Ti hogy éreztétek magatokat a válás körüli időkben?

Nem fogadtam vissza.

Amikor visszahallottam hogy keveset lehet a gyerekével, megmondtam neki hogy ne terjesszen marhaságokat, jöhet amikor csak akar. Persze annyira azért nem hiányzik neki a gyerek, hogy érte menjen oviba vagy elvigye játszótérre, esetleg táppénzre menjen vele.

Nálunk nem volt visszatáncolás. Az ember nem tud elmenni ha szereti a másikat, no meg kidobni se tudja a párját ha még érez annyit iránta, amennyi elég egy házasság hosszú távú fenntartásához.

Semmi értelme visszaengedni, ugyanez lenne egy év múlva, vagy előbb.

Szerintem amikor hosszú párkapcsolatnak szakad vége, akkor sokszor előfordul, hogy a felek közül valamelyik vissza akar táncolni, csak az a baj, hogy leginkább a kötődés miatt és nem valódi érzelmektől vezérelve.

Annak idején egy 8 éves párkapcsolatomnak lett vége, és mindketten visszatáncoltunk egy idő után. Akkor úgy éreztük vannak érzelmek, de szerintem csak megszokás és kötöttség volt már akkor is. Közel egy év után rájöttem, hogy mégsem jó és szakítottam. Akkor már nem volt konkrét visszatáncolás, újrakezdés, de még hosszú ideig bennem volt a bizonytalanság, hogy biztos, hogy jól döntöttem-e, pedig szerelem már nem volt akkor.

Nem biztos, hogy nálatok is erről van szó, de az tuti, hogy több éves kapcsolatot csak úgy, bizonytalanság, tépődés, vívódás nélkül nem lehet lezárni. Rengeteg ilyenkor az emberben a kérdés a múlttal és a jövővel kapcsolatban. Lehet, hogy ő is ilyesmit él most meg, és ennek a visszhangja ér el hozzád.

Rosszul éreztem magam a válás közben. Utána is jó sokáig.

Visszatáncolt volna, de nekem már nem kellett. Hogy bizonyos idő után megismétlődjön, hogy van egy társam de a farka erősebb, mint a szerelme?? Igy nem akartam élni.