Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mit tegyek, valjak, maradjak ?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, valjak, maradjak ?

Figyelt kérdés

34 éves férfi vagyok. A feleségem 30 éves.

A házasságunk 5 éve tart, 10 éve vagyunk együtt.

Az ő családja egy nagyon jómódú, sok pénzük van és van egy nagy családi ház ahol együtt élünk.

Sajnos több vita miatt és sok okból de odáig fajult a helyzet, hogy kivettem egy albérletet amelyet berendeztem, ennek 1 hónapja. Én szerettem volna vele külön költözni, mert családot akartunk, azonban jöttek a viták. Ő nagyon féltékeny es sokszor megalázoan viselkedik. Sehova se mehetek mert ellenőrizget, hisztizik.

Ezek miatt is döntöttem úgy, hogy elválok és elköltözöm.

Miután kijelentettem, hogy megyek, fejemhez vágta, hogy élősködöm rajtuk, majd azt, hogy miattam megy szét a kapcsolatunk, mert én itthagyom őt.


Az albérlet neki nem megfelelő színvonal, nem hajlandó ,, ilyen " helyen lakni.


Ezek méginkább erősítették bennem azt, hogy nem engem, hanem az anyagiakat nézi. Nem is értem, mit látott bennem Ezek után.


Kicsit tartok azonban a magánytól, meg úgy mindentől. Kb 10 éve együtt élünk és furcsa lesz hirtelen külön. Talán azért érzem így, mert nem vitazunk egy ideje már, igazából jól megvagyunk egy fedél alatt, azóta mióta kész a lakás normálisabb is.


Most kicsit elbizonytalanodtam ezt érzem. De közben meg az elveim és az eszem azt diktálja menjek. Tudom, hogy jobb nem lesz ha maradok sem. Csak magam járatom le.


Ti voltatok már így? Hogy úgy váltok el, hogy nem vitáztok? Vagy nem tudom... furcsa ez az egész


jan. 28. 20:53
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

El lehet válni békében, egyetértésben, viharok nélkül.

Ismerek olyan házaspárt, akik a válás kimondása utána

egy jó étteremben ünnepelték meg, hogy mindketten új életet

kezdenek.

jan. 28. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
93%
Fene se akarna anyósékkal együtt lakni, meg még az orrod alá is dörgölik a pénzüket.
jan. 28. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
88%
Váljatok el.
jan. 28. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
100%

Azt hittem, anyosekkal lakni kenyszerhelyzet, anyagiak miatt. De ez nem lehet komoly, hogy egyutt lakni veluk, pedig nem muszaj? Mi ez, dinasztia?

En meg normalis, kedves csaladnal sem viselnem el.

jan. 28. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Nem tunik egy remek ertekrenddel rendelkezo nonek a matkad. Inkabb legyen szegenyebb, de eletrevalobb a kovetkezo.
jan. 28. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
96%
Hm, úgy érzem ez nem egy új probléma...ne félj egyedül lenni, sokkal inkább, mint egy rossz kapcsolat vagy házasság. Én is éppen válófélben vagyok, az eleje nagyon-nagyon nehéz volt, de az eszemre hallgatok.
jan. 28. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
100%

Furcsa lesz az biztos.

De jól döntöttél.

jan. 28. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
95%
Egész életedben meg fogod kapni, hogy csak a háza miatt voltál vele. Megértem őt, én korán félárva maradtam, nagy családi ház, bár jómódúak sosem voltunk. Mindig olyan párjaim voltak, akiknek gond volt a lakhatás. Az egyik egy félig kész házban élt alkoholista szülőkkel, amíg át nem cuccolt hozzám, mert nem volt náluk fűtés. A másik egy szobát bérelt, onnan költözött hozzám. Mindig azt éreztem, hogy csak a lakhatásukat oldták meg velem, a legszerelmesebb időszakokban is. Teremtsd meg az önállóságodat bármi áron és keress valakit, akivel egy társadalmi szinten álltok.
jan. 28. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
94%

Először azt hittem, hogy vettek nektek egy családi házat és úgy éltek kettesben.


Anyósékkal max. egy Buckingham palota méretű ingatlanban laknék, de akkor is csak úgy, ha nem jöhetnek át hívatlanul a másik szárnyba...


Amúgy én a menyasszonyom akkor raktam ki, amikor elkezdte az alázást, akár mások előtt, akár kettesben (pl. te még egy paradicsomot sem tudsz felvágni stb.). Híve vagyok a kommunikációnak és annak, hogy próbáljuk megoldani a gondokat, mondtam neki, hogy nálam az alázás vörös vonal. Ennek ellenére kis szünet után újrakezdte, én pedig mondtam, hogy vége. De rendes voltam, mert kapott egy 8 számjegyű összeget, hogy könnyebben tudjon kiköltözni.

jan. 28. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 Alessandro10 ***** válasza:
100%

"Ti voltatok már így? Hogy úgy váltok el, hogy nem vitáztok?"


Mi úgy váltunk el 7 éves kapcsolat után. A kapcsolatunk alatt soha egy hangos szó, semmi vita. Mikor közölte, hogy elhagy, segítettem neki elmenni. Utána még együtt voltunk ebédelni, majd a válás után is megöleltük egymást - légy boldog és vigyázz magadra! - kifejező szeretettel.

Azóta (4éve) nem beszéltem vele.


Egyébként ha úgy érzed mellette nem vagy jó helyen, akkor tényleg nem vagy jó helyen. Van amikor a válás hasznosabb, mint együtt maradni.


Persze válás után is lehet köztetek "jó" kapcsolat. Ez attól is függ a 2 ember hogyan áll egymáshoz.


Nálunk nem volt értelme tartani a kapcsolatot, utólag az is nyilvánvalóvá vált, hogy a házasságunk se érte el az igazi célját.


De ez igazából minden embernél más, mások helyett pedig nem mondhatjuk meg, ki hogyan élje az életét.


Ha menni akarsz, akkor menj! Idővel úgyis kiderül jó döntést hoztál vagy sem.

jan. 28. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!