8 hónapos babám egész nap (éjjel is) hisztizik folyamatosan. Mit tanácsoltok? A mosdóba nem tudok kimenni, hogy ne üvöltene (nem sír, üvölt) azonnal, ez eddig meg is felelne a szeparációs szorongásnak,

Első vagyok.

Olvastam a "vitát", csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy 2 gyereken vagyok "túl", mindkettő teljesen más személyiség, és értem, mit akart mondani az abajgatósnak tűnő hölgy.

Ilyen korban tényleg nem lehet bizonyos dolgokat megértetni egy gyerekkel, az, hogy sír és akar, a személyiségéből fakad, amit nem kell kapatni, viszont ilyenkor még mérsékelni sem, csak később. Bizonyos dolgokat, pl.: nem veszem ki az ágyból, csak megnyugtatom, nem rohanok egyből, ha sír még igen, bár inkább ezek is csak később érik el a hatásukat, ilyentájt inkább csak megelőzni lehet még, hogy rögzüljön a rossz viselkedés, amikor tudom, hogy most már elkezd balhézni, változtatok a helyzeten, ki kell ragadni a környezetből, vagy mást megváltoztatni, de ezzel együtt is ő még csak egy kis baba, aki nem akar rosszat, csak látja az anyukáját és vele akar lenni. Ergo nem éri fel ésszel, hogy ez rossz neked, olyankor vele kell lenni. Én is egész nap rohangálok, mint pók a falon, és szabad 2 perceimben csinálom a dolgokat. Aztán jön egy-két óra, amikor meg nincs is velük semmi dolgom, és leülök a netezni...

Ha jön a másik baba, akkor is ez lesz, csak két felől, nincs is annál szebb, amikor ég a hús, a két gyerek mászik rajtam és tép egyszerre a földön, a mosás meg a gépben és már du. 4, még nem is ettünk...

Tényleg igaz, hogy nem tudod neki megtanítani most még, hogy ne legyen ilyen, viszont, amikor meglesz a kicsi, és érezni fogja, hogy ő tud vele törődni, neked segíteni, hogy sajnálgattatod vele, ha sír, együtt vigasztaljátok, és jól alakítod ki vele a viszonyt, akkor már más lesz a helyzet, ne aggódj.Persze hajmeresztő lesz akkor is, nálam a kicsi ilyen, de végül is, a nagy is ilyen volt, amíg egyedül volt, csak talán más fokon.

Folyamatosan mászik ki a kicsi a konyhába, jéghideg, de neki a szoba nem jó, a járókába teszem, ott hol elvan 15 percig, hol már felé tartva üvölt, olyankor át a kisszobába egy kicsit a kiságyba, vagy szaladok a naggyal pisilni, ő már át is mászott a konyhán....De általában az van, hogy elmegyek vele a szoba legsarkába, ott lerakom, elé mindenféle érdekes akadályokat, és szaladok csinálni, amit kell, aztán 20 mp múlva újra. Ha sírva jön, akkor ennyi, kézbe kell venni, de olyankor általában vagy álmos, vagy éhes, vagy kakás, ha semmi baja, le lehet szerelni azzal, hogy mindig visszacipelem.

Bocs, hogy ilyen bő lére eresztettem, csak tényleg nem mondott hülyeséget a hölgy, nem olyan okosak ezek a babák ilyen téren. Első gyereknél még én is szilárdan hittem ebben, amiben ti, és mindent így is csináltam, de most már úgy gondolom, hogy engedni kell a "márpedig én azt akarom, hogy", "úgy legyen, mert úgy a jó neki is"-okból, mert nem biztos, hogy úgy van, hisz miért is ne ítélhetnéd meg rosszul a helyzetet? Egy gyerektől senki nem lett még gyerekpszichológus, vagy nevelési szakértő.

No kettőtől sem, de már van két különböző tapasztalat, és átható, mi az, ami ugyan az, mi az, ami más, meg persze az ismétlésnél jössz rá, mit kellett volna már akkor is máshogy...Három gyerek után meg meg merem kockáztatni, hogy egy átlagosan intelligens anya már tényleg szakértő, és bátran hihetsz neki, bármit tanácsol.

Kicsit sarkosítottam.

Remélem azért nem pontoztok le nagyon.