Ha megváltoztathatnál valamit abban, hogy hogyan neveltek fel, mit változtatnál meg?

Engem nagyon burokban neveltek védelem címszó alatt, nem engedték, hogy barátaim legyenek, nem mehettem semmilyen közösségi programra. Nem tanultam meg egyáltalán szocializálódni, küzdök ellene, de a mai napig félek az idegenektől. Amikor kiköltöztem otthonról, rá fél évre megerőszakolt valaki, mert nem mertem jól pofán rúgni, csak kedvesen kértem, hogy ne csinálja. Utána 2-3 évig pánikbeteg voltam.

Most a saját gyerekeimet nem féltem annyira, mármint hogyne félteném, de nem veszem el tőlük a lehetőséget a hibázástől és a tanulástól.

A másik, ami vacak volt, hogy a szüleimet folyton csak a tanulás és a jegyek érdekelték, de ez nem okozott akkora károkat. Kicsit megfelelési kényszerem lett, de azzal könnyebb együtt élni.

Azt is, amit egyes írt.

Plusz:

1) Tartsák tiszteletben a határokat, és a gyereket is erre tanítsák. Ne hazudjanak, hogy nekik könnyebb legyen.

2) Mutassanak ki igazi szeretetet. Anyám iszonyat rideg volt, most sem tud kapcsolódni az unokához.

3) Tanítsanak meg a rendes társas viselkedésre. Esküszöm, nekem max anyai nagyapám mutatott jó példát, hogy kell viselkedni (köszönni az embereknek, stb.)

Engem talán túl szigorúan fogtak tiniként, eljárhattam a barátaimmal, de mindig nekem kellett leghamarabb hazaérni meg ilyesmik.

Aztán persze egyből átestem a ló túloldalára, mikor a főiskola miatt másik városban laktam egyedül...

Meg nekem a mai napig fájó pont, hogy apukám munkája miatt nem nagyon tudtunk nyaralni járni, de ez is csak annyit okozott a felnőtt létemben, hogy most utazásmániás lettem, mindig azon kattogok, hogy hová kellene utazni :)

Szóval azt hiszem, hogy összességében nem volt semmi szörnyű, inkább apróságok, amikre majd a kisfiamnál igyekszem odafigyelni (meg volt egy csomó jó dolog, amit szeretnék továbbvinni).

Én is talán azon hogy kicsit lazábban engedhettek volna barátnőzni/bulizni.

Meg a szobámban a rendetlenség voltak anyának kiborulásai amik nálam a kupi tetején sírás an végződtek. Cserébe felnőttként kissé rendmániás lettem, senkit sem engedek a lakásomban ha nincs tökéletes rend és tisztaság. Azt nem tudom ezt hogy lehetett volna másképp csinálni.

A rigid, szar étkezési szokásokat, hogy KÖTELEZŐ együtt enni, az senkit nem érdekelt, hogy éhesek voltunk-e vagy sem, enni kellett, és este hat után már nem mehettünk a konyhába, így reggeliig kvázi éheztünk.

Én, de a két tesóm is étkezési zavaros (én már elköltöztem, és gyógyulok).

Majdnem belehaltam 22 évesen, az idősebbik testvérem már több, mint 90 kiló a 170 centihez, a kisebbik pedig szintén kórosan sovány.

Ez van, így lehet csodásan elbszni egy gyerek életét, és ez nem olyan, hogy holnaptól majd eszek, egy francokat, mert eléggé mélyen gyökerező pszichés betegsg.