Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Egy éves gyermeketek mennyit...

Egy éves gyermeketek mennyit és miket beszél, mond?

Figyelt kérdés

Tudnak már szavakat formálni? Rámutatni dolgokra és hangjelzéssel jelezni, hogy mit akarnak?


Gyermekem nem nagyon mond még szavakat, néha egyet-kettőt, de ez lehet még csak gagyogás is, nem tudatos, illetve nagyon jellemző, hogy pl. rámutat valamire, majd nyomatékot is ad kérésének, pl. egy hangot "nyög ki" ezzel egy időben, és ha nem azt a játékot adom oda neki, akkor rázza a fejét nemlegesen vagy szinte morogva "utasít", hogy tegyem, amit kér, és ehhez általában dühös vagy elégedetlen arcot is vág.

Ha megkapja a kért játékot, elégedett hanggal "köszöni" meg és elmosolyodik.


Ha felhúzhatós játékkal nem boldogul, odaadja, hogy húzzam fel neki. Nagyon szeret apró dolgokat dobozokba, vagy pl. tejfölös kupába pakolgatni, ha megpuszilom közben, általában mordul egyet, hogy "hagyjam békén".


A mondókákat már türelmetlenebbül hallgatja, van egy kedvenc mondókás könyve, abból pár hónappal ezelőtt, ha olvastam, még háton fekve nyugodtan hallgatta, ma már hamar hasra fordul vagy lemászik az ágyról.


Önállóan lépni, kapaszkodás nélkül felállni még nem tud, csak kapaszkodva, általában óvatosan huppan le a popsijára, viszont az ágyról, magasságokból sokszor vakmerően nyomul lefelé.


Mostanában sűrűn rázza a fejét, akkor is, ha akarja azt a valamit, tehát "igen" lenne a válasza egyébként, illetve megfigyeltem azt is, és ez kissé aggódással tölt el, hogy olyan bábokra, játékokra, amiket örömmel bekap (pl. róka báb hosszú orra) valahogy úgy "harap rájuk", mintha erővel, szinte agresszióval tenné, szinte beleremeg, úgy erőlködik. Ez csak 1-2 másodperig tart, de látszik, hogy ilyenkor az egész arca - talán az egész teste is - meg van feszülve, tekintete, egész arckifejezése ezt az erőlködés, szinte görcsös akarást mutatja.


Szerintetek a fentebb leírtak alapján gyermekem jól fejlődik mozgásban és beszédben? Illetve életkori sajátosság (esetleg fogzással összefüggő) dolog lehet ez az utóbbi görcsös ráharapás, vagy ez már valamilyen kezdődő idegrendszeri problémára utalhat?



2016. okt. 20. 23:07
 1/7 A kérdező kommentje:
Ja, még annyi, hogy ha pl. konnektorba akar nyúlni vagy hősugárzóhoz, és rászólok, hogy nem szabad, komoly arccal (nem kiabálva, de azért erélyesebben, mint pl. mikor mondókázok neki), mostanában rendre sírva fakad. Ezelőtt pár hónappal még semmi ilyen reakciója nem volt, max meghökkent és figyelte az arcomat. Nem tudom, mitől lett ilyen kis érzékeny lelkű, sosem ütöttem vagy ráztam meg, nem kiabáltam vele.
2016. okt. 20. 23:22
 2/7 anonim ***** válasza:
74%
teljesen normális egy évesed van :)
2016. okt. 21. 03:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Semennyit. Vagy 2x említett labdához hasonló szót amikor a labdájához ment de azóta se hallottam. Nem is mutat. Ha kell neki valami megáll előtte és addig kiabál amíg nem kapja meg.

Járni már tud.

Fogzás közben ő is így harap. Tép mindent a fogaival/ínyével.

Mondókákat végighallhatni nincs ideje. Mióta mászik nem marad nyugton. Képes 1 mondóka után az ölemből is kimászni nemhogy ágyon..

Ha rászólok, hogy nem szabad kinevet. Előbb utóbb megért egy bizonyos dolgot de addig sok idő telik el.

2016. okt. 21. 04:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Teljesen jól fejlődik szerintem.

Az én egy évesem ott tart,hogy kapaszkodva feláll, lépeget, már elég stabilan. Megtanult letolatni a kanapéról, de nyilván ott hagyni még nem lehet. Tud integetni, tapsolni, ill. elmutogatja a Kerekecske-gombocskát! :) Gagyog, illetve most már néha tudatosan mondja,hogy apa.

A hiszti is megjelent, ha valami olyat akar, amit nem szabad, szabályosan bele tud remegni a dühbe! :) Huncut! Ha mászik vmi felé, amit nem szabad megfogni, ha rászólok, rám nevet és még gyorsabban indul meg.

Mondókák nem kötik le. Most felfedez. Mászik mindenhova, mindent megnéz, megkóstol és mindenhol azt gondolja,hogy fel tud állni, ill. most már próbálkozik pár mp-re megállni. Na ebből jönnek az óriási esések. De ez van!

2016. okt. 21. 05:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Telejsen jól fejlődik. Bár már 17 hónapos de 1 évesen járni tudott, csak annyit mondott, hogy vau, meg memme. Rá mutatott egy tárgyra ami kelett neki. Ha rászóltam valamiért ami nem szabad általában ő is keserves sírásba kezd. Megsértődik.
2016. okt. 21. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Ó, még 13 hónaposan (majdnem 14) se mond semmit.

Hamm-nyamm evés közben, de máskor is elsüti, akár jóllakottság után is.

És fejrázás közbeni nenenenene..., de ezt se következetesen. Ennyi volt 1 évesen is.

Tapsolás, integetés már 8 hónaposan megvolt, de mutogatni most se mutogat.

Egyébként tökéletesen megérteti magát. Más hanggal fogadja az apját, mással engem.

Ha dühös, szó szerint toporzékol. Ezt már fekve is tudta, csak akkor a levegőbe.

Bútorok mellett megy, dől mint a fa, bevágja a fejét mindenhova. Ha nem akarja hogy segítsek, elsepri a kezem. Nyújtja, ha felkérezkedik. Imád bújócskázni. Elbújik az ágy mögé majd leskelődik. Fésüvel próbál fésülködni. Popsitörlővel törölget. Pakolászik. Próbál építkezni, 2 kockát egybe és vagy úgy marad vagy nem.

A könyveket még csak megenni szereti, kitépi a kezemből. Lapozgatni azért tud, vékony lapos magazint is. Persze időnként meggyűrve.

2016. okt. 21. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Jaj, de jó, megnyugtattatok
2016. okt. 21. 16:02

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!