Szerintetek tönkreteheti a kapcsolatot, ha a párotok anyukája nagyon beteg, es ez miatt szinte nem is szeretkeztek? Mit lehet ilyenkor tenni?

Ha ezt túléli a kapcsolatotok, akkor bármit.

Ha szereted, a társad mellett maradsz... hisz ezért kötöttétek össze az életeteket. Nem is értem miért fordul meg a fejedben ez. Vagy csak jóban vagy vele, rosszban nem? Sajnos az életben előfordul, hogy párszor a padlóra kerül az ember, ilyenkor a társa van ott támasznak. Te is kerülhetsz padlóra, remélem ő kitartóbb lesz.

Párom apukája alzheimeres volt (agysorvadás), együtt éltünk vele és a végén már nemcsak azt nem tudta hogy hol van hanem hogy mi kik vagyunk. Utolsó évben már tájékozódni se tudott még a házban sem és állandóan megkellett nemi mutatni hol a wc, hol kell aludni... stb és éjszaka állandóan felkelt hogy ő megy haza. Nem hogy szeretkezni nem tudtunk, de még aludni se nagyon, sose tudtuk mi lesz.

Nem volt egyszerű de átvészeltük mert támogattuk egymást és tartottuk a lelket a másikban. Azóta a szexuális életünk is helyreállt, minden olyan mint a kapcsolatunk elején.

A ti helyzetetek más és szerintem egyszerűbb is, szóval nagy hülyeség lenne ha elhagynád csak azért mert szomorú. Beszélgessetek sokat, házha attól megkönnyebbül és próbàldvalahogy kizökkenteni néha a bánatából valami programmal vagy egyébbel, hogy ne otthon gubbasszon és állandóan az anyjára gondoljon.

2 éve tart az állapot, és nem a gyereke beteg, hanem az anyja.

valahol el kell tudni fogadni, hogy a szülő hamarabb meghal.

ez a normális, az élet rendje.

én nem gondolom, hogy elfogadható, ha a férfi 2 éve elhanyagolja a feleségét (és még tovább szándékozik így tenni), ha az anyja beteg.

nem építi a jövőt, mert neki a gyerekszerep áll az élete központjában.

ez terápiára szoruló viselkedés.

szerintem nagyon durva, amit csinál veled a férjed, kérdező.

meg lehet érteni a szomorúságot, de akkor nem, ha emiatt évekig elhanyagolja az ember a társát.

én megpróbálnám megoldani, de ha nem megy, én nem maradnék vele.

a jóban-rosszban az azt is jelenti, hogy a másik fél is tesz erőfeszítéseket, nem csak az egyiknek kell a végtelenségig alkalmazkodni.

A halál hozzátartozik az élethez ha tetszik ha nem és sajnos sok esetben betegség előzi azt meg. Tényleg nagyon fájdalmas ha valakinek ezt végig kell néznie, pláne ha közeli hozzátartozójáról van szó. Biztos igénybe veszi az embert lelkileg is meg testileg is. Azonban azt gondolom, hogy ez az állapot nem tarthat tartósan 2 évig. Egyszerűen vannak benne hullámvölgyek (akárcsak az anyukájánál is vannak jobb és rosszabb napok), tehát olyan nincs hogy valaki emiatt két évig nem akar szerelmeskedni, illetve hogy valaki emiatt két évig elhanyagolja a saját életét, a feleségét. Aggódik az anyja miatt de a házassága és a felesége miatt nem aggódik?

Jogos a kérdésed és jogos a változtatni akarásod. Próbáld meg kizökkenteni ebből az állapotból mert már két éve gyászolja a még élő édesanyját. Esetleg szervezz egy kirándulós vagy fürdős hétvégét valahol távol tőletek, talán ott ki tud kapcsolni. Gyengéden, türelmesen de muszáj megértetni vele, hogy ez így nem jó. Van aki 5-10 évig is elvegetál nagyon komoly betegséggel. Ha az édesanyjánál is több évig elhúzódik még ez akkor addig nem fogtok élni és szerelmeskedni?

de itt nem csak ez a baj.

hiszen ha teszem azt, meghal az anyja, akkor meg gyászolni fogja egy vagy két vagy tíz évig.

aztán (közben) talán valamelyik másik családtagja lesz beteg...

ez egy olyan játék, amit egy életen át lehet játszani, mert indokot mindig fog arra találni, hogy letargiában legyen.

ez ilyen súlyos esetben nem a körülményeken múlik, hanem az illető emberen.

a kérdezőn csak az múlik, hogy hajlandó-e ehhez további évekig, évtizedekig asszisztálni. szerintem már így is túl türelmes volt.