Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Válás után hogyan tovább egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás után hogyan tovább egy ilyen kicsi gyerekkel?

Figyelt kérdés

A férjem néhány hete bemondta az unalmast és közölte, hogy elköltözik. Már a terhességem alatt is csalt (és azóta is), kb fél éve bukott le, azóta tudok erről.

Akkor megbeszéltük, hogy a pici miatt (ő most 1,5 éves), adunk magunknak mégegy esélyt, újra randizgatni kezdtünk, stb., de ebből inkább részemről lett nagy erőlködés, míg ő magasról tett az egészre.

Fiatalnak érzem magamat ahhoz, hogy ilyen megalázottságban éljek, választás elé állítottam a páromat, ő pedig döntött. Bár eszméletlenül fáj, tiszteletben tartom, hogy ő mellettem nem volt boldog.


Nem akarok számítónak tűnni, de bevallom nagyon is függtem tőle anyagilag. Nem megy egyedül. Gyesen vagyok a kislányunkkal, ennyi pénzből nem lehet megélni. Egyedül még száraz kenyéren talán, de ez a pénz a kislányom dolgait éppen kifutja, én már nem tudnék mit enni, ha csak ennyiből gazdálkodhatnék. Jelenleg éppen felélem a tartalékaimat, illetve a szüleim is támogatnak egy kis pénzzel, amiért nagyon hálás vagyok nekik, de a végtelenségig ez sem mehet.

A lakás az enyém, ez marad is az enyém. A viszonylag új, hitelmentes autónkat a párom vitte, cserébe lemond minden egyéb közösen megszerzett értéktárgyunkról. (elektronikai cuccok, bútorok, stb.) Elég békésen sikerült megegyeznünk.


Amióta elköltözött természetesen a pénzére nem számíthatok, bár a múltkor vett két csomag pelenkát legalább és egy-két dolgot a kislányunknak, már sajnos ott tartok, hogy ez is nagy segítség.


Elég jó munkahelyem van, mérnökként dolgoztam, így ha visszatudnék menni dolgozni, megoldódna az anyagi problémánk, ehhez azonban bölcsi kell. Eddig kettőben jártam, nincs helyük... Beszéltem a főnökömmel, nagyon készséges volt, bár felvettek anno valakit a helyemre, azt mondta 2 éves a szerződése, ami bő két hónap múlva lejár, utána visszamehetnék. Csak addig ki kéne húzni valahogy és minél előbb találni egy bölcsődét.

Itt egyedül vagyok, nincs segítségem, a szüleim vidéken élnek és dolgoznak, roppant nehéz lesz, tudom. Egy részem azt érzi, hogy összedőlt az egész életem, a magánéletben csődöt mondtam...

Ugyanakkor rengetegen állnak támaszként körülöttem és értük, illetve a kislányomért csak megyek tovább, küzdök és próbálok nyugodt maradni, de annyira nehéz!! :(


Mi lesz a gyerekünkkel, ha benyújtjuk a válást? Indul automatikusan külön valamiféle tárgyalás miatta is?

Gyakorlott anyukák hogyan oldják meg, hogy mindenre van idejük? Nincs bűntudatuk, amiért ilyen picin bölcsibe adják a gyereküket?

A munkaidőm egyébként reggel fél 9-től olyan 2-3-ig tart, olykor 4-ig, de eléggé rugalmas szerencsére, így a bölcsibe is odatudnék érte érni. Akkor viszont mi lesz, ha megbetegedik? Mi lesz ha elveszítem a munkahelyemet?

Annyi és annyi kérdés van bennem, amitől rettegek, de nincs kinek feltennem. :( Segítenétek? Szinte bármilyen tanács jól esne most!



2013. ápr. 16. 11:45
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Ha mérnökként tudsz tovább dolgozni, abból a fizetésből nem tudsz ideiglenesen egy magánbölcsit megfinanszírozni? Aztán ha felveszik államiba a kicsit, akkor azt sem kell fizetni.

Amíg lesz fizud, arra az 1 hónapra kérj kölcsön a volt férjedtől vagy a szüleidtől.

2013. ápr. 16. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:

Mivel 3éves kor alatt van, tuti hogy neked fogják ítélni. Apuka majd láthatja, és gyerektartásra is kötelezve lesz. Szóval annyival is több pénzed lesz.

