Más is tapasztalta ezt, aki sokat fogyott?

Nekem volt, aki elkezdte, hogy biztos anorexiás vagyok, meg úr isten, beteg vagyok-e?

Másik szerint nagyon jól nézek ki, és dicsérnek.

Volt, aki féltékeny lett. De igazából sajnos valahol az én hibám is ez, mert őszintén bevallom, hogy az elején folyton néztem magam minden "tükörben" (=kirakat üveg, ajtó üveg, ablak, ha kinn sötét volt...) :$ Nagyon ciki, már leszoktam róla, csak anno annyira boldog voltam, hogy sikerült lefogyni, és végre tetszek magamnak! (Amúgy esküszöm, nem vagyok beképzelt, csak a változás volt nagy.)

Amúgy én "csak" 15 kilót fogytam, szóval el tudom képzelni, hogy neked ez még durvább.

Először is: Gratulálok! Nagyon szép eredmény volt :)

Másodszor: féltékenyek. Én kb. 18-20 kilót fogytam... volt (van) egy duci barátnőm, gimiben... aki persze kajált egészségeset is, tk kenyeres szendvics minden de valahogy csak becsúszott az a süti, meg "jajj de szomorú vagyok a matekdoga miatt" .. szóval érted. És féltékeny lett rám, mikor nekem sikerült fogynom (én is husis voltam)

Volt aki aggódott (a vékony testalkatú barátnőim értelemszerűen aggódtak hisz nekik nem volt mire féltékeny lenni ők alapból vékonyak) de a duci ismerőseim irigyeltek.

Neked is ducik ezek az ismerősök? akik ezt mondják?

amúgy lehet te is változtál. Nekem csak egy dolgot hoztak fel a barátnőim: folyton a pasikról beszéltek. Tudod, lefogytam és mivel csinos voltam megnéztek a srácok, és csak róluk tudtam dumálni. Mert míg duci voltam addig nem is volt aktuális a téma mondván hogy úgyse kellek nekik.

Na, ennek a hátulütője az lett hogy csak a pasik érdekeltek, és a barátnőimnek sem beszéltem másról csak róluk (mondjuk szerintem ez nem igaz de ők váltig állítják így 2 év után is.) Visszatekintve (ez kb 2 éve volt) szerintem max egy picit ha többet beszéltem a pasikról, de nem változtam.

Nem lettem bunkóbb, sőőőt! Megértőbb lettem egyesekkel szemben. Pl. ha láttam futni egy kövér embert elmosolyodtam és elkezdtem szurkolni "igen, ez az na ő változtatni akar!" vagy pl edzőterembe ha megyek (most vékony vagyok) és ha látom hogy egy 70-80 kilós ember igenis edz, akkor elmosolyodom és jobban örülök komolyan, mintha azt látnám hogy egy fitnessguru edzz...

szerintem érted mire gondolok:) míg mondjuk anno 5 éve kinevettem volna az ilyesmit.

Gratulálok!

Gondolj bele, testsúlyod 35 %-át adtad le. Ez óriási változás a környezeted szerint.

Ha ez egy tudatos cselekvés következménye, még érthető is a reakció, hiszen Te hatalmasat változási folyamat "utasa" vagy. Te azért nem érzékeled, mert Neked -mivel akaratlagos változásról van szó - olyan természetes, mint a "csak lefogytam 30 kilót". Már nem lehetsz a régi, azt levedletted, kibújtál belőle.

Környezeteddel ne törődj (túl sokat)! Aki elfogad, az szeretni fog ezután is (sőt), aki nem barátkozik meg vele, az eddig sem szeretett.

Velem is megesett.

Válasz a válaszra.

Én bízom, hogy a szüleid csak zavarban vannak, és aggódnak érted. Félnek a változástól, nem tudják mi van mögötte, és nem tudják, hová vezet. A régit megszokták, biztonságosnak tudták még akkor is, ha nem volt mindenben jó. Szavazz bizalmat nekik és járd nyugodtan v(határozottan) a MAGAD ÚTJÁT. Beszélj nekik arról, hogy milyen jól érzed így magad. Ha megtapasztalják, hogy Neked így jó, hogy ezáltal jobb ember vagy, hogy több szeretet van benned, 180 fokos fordulatot vesznek a dolgok, és büszkék lesznek arra, amit most elleneznek.

A szülők már csak ilyenek (és ilyen leszel Te is). Vagy nagyon szeretnek és bíznak, vagy nagyon aggódnak. Higgy, és bízz bennük... és Magadban! Sok sikert!