mondani:ha beszélni akarsz vele erről, akkor ne fb-on/smsben/egyéb írott formában tedd.

Én itt buktam el, ugyan ilyen helyzetemben kb 3hónapja. Azóta utálom magam. Mindenképp élőben mondd meg neki, vagy írd le egy lapra és add a kezébe

2015. márc. 15. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 NudliHercegnő ***** válasza:
Szia!Azt mondom neked, hogy ettől még ezerszer rosszabbak is lesznek. Ott bújik ki a szög a zsákból, ha már valóban felépítettél egy párkapcsolatot, és abba belefektetsz bizonyos mennyiségű energiát, illetve attól vársz érzelmi stabilitást. Meg kell tapasztalni,milyen az, ha, semmibe veszik a te erôfeszítéseidet, ha megvonják tőled a stabilitást, csalódni is kell, megküzdeni a magánnyal, mindezt azért, hogy ha majd benőtt a fejed lágya, tudd értékelni és felismerni azt, ha valaki valóban szeret téged. Ne hagyd, hogy az első pár csalódás ennyire letörjön, legyél erős, és legyen benned tartás: csak ezzel lehet kivívni egy olyan ember tiszteletét, akit érdemes szeretni.
2016. jún. 29. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!