Jó hogy normális munkahelyed van és a bölcsi miatt se aggódj. Délután már a babáddal lehetsz. Nekem van olyan barátnőm akinek be kellett adnia 1évesen a picijét. Hamar beszokott a bölcsibe és egyáltalán nem szakadt meg az a bizonyos kötelék :) Ha megbetegedik, akkor jár neked is szabi a gyerek ápolására. És amíg a beszokás van, addig vedd ki az összes szabidat.

Semmi miatt nem kell aggódnod. Van hol laknod, van munkahelyed, minden rendeződni fog

2013. ápr. 16. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
Igen, a fizudból tudnál magánbölcsit fizetni (hely függő, de kb. 50-80ezer/hó), valamint a gyerektartás is járna. Azt nem fizet?
2013. ápr. 16. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ebben az esetben az apával kellene megbeszélned, hogy megosztott felügyeletre van szükség, mert vissza kell menned dolgozni. Két hétig havonta talán tudnál fizetni bébiszittert, és talán apuka nője is lekopna...
2013. ápr. 16. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:

A kisebbik 20 hónaposan ment bölcsibe, nincs lelkiismeret furdalásom, mert mennie kellett.. ez van, ráadásul jól is érezte magát. A betegség sajnos gáz, nekem a szüleim segítettek.


Válás: ha van gyerek, akkor két tárgyalás lesz. Próbáljatok megegyezni és akkor nem kell ügyvéd. Ha a volt férjeddel meg tudod beszélni, akkor egyezzetek meg a rugalmas láthatásban, hogy pl. nem csak kéthetente találkozhat a gyerekkel, így ő is jobb kapcsolatot ápolhat vele, na meg neked is lesz néha egy-egy szabad estéd. Nálunk is ez a megoldás vált be, de ehhez az kell, hogy mind a ketten rugalmasak legyenek a felek.


Aztán kitartás...

2013. ápr. 16. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
53%

Bocsi, ki fogok robbanni: pfuj, de utàlom az olyan "nôket" akik elcsàbitanak egy férjet, àlljon meg az összesnek a szíve!:(


Kedves kérdezô, nagyon sajnállak, de ne add fel, a gyerek az apjàéis, neki is felelôsséget kell érte vàllalnia, nem csak neked, még ha hétvégi apuka lesz is belôle! Kérd bàtran a segítségét, ne félj, még a qrvàja se szolhat bele! A melòt pedig vàllald csak el, gondolom nem minimàlbért fizetnek;) tudsz vagy magànovit, vagy babysittert fizetni, ha mégsem, volt férjednek segítenie kell akàr anyagilag, akàr fizikailag. Nem rontottàl te semmit el, nem a te hibàd, hogy így alakult, ne hibàztasd magad!

Sok sikert, és kitartàst!!!:)

2013. ápr. 16. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Add be mihamarabb a válást, és akkor a gyerektartást is megállapítja a bíróság. Hogy kihúzd valahogy amíg vissza tudsz menni, próbálj meg eladni dolgokat amik feleslegesek (pl. kibírtok 2-3 hónapot tv nélkül) vagy ha vannak ékszereid vidd be zálogházba. Mekkora a lakásod? Esetleg nem jöhetne szóba egy albérlő egy kis időre? Ez nem csak bevételt jelenteni, hanem a rezsi egy részét se neked kéne fizetni. Nagyszülőkhöz nem viheted a gyereket, amíg nem találsz bölcsit, vagy akkor nem tudnátok találkozni minden nap, mert túl messze laknak? Családi napköziket is nézz, biztos lesz olyan amit meg tudsz fizetni ha mérnök vagy. Ezenkívül irány a családsegítő, hátha kaphatsz vmi átmeneti segélyt, ne szégyelld magad.
2013. ápr. 16. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 Bence_ ***** válasza:
Hol laksz?
2013. ápr. 16. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Egy átlagos lakásban élünk, a rezsi általában olyan 35-40 körül szokott lenni és akkor nem spórolok semmivel + a baba cuccai + saját magam eltartása.

