Kisbabával vagyok itthon, féltékeny vagyok a férjem szabadságára? Vagy ez másnak is szöget ütne a fejébe?

7 hetes a baba, nem érzem magam depressziósnak egyáltalán, de igen, néha hiányzik az, hogy csak úgy elmenjek futni egyet, spontán találkozzak barátnőkkel egy kávéra stb. Tehát a gyerek nélküli felnőtt élet. Ettől függetlenül nem cserélném el a mostanit a korábbira, tehát ez nem ilyen "ha ő mehet, én miért nem" ventilálás.

Viszont sokszor zavar, bánt az, hogy a férjem és a legjobb barátnőm mennyire jóban lettek. Korábban, a baba előtt hármasban voltunk sokat, a legjobb barátnőm volt úgymond a "gyerekünk", aki jött velünk moziba, átjött ebédelni/vacsorázni, a vendégszoba kb. neki volt fenntartva.

Mióta szültem, azóta a triónkból duó lett, ő + a férjem.

Együtt járnak fallabdázni. Napközben, mint kiderült, együtt kávéznak, ebédelnek. Múltkor hívtam a férjemet, hogy hol van már, mondta, hogy kiugrott az Ikeába munka után. Kérdeztem, minek, majd küldte a képet, hogy a barátnőmmel van. Ott, ahová én 6 lóval is alig bírtam elvonszolni néha, mert utálja az egészet. És hogy kérek-e vacsorát, mert megállnak enni is?

Ami furcsa volt és feltűnt, hogy tegnap is itt volt, mutatni akart egy képet nekem és mondta neki a férjem, hogy neki elküldte már, keresse az ő beszélgetésükben (mikor van egy hármas csoportunk is). Erre annyit mondott válaszul, hogy annyit beszélnek, meg annyi mindent küldenek egymásnak, hogy ő ott azt vissza nem keresi... Nem tudom, miről tudnak ennyit beszélni, mert korábban én voltam a közös pont náluk. Ezt mondta is a barátnőm régebben, hogy mikor hárman vagyunk, tök jó, de ha kettesben hagyom őket, mert pl. elmegyek tusolni, mosdóba, akkor furcsán érzi magát, mert semmi közös témája a párommal. Most meg ez.

Nem akarok én lenni a hormongőzös anyuka, aki begolyózik az itthonléttől és féltékenykedik mindenre, mindenkire..

Anyukák, a helyemben mit csinálnátok?

(A férjemre amúgy nem tudnék panaszkodni, mindent csinál a baba körül, éjjel is felkel, ha úgy van.)