Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » A gondozók megeszik a gyerekek...

A gondozók megeszik a gyerekek elől az ebédet?

Figyelt kérdés

Bölcsis fiam beszoktatáson van egy állami bölcsődében. Döbbenten tapasztaltam, hogy alig szednek a gyerekeknek ételt (2 évesek), a tál félig tele van és már tolják is ki. A saját fülemmel hallottam, hogy mondják, lefektetik a kicsiket és jöhet a lakoma, ma is milyen jó az ebéd!

A fiam kb. két evőkanálnyi főzeléket kapott, majd' kinyalta a tányért, de nem kapott többet. Persze a cukros teát öntik nekik dögivel. Ülök a folyosón és a dadusok tolják ki a csoportokból a "megmaradt" rengeteg ételt, amit a szülők fizetnek ki.

Alvás után már az öltözőben megette az uzsonnáját, majd otthon is még kért enni, mert éhes volt.

Nem akartam már az első hetekben balhézni, kérdeztem más szülőket és ők is azt mondják, nagyon éhesen hozzák el mindig a gyerekeket, mert a bölcsiben lecsippentenek az adagjukból. Az egyik gondozónő sulis fia is bejár és a bölcsisek uzsonnáját eszi, ők meg kapnak fél adagokat.

Hogy lehetne ezért úgy szólni, hogy ne legyen sértődés? Ez felháborító!



#gyerekek #ebéd #bölcsőde #keveset #gondozók #éhesek
2019. okt. 18. 08:47
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
70%

*kaptak...


Egyébként én a dolgozóknak nem adnék egyáltalán. Ne osztozzanak a maradékon mert aztán vérszemet kapnak és ez lesz mint nálunk.

2019. okt. 18. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Nyilván az lenne a legkönnyebb, hogy szólni a vezetőségnek. De akkor saját magunkkal szúrok ki, amit nagyon nem szeretnék. Ezek után szerintetek hogy állnának hozzánk? Nekem nincs módom a 80 ezres magánbölcsit fizetni, ami egyébként sem sétatávolságra van tőlünk, mint a szóban forgó bölcsőde. Nekünk mind anyagilag, mind idő szempontjából ez lenne a megfelelő. Ha váltanánk is, mi garantálja azt, hogy máshol nem eszik meg a gyerekek elől az ételt? Néhány bejegyzéssel lentebb írták, hogy a magánbölcsiben is ez megy. Egy beszokott kicsit kirángatni és átrakni máshova, ahol ugyanúgy kevés az étel, mégis mi értelme? Sajnos nem jó egyik megoldás sem, ha a gyerek érdekeit nézem.
2019. okt. 24. 09:21
 13/17 anonim ***** válasza:
98%

Nálunk is ez van.

Sok levest kapnak, mindig meséli milyen leves volt, a másodikra nem is emlékszik.

Az óvónők csak bólogatnak, hogy evett, uzsonnázott is - ha evett volna, akkor a hétvégén fényevő gyerek nem falna már hazafelé.

A személyzet meg csak hízik.

Azért is pipa vagyok, hogy 3 éves kora előtt kezdett a lányom, most lett középsős, azt mondták nem helyezik az új kiscsoportba, marad a csoport így. Ehhez képest hozzájuk csapták az iskolából visszamaradtakat, pár újat, így agresszív 7 évesekkel van. Azóta teljesen megváltozott a viselkedése.

Másik ovi távol van, ott is vegyes csoport van, bár hátha más tekintetben jobb.

2019. okt. 24. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező! Meg tudod akkor indokolni, hogy miért írtad ki a kérdést? Bölcsit nem tudsz váltani, szóvá tenni nem akarod. Akkor most mi legyen, mit tanácsoljunk?
2019. okt. 24. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%

Hát ez olyan bólogatós kérdés, hogy ja, nálunk is van ilyesmi.

Az ezzel a baj, hogy ha beszólsz nekik a végén lehet a gyereken vezetik le, sógornőmnek nagy szája van és folyton nem tetszett neki valami, a gyereke meg a fél életét a sarokban töltötte.

Anyós szerint rendszeresen bonbon, kávé és meg van oldva. Hát annyira nem.

2019. okt. 24. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk úgy van hogy a gyerekek bőven kapnak ételt még jól nem laknak. 1 gyerekre 2 szedőkanál főzelék jut, főzelékből általában van bőven, ha már olyan van hogy krumpli püré hal az már nagyon ki van számolva abból örülünk ha szét tudjuk osztani azt a keveset. A reggeli és az uzsonna is gyerekre le van osztva abból nem marad. Az a szabály hogy nem lehet enni a megmaradt ételből, ettől függetlenül van aki megeszi ami megmarad, de sose a gyerekek elől fogy el.
2019. okt. 24. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim válasza:

Hivatalosan a bölcsődében egy nap kiadható étel adag, kalória, grammok stb. is kevesek általában. Ahogy fentebb írták, a főzelék olyan dolog amiből mindig bőven van, és persze gyakran előforduló étel a bölcsődében.

Nálunk az a rendszer, hogy normál adagot kap minden gyermek, kb 1,5 merőkanál főzelék+ feltét. Ha kér még, akkor van repeta. Minden ebéd főétele után van még gyümölcs, vagy leves esetén valamilyen sütemény. Nekünk minden esetben meg kell kóstolnunk az ételt, mielőtt a gyermekeknek adnánk, és nálunk az a szokás, hogy ezt meg is mutatjuk asztalonként, el mondjuk mi az, milyen izű, meleg-e stb. Ehhez természetesen van saját pici kóstoló tányérunk, de ezen felül nem eszünk bele az ételbe. Miután minden gyermek megebédelt és lefeküdt HA van maradék, akkor természetesen ehetünk belőle, de ez ritka, így nem is igazán számolunk ezzel. Sem nálunk, sem az egységekben máshol nem lett módi, hogy megegyék a gyerekek elől az ételt vagy elcsomagolják maguknak otthonra. Nálunk ezt szigorúan veszik, a megmaradt ételből fogyaszthatunk, közös hűtőnk is van, de el nem vihetünk semmit. Nem is értem hogy aki írta, hogy vérszemet kaptak a kolléganők és boldog, boldogtalant bent etettek az miért nem szúrt még szemet a vezetőségnek. (?)


Én azt látom egyébként hogy az uzsonna egy olyan dolog, amit a gyerekek nagy része nem eszik meg. a Különböző egészséges de a gyermekek számára (otthoni környezetben ) nem ismerős prokorn és különböző barna, teljeskiörlésű kenyerek, veknik, vajjal vagy egyébb pástétomokkal, krémekkel stb nem kapósak. Ilyenkor a gyermek éhesen megy haza uzsonna után, a szülők meg nem értik miért éhes mindig délután a gyermek.


Én azt tudom ajánlani hogy finoman érdeklődj utána, mennyit, mit eszik a gyereked a bölcsődébe, mondják már el milyen étvágya van, mennyit kér, mert mindig éhes ha jössz érte. Esetleg kérd meg, mutassák meg mekkora adagot adnak neki, mert nem érted mért éhes. De én is úgy gondolom, hogy a vezetőség felé kéne ezt jelezned, és őket kérheted arra hogy ne nevezzenek meg, pont ezért, mert nem szeretnéd ha a gyerekeden vezetnék ezt le. főleg ha láthatóan az egész intézményben ez probléma. Legrosszabb esetben össze kell fogni a többi szülővel.

2019. nov. 3. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!