Betegesen féltem a babánkat férfi létemre. Hogy lépjek ezen túl?
Sziasztok!
Nem volt egy egyszerű a terhességi szakasz, hónapokat kellett várnunk, hogy kiderüljön egészséges-e a babánk vagy meg kell szakítani a terhességet. (COVID, nyílt gerinc gyanú)
Hála istennek a végére jóra fordultak a dolgok, de minden kötelező vizsgálatra remegő kézzel mentünk be, hogy mi fog megint kiderülni.
Alapvetően elmondható, hogy negatívabb gondolkodású vagyok sajnos. A gyerek megszületése óta egy beteges túlféltés alakult ki nálam. Ha nem eszik olyan jól, mint máskor, akkor már remeg a gyomrom, hogy mi lehet a baja, illetve, ha nem "tökéletesen" mennek a napjaink, akkor összedől körülöttem a világ. Én dolgozom amúgy, munkahelyen is komoly nyomás van rajtam, de képes vagyok teljesen leblokkolni a munkában, ha valami negatív dolog történik a gyerek körül és legszívesebben felállnék otthagynám az egészet, csak velük lehessek.
A babával a problémák nem napi szintűek, őszintén szólva ez idáig szerencsések voltunk a kislánnyal (lassan 10 hónapos), másnak több problémája volt alvással stb.
Gondolom pszichológust kellene felkeresnem, de érdeklődnék, hogy valaki járt-e ilyen cipőben? Hogy sikerült a gondolataival megküzdenie és elhinni, hogy ezek a kilengések normálisak és sajnos a baba velejárója?
köszönöm!
válasza:Arra azért vigyázz, hogy ha majd később el tudja mondani mi baja van, nehogy kihasználja az aggódásod.
Addig pedig esetleg próbáld megbeszélni a feleségeddel, hogy ha elmondja mi a helyzet a babával, mindjárt tegye azt is hozzá, hogy hogyan oldotta meg a helyzetet.
Nem szabad előre azon aggódni, hogy mi lesz, lehet, mert akkor csak abból áll az életed. Ha baj lesz akkor ráérsz megoldani ott, abban a pillanatban.
Valószínűleg egészségesebb, amikor az ember nem a gyereket helyezi a teljes középpontba, hiszen a gyerekkel sokszor van gond. Régen úgy érzem nem is volt ekkora fókusz a gyerekeken és nem is agyalták az emberek ennyire túl a dolgokat. Egyszerűen nem volt rá idejük.
Most ezzel szemben kimos a mosógép, elmos a mosogatógép, akár az ebédet még meg is lehet rendelni, ha az embernek éppen nincs kedve főzni.
Több időt lehet a gyerekkel tölteni, ami persze pozitív (sokkal gyorsabban fejlődnek, ügyesebbek adott esetben már 1 éves kor előtt is), de a túl sok figyelem is visszaüthet, mivel belőle fog teljes mértékben állni az ember élete és a saját kikapcsolódásáról lekerül a fókusz. Ez viszont jó vagy nem, nehéz eldönteni. Nem is mondom azt, hogy mindenki így csinálja. Fiatalabb korban valószínűleg könnyebb a gyerek téma is, lazább az ember a 20-as éveiben. Sajnálom, hogy eddig vártunk (34 éves vagyok). Arany középút valószínűleg mindenben a legjobb.
válasza:Hasonló helyzetben voltam édesanyaként. Nagyon- nagyon hosszú, és rögös út vezetett a gyermekeinkhez, ami mély nyomot hagyott...
Sokszor gondoltam, hogy pszichológushoz fordulok, de állandóan én voltam a gyerekekkel, és egyszerűen nem tudtam megoldani.
Viszont mostanra sokat javult a helyzet, és már túl tudok lépni az aggodalmaimon! Ehhez az kellett, hogy a gyerekeim megtanuljanak beszélni, és már meg tudják mondani, hogy mi a bajuk, mi történt, mivel segíthetek...stb.
Sokkal erősebbek, és nehezebben kezelhetőek voltak addig a 'tüneteim', amíg csak találgatni tudtam. Mostanra az, ha megbeszéljük, hogy mi miért történik..., mi segíthet..., hogyan előzzük meg..., hogyan hozható helyre...stb; azóta egy-egy ilyen beszélgetés a gyerekemmel nekem is gyógyír.
#24 köszönöm a választ. Én is valahogy így érzem. Sajnos addig még évek kellenek, hogy tényleg komplexebben el tudja mondani, hogy mi a baja. Ha már meg tudja mutatni esetleg hol fáj neki, az is segítség lesz adott esetben.
Illetve 1 éves kor alatt annyira törékenynek tűnnek, hogy még ez is hozzátesz az agybajomhoz. Egy 3-4 éves gyerek már "masszívabbnak és strapabíróbbnak" tűnik a szememben, kevésbé tűnik sérülékenynek.
Addigra megpróbálok valamit kezdeni magammal és az aggódásommal, hogy kicsit pozitívabb legyek.
válasza:Szia!
Sajnos anyaként a második gyermekemmel most ugyanebben a helyzetben vagyok. Ő kislány, és a nagy fiam már 10 éves idén.
Nálam a probléma gyökere az, hogy a kisfiam anno asztmás lett és sokat fulladt és már előre félek ezektől a helyzetektol, hogy mi van ha... Nyilván nem lesz így, de nagyon sokszor láttam őt úgymond szenvedni és nagyon megviselt.
Csak azzal tudok magamon segíteni, hogy önkontroll és tudom hogy bármi történik meg fogom oldani, egyedül is ha épp a férjem dolgozik. Minden menni fog, erős vagyok stb. Próbálok ezekre koncentrálni.
Még csak 3 hónapos a kislányom, egyre nyugodtabb vagyok, minél nagyobb lesz annál jobb lesz majd. De úgyis eddig is tudtam mit kell tennem, és minden rendben volt. Ja és az asztmát is kinotte a kisfiam.
Kitartás neked is!
válasza:A férjem is ugyanígy befeszült mindenen. De nála sajnos egyre rosszabb lett, mióta pszichológushoz jár azóta javult. Meg persze ahogy nő a gyerek, egyre jobban ki tudja fejezni magát, kicsit könnyebb megnyugodni hogy rendben van. Persze egyúttal jönnek az új nehézségek is, amin lehet stresszelni.
Szerintem a doki nem fog ártani semmiképp.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!