Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Bölcsödei beíratkozáskor kell...

Bölcsödei beíratkozáskor kell vinni munkáltatói igazolást? Csak szeptembertől lehet járni vagy esetleg évközben is felveszik a gyereket?

Figyelt kérdés
Kislányom decemberben lesz 2 éves. Sajnos vissza kell mennem dolgozni, ezért bölcsibe kell járnia. Hogy működik ez a beiratkozás? Kecskeméti bölcsödékre lennék kíváncsi. Ha tudtok segítsetek! Úgy félek ettől az egésztől. Eddig a nap 24 óráját velem töltötte. Nem szerettem volna bölcsibe adni. Kistesót terveztünk és akkor itthon maradhatott volna, de sajnos úgy néz ki, hogy ez most nem fog összejönni.
2010. ápr. 8. 14:24
 1/6 anonim ***** válasza:
A bölcsődék munkáltatói igazolást nem kérhetnek, nincs hozzá joguk. Ennek ellenére egyes bölcsik kérik, annak ellenére, hogy nem tehetnék. Persze, ez érthető, mivel nem kéne elvenni a dolgozó anyukák gyermekei elől a bölcsihelyet, leginkább ezen indok alapján kérik. A bölcsikben nincs ilyen, hogy évkezdés. Minden bölcsi köteles év közben is felvenni gyermeket, már ha van szabad hely. Én februárban adtam bölcsibe kislányomat, gond nélkül felvették, munkáltatóit nem kértek. Márciustól kellett visszamennem dolgozni. Sajna Én is ezért adtam bölcsibe másfél évesen. Amúgy, jobb minél hamarabb elkezdeni a bölcsit a munkakezdésed időpontjához képest, mert a bölcsikezdéstől számított fél évig úgy 7-8-szor lesz beteg, legalábbis ez a statisztika. Mi az elmúlt 11 hétben így "alakultunk": 11 hétből 6 hetet volt kislányom bölcsiben és 5 hetet itthon betegen. Szóval, úgy 50-50, és azt mondják, ez úgy fél évig eltart. Szerencsémre, a család besegít, anyukámmal, apukámmal és férjemmel eddig beosztottuk, hogy mikor ki maradt otthon vele. Ha nekem kellene mindig, vagy kellett volna eddig, nem lett volna értelme visszajönnöm dolgozni.
2010. ápr. 8. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Kislányom szeptembertől lesz bölcsis, akkor tölti a 2-évet. Nekünk azt mondtaák a bölcsiben, hogy kell munkáltatói igazolás, mert a bölcsődei elhelyezésnek feltétele, hgoy a szülőknek legyen bejelentett munkahelyük.


Felveszik évközben is, de szeptemberben nagyobb az esély.


1,5 éves kislány anyukája

2010. ápr. 8. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
A keresztlányom járt egy kecskeméti bölcsibe. Ott, ha jól emlékszem, akkor kértek munkáltatói igazolást. Egy belvárosi bölcsiről van szó, nem nevesítem. Ha jól tudom, szerintem mostanában van a jelentkezés, mindenképpen érdemes a kiválasztott intézményeket felkeresni, jelentkezni, mert sokan vannak a jelentkezők. Szeptembertől is felveszik a gyermeket, vagy amikor a beszoktatás során rá kerül a sor.
2010. ápr. 8. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Hogyhogy nem kérhet munkáltatói igazolást? Hiszen a bölcsödei elhelyezés feltétele a munkahely megléte, ha nincs munkahelyed, nem helyezheted el bölcsödében a gyerekedet (tök jogosan).
2010. ápr. 8. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Nálunk nem kértek munkáltatói igazolást. Én furcsállottam, de nem kértek, én meg nem erőltettem. Így került be a fiam a bölcsibe úgy, hogy utána nem sokkal megszületett a kicsi. Ez általában helyfüggő. Van, ahol a munkáltatói ellenére is különféle szempontokat figyelembe vesznek, nálunk nem volt gond, ha az anyuka kisbabát vár.
2010. ápr. 8. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Első vagyok ismét, és így van, a bölcsőde nem kérhet munkáltatói igazolást. Az önkormányzati bölcsődéknek fel kell venniük a gyerekeket, kötelesek felvenni, ez a szabály. És a szülő nem köteles munkáltatói igazolást vinni. Ahol ezt mondják, kérik, jogtalanul teszik. És évkezdés sincs, mint ahogy mondtam, az év bármely szakában helyet kell biztosítaniuk. Számomra január elején derült ki, hogy március 1-től visszavárnak (egyrtelmű volt, hogy ha nem megyek, ki tudja mi vár rám később). Tehát január elején jártam körbe a várost bölcsiügyben, és február 1-től már bölcsibe járt kislányom. Ennyit erről. Amúgy, ahova járunk, tele van a bölcsi olyan gyerekekkel, akiknek az anyukája GYED-en van a kisebb gyerkőccel, tehát NEM DOLGOZIK. OK, hogy van hivatalosan munkahelye, de GYED-en van. És ezt nem is titkolják, tehát a bölcsiben tudják, hogy adott anyuci otthon van. Konkrétan az egyik szomszédunk is tavaly augusztusban adta bölcsibe a 2 éves fiát, és novemberben meg megérkezett a tesó. Anyuka otthon van a picivel, a nagyobb meg bölcsibe jár. Az egy dolog, hogy erről kinek mi a véleménye, de a tény az tény, a bölcsődékben (önkormányzatiról beszélek) nincs évkezdés, bármikor kötelesek helyet biztosítani a gyermekeknek, és nincs ilyen, hogy munkáltatói igazolást kérhetnek. Persze, aki nem elég határozott, vagy kerül szorult helyzetbe, azt könnyen elhajtják ilyen hülye dumákkal.... nekem sem volt sima ügy, de egyszerűen közöltem a központi bölcsődei intézménnyel (ahol lakom, a város összes bölcsije egy intézményhez tartozik), hogy februártól bölcsihely kell a gyerekemnek, és kész, és marha pipa leszek, sőt, továbbmegyek az önkormányzat felé, ha szívóznak velem. Érdekes módon, azonnal lett bölcsihelye kislányomnak. Szóval ennit erről.
2010. ápr. 9. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!