Jelenleg fizetésként olyan 150-60 ezer forintra számítok, amit kézhez kapok, bár egyelőre nem tudom milyen feltételekkel fognak visszavenni, kb így kerestem anno.

A főnököm tényleg nagyon készséges volt, visszakapom a céges telefonom, ha visszaállok a munkába és azt mondta megpróbál egy céges autót is elkülöníteni, ha igényt tartok rá. Tényleg próbál ő is mindenben segíteni, amit abszolút nem vártam, de nagyon jól esik.


Az viszont nagyon aggaszt, hogy 2 hónapig még valamiből élnünk kell (plusz, amíg fizetést kapok). Anyuék, amint megtudták, hogy a férjem lelépett, azonnal átutaltak egy kis pénzt, tudják mennyiből kell kijönnöm. Rájuk számíthatok bármikor, csak sajna messze vannak.

Már attól támad inkább sírhatnékom, hogy mennyi emberre számíthatok a bajban, még is egy csődtömegnek érzem magam rosszabb napjaimon. :( Persze a kislányom miatt próbálok erős maradni, de piszkosul nehéz.


A férjem abszolút nem tart igényt a gyerekére. Amióta elment is látogatja és mint mondtam volt, hogy hozott is ezt azt, de esze ágában sem lenne "elperelni" tőlem. Még a végén nem lenne nyugodt élete a nőcskéjével. A nő sem tűnik valami nagy baba barátnak, sőt, ha rólam van szó egy hisztérika (féltékeny), így nem tudom a láthatások hogyan fognak alakulni. Én nem akarom korlátozni, ha mindkettőnknek jó, akkor akkor látja a kislányát, amikor akarja, szerintem ez a kislányunk szemszögéből is így lenne a legjobb.

Én pedig nem fogok tőle semmit követelni. Nyilván gyerektartást kérni fogok, mert az a lányunknak jár, nem nekem, de azon nem fogok veszekedni, hogy 2 ezer forinttal több legyen, mint amennyi jár. Ad amennyit muszáj és/vagy amennyit akar.


Azt még mellékesen hozzátenném, hogy rohadt nagy gombócot nyeltem le, amikor megtudtam, hogy a férjem 7 hónapos kismama korom óta csalt. Hihetetlenül nehéz volt azt mondani, hogy a kislányunk érdekében hajlandó vagyok "elfelejteni", de megtettem. Ő nem volt erre nyitott, innentől kezdve pedig mint társat és mint férfit, én már nem tudom őt tisztelni. Hatalmasat csalódtam benne. Amúgy is meg van róla a véleményem, ezek után, ha könyörögne se fogadnám vissza, de mint apa, szeretném a lányom mellett tudni.

2013. ápr. 16. 12:23
 10/19 anonim ***** válasza:
100%

"Bocsi, ki fogok robbanni: pfuj, de utàlom az olyan "nôket" akik elcsàbitanak egy férjet, àlljon meg az összesnek a szíve!:( "



Terhesen, pici gyerekkel voltam GYED-en, amikor a volt férjem félrement - végül nem tudtuk rendbe hozni, vége lett. De nem elsősorban a másik nőt hibáztatom, ha közöttünk a volt férjemmel minden rendben lett volna, akkor esélye sem lett volna a harmadiknak. Nem lett elcsábítva a férjem: egy gondolkodó férfiember és nem egy akarat nélküli báb, amit a gonosz nők csak ide-oda rángathatnak, elcsábíthatják az ártatlan férfiembert, aki semmiről se tehet. Otthon sem volt minden rendben, ő sem felelősségteljesen viselkedett pár dologban, én is rosszul reagáltam le a fáradtságtól.. Ha az a másik nő nemet mond, akkor lett volna másik, vagy harmadik.... és ha senki sem fekszik le vele, akkor közöttünk minden rendbe jön??? Nagyon nem úgy nézett ki.


Amúgy meg ifjú lánykoromban amikor még igencsak jól néztem ki, sosem kacérkodtam másokkal, mert tartós kapcsolatom volt, de több házas kolléga és ügyfél is tett ajánlatot. Ha akartam volna, simán nyolc házasember ágyába is bemászhattam volna. Úgyhogy én nem hiszek ebben a r.hadt r.banc elcsábította a férjem dologban.

2013. ápr. 16. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!