Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek mi lenne a helyes?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mi lenne a helyes? 23L

Figyelt kérdés

Van egy fiúbarátom. Kb. 4 éve ismerem. Mindig is több volt ez köztünk, mint barátság, mármint sosem történt semmi, de tudom, hogy a barátsága részben álca volt, hogy megismerjen, jóban legyünk. Mindig is megtudtunk szinte mindent beszélni egymással, közel álltunk lelkileg egymáshoz. Egy ideje panaszkodik a kapcsolata miatt, hogy nem jól működik és most úgy döntött, szakít. Állítása szerint olyan lányra van szüksége, amilyen én vagyok. Mindig is éreztette ezt velem, de a kapcsolata miatt nem mentem soha még beszélgetés szinten se bele ebbe.


Én mindis is tápláltam érzelmeket iránta, amiről ő nem tudott. Most, hogy ezt szeretné, bár még nem ültünk le erről beszélni, de hamarosan fogunk.


Viszont félek... Félek attól, ha most belevágunk, azt hiszik majd, hogy előtte is volt valami, hogy elcsábítottam, hogy miattam mentek szét. Na most a nagyközönség nem érdekel, de azért rólam soha nem keringett semmi hülye pletyka, nem akarom, hogy ferde szemmel nézzenek rám.


Nem jó ötlet azonnal összejönni?

Vagy ne törődjek ezzel?

Nem akarom, hogy mindenféle hülyeségeket gondoljanak.


Szerintetek?


2015. aug. 15. 10:02
 1/9 anonim ***** válasza:

Én úgy látom, hogy te korrekt voltál, ezt viszont sokan nem fogják figyelembe venni, szóval ha fontos neked az emberek véleménye, akkor várj ki. Lehet, hogy a srác miatt is jobb, ha kicsit letisztázódik a fejében az előző kapcsolat.

De felesleges köröket nem kell megtenni csak a látszat kedvéért, ha a lelkiismereted tiszta.

2015. aug. 15. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Az, hogy más mit gondol, az akkor is lenne, ha még nem ismernéd most sem. Akkor meg más lenne a baj. Ami itt inkább nehezebb, hogy ő valószínűleg már régebb óta küszködik miattad, és a kapcsolata sem lehetett jó, ha már ezelőtt 4 éve veled beszélgetett. Szerintem már akkor felütötte a fejét nála valami, de jó lenne tudni, hogy a barátnőjénél milyen dolgok voltak.

Amúgy lehet, hogy már régóta nem jöttek ki jól.

2015. aug. 15. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
4 éve azért nem folyamatosan panaszkodott. Az elején még nem ismertük egymást annyira, illetve nekem is volt barátom. Inkább csak jó ismerősök voltunk. Miután szakítottam kezdett el bensőségesebb lenni velem. A szakítás oka, hogy nem becsülte meg a barátnője, de voltak más gondok is. De a legnagyobb hiányosság, hogy nem értékelte, mint embert, mint férfit.
2015. aug. 15. 10:40
 4/9 Költőnő? ***** válasza:
mképp várnék, márcsak azért is, mert akármilyen volt; szakítás után akkor is le kell zárnia az előző kapcsolatát magában.
2015. aug. 15. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Mennyi lenne az 'ideális' idő?

Mi van ha nem akar várni?

2015. aug. 15. 11:33
 6/9 Költőnő? ***** válasza:
szted szerencsés egyik kapcsolatból a másikba ugrani? Mondjuk a külvilág véleményétől függetlenül.
2015. aug. 15. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Nem, pont azért kérdezem, hogy mennyi az ideális idő? Amit persze pontosan nem lehet besaccolni, tudom.
2015. aug. 15. 11:53
 8/9 Költőnő? ***** válasza:
hát nem
2015. aug. 15. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Szakítás után minimum adj neki pár hetet,míg csillapodnak a dolgok,szerintem.Akkor is,ha vágytok egymásra.Ha eddig tudtatok úgy létezni,hogy nem voltatok kapcsolatban,ez a kis idő már nem számít.
2015. aug. 15. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!