Egyedülálló 30-as nők, nektek milyen a férfi ideállotok?

Túlvagyok egy váláson, pár csalódáson, egyre komolyabb az egzisztenciám, épül a karrierem, szóval egyre szigorúbb.

Az egy dajkamese, hogy az elvált, kisgyerekes anyukák bárkivel összeállnak, egyre lejjebb adják az igényeket.

Jelentkező akad bőven, de olyat találni, aki megüti a mércét, egyre nehezebb.

Mivel egyedül is teljes az életem, egyre kevésbé érzem azt, hogy kell mellém valaki. Időnként valakivel elmegyek moziba, színházba, néha egy kis szex is belefér, de komoly kapcsolatnak a gondolatától is kiráz a hideg.

Elvagyok, ott vannak a gyerekeim, mindenben a magam ura vagyok, szabadság, nyugalom, békesség: nem szívesen engednék ebbe az idillbe még egyszer egy pasit. Főleg nem azért, hogy még ugráljam is körbe.

Szigorúbb a szűrőm, mint húszas éveim elején. Már nem nézek el annyi mindent (és akkor sem kellett volna, csak tapasztalatlan voltam).

Most van egy ember az ismeretségi körömben, akivel amit átélek, amilyen hatással van rám, amennyire a legjobbat kihozzuk egymásból, ahogy velem viselkedik, azt érte el, hogy nekem ez kell egy párkapcsolatban, csak sajnos ő nem független. Ha az lenne, nem haboznék. Viszont se előtte se azóta, amióta ismerem, nem találkoztam hasonlóval, aki még független is.

Megbízható,hűséges,megértő,szerethető,őszinte,aszexuális,lelki sérült legyen!

Nagyon fontos,hogy hasonló legyen!