Milyen érzés a szerelem? Hogy írnád le, ti mit éreztek olyankor?

Ha most nagyon tudatosan kellene megfogalmaznom, akkor három tényező köré csoportosulnak az érzéseim:

1. Amit ő képvisel

2. Ahogy én érzem magam mellette, általa

3. Amit a kapcsolatunk nyújt számomra

1. Olyan tulajdonságai vannak, amelyek bennem vonzalmat, tiszteletet, csodálatot váltanak ki. Amikor ezek a tulajdonságok megnyilvánulnak (pl. meglátom a huncut mosolyát, vagy megcsillogtatja a műveltségét), akkor bennem valamilyen nagyon kellemes bizsergés indul el.

2. Mellette lehetek önmagam, nem kell szerepet játszanom, megfelelnem, hanem értékeli azokat a dolgokat, amiket én értékelek magamban. (Ezt kimondja, kimutatja.) Ettől egyszerűen jobbnak érzem magam mellette, mint nélküle.

3. Biztonságban érzem magam a kapcsolatban, hiszen sok mindenen mentünk már keresztül, közös élményeket éltünk át, problémákat oldottunk meg együtt, és minden csak megerősítette a kapcsolatunkat. Ebben a tényezőben az első kettő is szerepet játszik, hiszen azért olyan a kapcsolatunk amilyen, mert olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk: a kettőnk személyiségéből született egy új érték, maga a kapcsolat.

Ez volt a tudatos magyarázat. De amúgy meg egyszerűen csak jó érzés: felemelő, megnyugtató, biztonságos, néha felkavaró, stabil és dinamikus egyszerre, hiszen újra és újra megújulunk egymás mellett, új dolgokat fedezünk fel egymásban. Néha úgy érzem, évezredek óta ismerem, máskor meg mintha először randiznánk. Néha pillangók repkednek a gyomromban, máskor meg egyszerűen csak jó hozzábújni, mert akkor úgy érzem, hazaértem. A legösszetettebb és legcsodálatosabb érzés a világon.

Én még csak kevésszer voltam szerencsés ezt érezni, de az a pillanat, amikor leereszkedik rád a rózsaszín köd, valahogy úgy hat, ahogy ez a Müller Péter idézet leírja:

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.