Anyukák, otthon ráadtok foltos ruhát a gyereketekre?

Figyelt kérdés

Csak kíváncsiságból kérdezem 😃 Tegnap beszélgettünk környékbeli anyukákkal, és az egyik mesélte, hogy ő egyből dobja a kukába azt a ruhát, amiből nem tudja kiszedni a foltot, mert micsoda igénytelenség ilyen ruhában lenni.


Nekem ez tök fura volt, mert bár még csak féléves a babám, eszembe nem jutott ilyesmi, én simán ráadom itthon a picit foltos vagy viseltesebb - nem szakadt, max. fakóbb - ruhákat.


Jó, ennyi idősen nem sok ilyen ruhája van ugye, de kaptunk már ismerősöktől is pár olyan darabot, amin van egy-egy kihozhatatlan folt, azzal a felkiáltással, hogy játszósnal adják, ha elfogadjuk. Elfogadtuk, persze, bennem ez sosem keltett ellenérzést, itthon vagyunk, senki nem látja, miért dobnánk hát ki amúgy teljesen hordható ruhákat?


A turiban célirányosan én sem veszek meg ilyesmit, meg nyilván, ha megyünk valahova, nem a foltosat adom rá. Természetesen lenne pénzem mindenből újat és hibátlant venni, de valahogy eszembe sem jutott soha ebből ilyen presztizskérdést csinálni, magamnak is szeretek turizni.


De most látom, hogy nem mindenki így gondolja. Ti melyik táborba tartoztok?



2021. okt. 1. 20:06
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
98%

Mi kaptunk sok ruhát, ami nagyon gány volt, egyből kidobtam. Ami csak kicsit volt foltos, azt megpróbálttam folttalanítani. Ha csak icipici folt maradt, megtartottam.

Ha egy általam vásárolt új/használt, de előtte szép ruhája lesz foltos, akkor megtartom, az a "mi foltunk", az nem zavar. 1.5 éves, sok ruhája lett kajás, kicsit látszódnak, nem probléma.

2021. okt. 1. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
70%

Nem most rendeltek 40 ezerért kb ruhát neki, hát hetente tehetném, már foltos jó sok belőle.

Mondjuk az igénytelenebb aki nem mos, lehet kijönne 😁

2021. okt. 1. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
98%

Ekkora babának direkt megtartottam a céklabevezetésre stb🤪


Nagyobbnak 1-2-t megtartottam festésre plusz mi vidéken lakunk.. szüret lesz mondjuk hétvégén.. fetrengni fognak az agyagos sárban.. erre vannak viseltesebb ruháik..


De a kihozhatatlan foltsakat általában én is kidobom/ portörlés után kidobom..

2021. okt. 1. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
91%
Én hozzataplalasnal abba oltoztetem, így nem kellett előke. A gyereknek is kényelmesebb volt. Amúgy meg ha nem nagyon foltos, én ráadom otthonra.
2021. okt. 1. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
90%

Van, amikor egy használat után dobhatnám ki akkor a cuccát 😑

A ruhatára nagyrésze foltos, úgyhogy itthoniból bőőven van kínálat, kapun kívülre csak úgy kerül rá foltos, ha pl kabátos idő van és mondjuk csak a boltba megyünk át, akkor nem gáz ha a pólóján van, hiszen a kutya nem látja

2021. okt. 1. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
90%
Otthonra ráadom ha mondjuk kajafoltos, kimostam de nem jön ki. Ha kinövi akkor jó lesz hozzátáplálásnál a másiknak.
2021. okt. 1. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
100%
Úgy vagyok mint az első. Kaptunk nagyon foltos ruhát, azt én is kidobtam. Amit a lányom eszik le és nem jön ki a folt az nem érdekel, ugyanúgy ráadom.
2021. okt. 1. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
95%
Igen
2021. okt. 1. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
67%

Nem, de azért nem, mert mindent megteszek azért, hogy ne keletkezzen, vagy ne maradjon folt. Van többféle folt kiszedő szerem, így 1-2 eseten kívül nem maradt folt. Használtan kapott/vett ruhákból nem sikerült a foltokat kiszedni, de itthon attól még hordta.

Csecsemőkori ruhák közül sárgult be néhánynak a nyaka úgy, hogy nem tudtam kimosni, minden mást sikerült kiszedni. Ezeket a besárgultakat is ráadtam újra, ha amúgy szép vagy praktikus volt.

2021. okt. 1. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
86%
Simán. Nem koszos csak foltos.
2021. okt. 1. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!