Velem van a baj?

Kicsit kiábrándulva, de igyekszem választ találni a kérdéseimre mert valamiért csak elkezdett mozgolódni bennem ez a dolog. 24 évesen egy 6 éves kapcsolatot tudok felmutatni, ahol konkrétan egy anya picikéje, munkát kerülő srácot szerettem meg. Rengeteg mindent pakoltam abba a kapcsolatba, mire éreztem belülről hogy ez nem az én utam. Ez csak vegetálás, szükségtelen a párkapcsolat ha úgyis mindent mindig magam oldok meg. Így szép lassan de a végéhez értünk. A szakítás nekem felszabadulás volt inkább és látom, hogy jól döntöttem mert ő azóta is ugyanúgy éli az életét. Nekem pedig azóta lettek már élményeim, eredményeim.

Elkezdődött az önző időszak, nem akarok szerelmet csak élményeket és kalandot. Idáig ez remekül működött, voltak persze olyan személyek akik az etyepetye után összeköltözésről,szerelemről fantáziáltak velem. Én pedig olyankor mindig hárítottam, hogy nem kell ez nekem. Vannak különös bdsm vágyaim, már a kezdetektől. Mindig ez alapján ismerkedtem. Mondhatni bdsm kapcsolatok is kialakultak. Megpróbáltam szexualitást háttérbe zárva ismerkedni, de akkor meg azzal találtam szemben magam, hogy az adott személy nincs túl valamelyik exén, szexpartnerén...és mit ad isten, valamiért ezek a férfiak a szórakozás mellett, lelki közösséget akarnak találni velem. Nekem pedig ez baromi kellemetlen, hogy én ápolgassam, biztassam őket amiért volt egy nő korábban aki lekoptatta őket. Így olyankor mindig a lehető legrövidebbre zárom a történetet és lelépek.

Félreértés ne essék, a bánásmódra nem panaszkodhatok. Figyelmesek, ajándékot osztogatnak, vacsizni visznek, akad aki újabb esélyt kér. De van amikor ezeken csak forgatom a szemem, mert úgy érzem ez mind valami kompenzáció...és az a helyzet, hogy nem tudok szerelmes lenni. Nem hiszek a szerelemben, a kapcsolatokban. Azt látom, hogy mindenki mindenkivel. Mennek a játszmázások, a féltékenykedések mintha valóban birtokolni tudnánk egymást. Nincs kedvem már a formalitáshoz, hogy aki tényleg csak ágyjelenetet akar azt mégis miért érdekli a másik magánélete. Ha pedig bele akar mászni a magánéletébe, miért nem játszik nyílt lapokkal. Miért mindenki akkor akarja értékelni a másikat, amikor az már nincs mellette. Miért kell ignorálni, hogy aztán figyelmet kapj...

Ezért nem tudok úgy igazán leállni senkivel hosszabb távon. A szabadság, függetlenség jó dolog de ami mostanában megjelent bennem a kiábrándultság mellett, ez a fajta zavar...hogy úgy érzem, amiért nem ragaszkodom a párkapcsolathoz, úgy gondolnak rám mint valami háremtartó mocskos nőszemélyre. Pedig valójában csak az a helyzet, hogy nem akarok megbízni olyanban akin látom hogy maga sem tudja igazán mit akar.

Lehet változtatni az elköteleződési, bizalmi problémákon? Velem van a baj, ha csak játszmaként látom a párkapcsolatot és már attól elmegy a kedvem ha arra gondolok, hogy alkalmazkodni kell? De közben meg vágyom a mély beszélgetésekre, őszinte pillanatokra, jó élményekre.