20 éves lányként jól látom, hogy nehezebb párkapcsolatot kialakítani, mint tizenéves korban?

Nem látod jól, sokkal több esélyed van, kérdés hogy mit teszel érte...bent gubbasztasz vagy ki is mozdulsz azért.

2 est megcáfolnám 35 vagyok és semmiképpen sem tudnám ilyen fiatal lánnyal elképzelni. 30 körülivel már azt mondom oké...

Majd negyven évesen azt mondom, hogy nem látod jól.

Visszatekintve, pont a főiskolás időszakomban volt a legkönnyebb. Ott az egyetem, mint közeg, rengeteg ismerős, mindenkinek van egy barátja, unokatesója, és a kapcsolatok többsége sem holtodiglan tart.

Mikor dolgozni kezdesz, az ismerősök meg házasodni, akkor hirtelen töredékére csökken az újonnan megismert emberek szàma, és ahogy telik az idő a végén már annak örülsz, ha kimozdulni tudsz valakivel, aki nem babát fürdet minden este, az már tényleg csoda, ha új embert ismersz meg.

Biztos így van, de a tinik hamarabb szét is mennek, és a legtöbbnek a kapcsolata tele van műbalhékkal (pl. a kéthetente szakítunk, aztán újra összejövünk c. sztori)

22/N

21 éves lány vagyok, szintén egyetemista és én pont fordítva látom

itt sokkal több ember van, hasonló érdeklődési körrel szóval nagyobb eséllyel találsz hozzád illőt

Tiniként azért egész más szempontok mentén választottam párt...:D Ott még nem volt fontos a jövőkép, az életcélok, szóba sem került köztünk a szex szinte, nem esett szó arról, hogy ki mi lesz, vagy ha igen, megmaradtak az álmodozás szintjén. Nem tudtuk, hogy akarunk családot, mikor, nem gondolkodtunk úgy a pénzügyeinken... Elég volt csak átmenni egymáshoz, megnézni egy filmet, rendelni pizzát és a holnapi napon meg azon a "hülye töridogán" kívül nem sok dolog bántott minket, amihez megfelelő társ kellene...

Most pedig (legalábbis én így vettem észre) tudatosabban szervezik az emberek az életüket és a bele illő párt is. Lehet, hogy ez most így nehezítő tényezőnek tűnik, hogy több szempont jött be a képbe, kevesebb embert tartunk link alaknak és a kötelességeink gátat szabnak, de hosszú távon ez a jó! Az, ha valakivel úgy tudod ezt az utat járni, hogy mindezek ellenére is működik a kapcsolat és ezekben is támogat, nem hátráltat. Valljuk be, egy tiniszerelemnek a különültetésen kívül nem sok nehéz helyzetet kellett átvészelnie... Jónak tűnt, de a felnőtt életben pontosan olyan sérülékeny lett volna, mint amilyennek a felnőtt kapcsolataink tűnnek.:)

“zt természetes, tiniként alig van igény, elvárás. Szerelem és kész. Később, vannak elvárások, komolyabb, mélyebb, tartalmasabb dolgot keres az ember”

És ez az évek előrehaladtával egyre durvul.

Egy 25 éves embernek már vannak elvárásai, de úgy van vele, hogy majd összecsiszolódunk.

Egy 35 éves ember meg már apróságok miatt is eleve elveti a másikat, mert úgy gondolja, neki rögtön a tökéletes, végső ember kell, kifut az időből, nincs itt tér csiszolódásra.

Nem véletlen van az, hogy 35 felett gyakorlatilag már nagyon kevesen találnak igazi párt (tudom, hogy van ellenpélda, de nem az a jellemző), mivel ha a másik első pillantásra nem tökéletes, akkor már randizni sem mennek el vele, ezzel esélyt adva, hogy második pillantásra beleszeressenek, az elvárások meg az egekben.

Szóval örüljön mindenki, hogy 25 evesen már elvárásai vannak, 10 év múlva már a teljesíthetetlen elvárások kora jön 😀