Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Újszülött csuklik? Kakis pelenka?

Újszülött csuklik? Kakis pelenka?

Figyelt kérdés
Kislányom 10 napos, első gyerek úgyhogy nincs tapasztalatom, sajnos a kórházban a vércukra miatt és a sárgaság miatt nem lehetett várni míg megindul az anyatejem így tápszeres lett. A súlya szerint kb 50 ml tápszert kéne kapnia de ez kevésnek tűnt nekünk, mert egyre kevesebbet kakilt és az is inkább darabos. Ezért megemeltük neki 60 ml-re amit szintén csont nélkül be tud nyakalni, de félek hogy ez így sok lesz neki. Nem tudom hogy mivel teszek jobbat, azon gondolkodtam hogy jobban felhígítom vízzel, hátha akkor jobb lesz a széklete, vagy ez csak fejben ilyen logikus? A másik, hogy most is pl bekakilt az evés után, általában előtte pelenkázok, és a kajakóma kiüti, de most kivertem az álmot a szeméből, ezzel hogy pelust cseréltem. Ilyenkor mi a jobb? Maradjon a kakis pelus? Vagy hogy lehet vissza altatni egy újszülöttet? Mert nekem semmi nem válik be. A harmadik kérdések pedig hogy csuklik nagyon sokat, az is ilyenkor rátesz egy lapáttal hogy nem tud elaludni. Normális hogy ennyit csuklik? Sajnálom szegénykét, mert látszik rajta hogy próbálna elaludni és ez a hülye csuklás zavarja
2022. nov. 2. 05:59
 1/9 anonim ***** válasza:
91%

Először is a tápszert nem kutyuljuk saját recept szerint. A dobozon lévő adagolást kell követni. Ha megeszi a 60 ml-t, egészségére. Ha nem lenne éhes, hidd el, nem enné meg.

Kakis pelusban sose hagyd, mert kicsípi a fenekét. Tisztába kell tenni. Utána felveszed, ringatod kicsit, sétálsz vele, aztán elalszik. Ha meg nem, akkor annyira nem is álmos. Akkor majd alszik később.

A csuklás pedig teljesen normális. Majd kinövi.

2022. nov. 2. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
88%
Valószínű a büfi miatt csuklik mert visszanyeli közben a tápit. Normális jelenség. Az evés közbeni kaka is normális, beindul az emésztése, kicsi még a gyomra, az egész emésztőrendszere fejletlen. Milyen tápszert eszik? Inkább gyakrabban adj neki, mint túl sokat egyszerre, mert lehet megeszi a több milit is, de lehet, hogy feszül tőle majd a pocija, bukik, többet csuklik stb. Kérdezd meg róla az orvost. Tápszeres babáknak sűrűbb a széklete mint az anyatejesnek, de ha darabos már 10 naposan, az nem jó. Ezt is mondd a dokonak.
2022. nov. 2. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
92%
A kajakóma is természetes, kakis pelusban ne maradjon, inkább keltsd fel minthogy kicsípje a fenekét. Nem fog örökké bekómálni kaja után. Visszaaltatás... hát ez egyéni, ringatás, cumi, simi, mellkasodra tedd, stb. Ki kell tapasztalni.
2022. nov. 2. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
22%
Szia! Az első babámat várom. Annyit szeretnék neked mondani, hogy nagyon ügyes vagy, ne bizonytalanodj el magadban és minden rendben lesz! Én abban hiszek minden anyában benne van az ősi erő, amivel a babát a legjobban tudja segíteni. Hozdd elő magadból! Boldog babázást! 💚
2022. nov. 2. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
18%

Esetleg azt lehet megpróbálni, hogy kettészeded az evést és pelenkázás után kapja a második adagot.


Gyakran az a gond, hogy a pelenka hideg a bőréhez képest, ahogy jön a tél és nincs már olyan meleg, kicsit hűvösebbek a bútorok (én mensinél szoktam érezni, normál esetben nem), attól fel tud ébredni.

2022. nov. 2. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
89%

A tápszer dobozán fel van tüntetve,hogy tilos az arányokon változtatgatni. Érdemes elolvasni azért, hogy mit írnak a dobozon...

Kakis pelusban pedig tilos hagyni, főleg egy kislányt..

Az,hogy kimegy az álom a szeméből, miért baj? Ha álmos, el fog aludni.

2022. nov. 2. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!!


Azért gondoltam hogy az 50 ml tápszerhez rakok még 10 ml vizet hogy 60 legyen, mert elolvastam egy másik kérdést ahol az anyuka az éjszakai tápszerről úgy szoktatta le a babáját hogy egyre kevesebb tápszert rakott a vízhez, szóval azt hittem lehet, de még nem csináltam meg. :) viszont akkor megnyugodtam hogy jól csinálom a dolgokat csak sajnos ez ilyen úgy tűnik! Köszi mindenkinek!

2022. nov. 2. 08:40
 8/9 anonim ***** válasza:
84%
Ilyen kicsi babánál ne vizezd fel a tápszert, sőt később sem érdemes. Ha vizesebb, nem olyan sűrű és többet büfizik fel. Viszont 50 ml helyett adhatsz 60-at ha megeszi.
2022. nov. 2. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
73%

Mindkét lányom 10 naposan minimum megette a 80 ml-t. Ők alapból nagy súllyal születtek. De mindig követtem az előírt elkészítési módot.

Kakis pelenkában sosem hagyunk gyereket, kín szenvedés rendbe tenni a bőrét ha kicsípi.

2022. nov. 2. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!