Sok gyerekes családok! Hogy oldjátok meg, hogy a kicsik mellett a nagyobb gyerekek is ugyannyi figyelmet kapjanak?

Kommunikációval.

Szinte folyamatosan beszélgetünk, sosem megyünk el némán egymás mellett.

Beszélgetünk, kérdezem, megkérdezem erről-arról, megbeszéljük a család, egymás, és a világ dolgait. Plusz mindennap megkérdezem, hogy van, hogy érzi magát, és az ölelés és a puszi sem marad el soha. Ez nem faggatózás, kikérdezés, hanem a mi kapcsolatunkra nagyon kedvező hatású kommunikáció.

Például ha hazajön az iskolából és megkérdezem mi volt a suliban, akkor nem egy "semmi" a válasz. Részletesen elmeséli milyen órái voltak, melyik órán mit vettek, mit csináltak tesin, mi volt az ebéd stb.

Ritkán tudunk kettesben programokat csinálni, de van egy kis közös rutinunk, ugyanis az uzsit mindig mi ketten készítjük együtt a családnak. Emellett mindig segítek neki a tanulásban például, két pelenkázás között (a legkisebbek ikrek, 1,5 évesek)

Éjszakára is van egy egyedi rutinunk, mivel ő fekszik le a legkésőbb, ezért ilyenkor az apjával hármasban szoktunk olvasni, vagy játszani.

(Nálunk 6 gyerek van, ő, a legidősebb 12 éves)

Ezt próbálom mindegyik gyerekkel fenntartani, plusz minden napra kitalálok valamit valamelyik gyereknek, pl ma a negyedik kapott tőlem egy apró ajándékot titokban, ez a mi kis titkunk :)

Amúgy minden gyerekről naplót vezetek, éjjel írom bele melyikkel mi történt aznap, meg a fontos eseményeket. Ezáltal úgy tudom nyomon követni azt ami velük történik, mintha csak egy gyerekem lenne.

Én is mindenbe belevontam/belevonom a nagyobbakat. A legnagyobbik pl nagyon szívesen cserélte a pici pelusát, persze csak a pisist, a kakisat már nem akarta. Nem erőltettem, látta, hogy én csinálom, megkérdezte megpróbálhatja-e, aztán úgy tetszett neki, hogy mindig ő akarta. Most már mondjuk nem, mert a pici állandóan megszökik. Vagy pl mikor még mentem érte suliba, vagy vittem, az csak a kettőnk ideje volt, ugyanúgy a most ovis kisebbel. Persze a legkisebb is ott van babakocsiba, de ő elnézelődik vagy alszik, így az a 20-25 perc, amíg hazasétálunk, csak kettőnké, beszélgetünk, kérdezgetem mi volt az oviba, mit játszottak, ilyesmi.. ha jobb idő van, nem is sietünk haza, minél többet tudjunk szórakozni útközbe.

Meg persze ott van apuka is. Mikor a legkisebb megszületett, rengeteget sírt, hasfájós volt, aludni se nagyon szeretett, addig a férjem vagy elvolt a nagyobbakkal, vagy átvette a kicsit, hogy én legyek a másikakkal. De ez a mai napig így van, ha valamelyik több anyatörődést igényel mondjuk mert beteg vagy valami, akkor a másik kettőt próbálja az apjuk lekötni, elszórakoztatni. Persze, mikor épp nem dolgozik.