Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet ebből?

Figyelt kérdés

Van egy nagyon jó barátom. Mindent megbeszélünk egymással, ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazok a dolgok motiválnak, ugyanazok a problémáink voltak az eddigi kapcsolatainkban, ha egymásra nézünk, szinte tudjuk mit akar mondani, mit érez a másik, szóval mondhatni eléggé egymáshoz vagyunk kapcsolódva. Viszont ő tényleg csak a barátom. A fejtörést nekem az okozza a történetben, hogy sokat 'poénkodunk' azzal, hogy feküdjünk le egymással, és mostanában kis játékká vált az, hogy ő/én közelítünk a másik arca felé, mintha csókot adnánk, és szépen lassan hátrál a másik. Sokat vagyok nála, többször is aludtam már ott. Kb 2 hónapja is nála aludtam, és megcsókolt. Én tökre leblokkoltam. Ittunk előtte, ezért nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a dolognak. Viszont azóta ugyanúgy ez megy, sokan azt hiszik együtt vagyunk, ami végülis érthető, mert sokszor úgy viselkedünk egymással. Szerintetek, ezek alapján, hányadán áll ez a dolog?

L/19 F/22


2016. nov. 9. 23:23
 1/5 anonim ***** válasza:
Poénból feküdjünk le egymással xD
2016. nov. 9. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Van más is a képbe vagy csak ő van?
2016. nov. 9. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

nem poénból lefeküldni egymással, hanem ezzel poénkodni. szerintem érthető volt elsőre is.


egyikőnknek sincs senki a képben jelenleg. ha valamelyikőnk elkezd találkozgatni egy másik emberrel, azért egy kis féltékenység is helyet kap.

2016. nov. 9. 23:47
 4/5 anonim ***** válasza:
Próbáljátok meg.
2016. nov. 10. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Hát figyelj... Ennyire egy húron pendültök, mégis azt írtad, "csak a barátom". Ha nem érzel semmi pluszt, akkor nem hiszem, hogy bele kéne ebbe menni. Ő valószínűleg érez valami többet irántad, mint barátság. A barátomat részegen se smárolom le...
2016. nov. 11. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!