Engednétek gyereketeknek, hogy a saját neveden szólítson?

14:12-es vagyok.

Nem megtiltanám, de szólnék Neki, hogy én az Anyukája vagyok. Azért egy bizonyos életkor után azért el lehet magyarázni, hogy igen, Anyát Krisztinek hívják, de neked az Anyukád vagyok és gondolom, a saját anyukádat te sem a keresztnevén szólítod. Meg fogja érteni.

9-esnek, első vagyok!

A nem engedem meg neki csak értsd képletesen, hiszen megtiltani nem tudom neki, de ha azt mondja nekem hogy Gyöngyike akkor szép nyugodtan, nem mérgesen, azt mondom neki hogy nem Gyöngyike hanem anya.

És igen azért mondja mert ezt hallja, de ezért még soha nem szidtam le és nem is fogom.

Ha nagyobb lesz, akkor úgy is megérti hogy miért is szeretném ha anyának szólítana, de amúgy csak nagyon ritkán csúszik ki a száján.:)

Én kifejezetten kértem hogy legalább a nevemen szólítson.Igaz ennek az volt az oka, hogy az istennek nem akarta megtanulni hogy anya.Tudta hogy apa, papa, mama de az anyát valamiért nem akarta. :( Pedig a párom is anyának hívott mindig is.Voltam én minden, papa, apa csak anya nem.Akkor kértem meg hogy akkor legalább szólítson a nevemen, mert azt szépen tudta mondani.Egy hétig a nevemen szólított, és azóta anyázik, de nem zavarna ha nem hívna anyának.

Én 5 éves koromig Erinek szólítottam anyámat.Nem szerette, nem akarta soha hogy anyunak szólítsam, mert ő kicsinek vesztette el az anyukáját, így fájt neki ha anyának szólítom.Soha nem mondta, egyszerűen így lettem nevelve hogy ő Eri. Amikor majd egy hónapot nagyanyámnál voltam, és ott a nagynéném mindig anyunak szólította a mamát, azalatt az egy hónap alatt ez vált természetessé.Így ahogy találkoztam anyuval, rögtön anyunak szólítottam.Nem tetszett neki, nehezen szokott hozzá, de elfogadta.Tudta hogy úgy se érteném meg hogy miért nem akarja engedni.

Kijavítanám, de ettől azért még nem dől össze a világ. Engem a nevemen még nem szólított, de a férjem Csibének szokott hívni, és pont tegnap történt, hogy jött oda hozzám nevetve, hogy "Csibe!". Hát olyan édes volt, meg kellett zabálni. Persze mondtam neki, hogy neki én Anya vagyok, de nagyon nevettünk mind a hárman, ő is viccből csinálta.

Sőt a férjem nagyon nehezen ébred, ezért elég gyakran hallja a kisfiunk, hogy "Kicsim, ébresztő!" És ha azt akarja, hogy Apa keljen fel, és játsszon vele, megy be a hálóba "Kicsim, ébresztő!" Szerintem nagyon aranyos.

Rendszer persze nem lesz belőle.

Szerintem ez nem engedés vagy nemengedés kérdése. Ahogy itt régebben is írták, óhatatlan, mivel ezt hallja mástól. Az utolsó kommentedre reagálva, azt én sem szeretném, ha a keresztnevemen szólítana állandóan, de mindig van egy-egy ilyen fellángolásuk.

Most képzeld el, hogy tanárok vagyunk a férjemmel, és az is mókás, mikor engem X. néninek a férjemet meg Y. tanár úrnak szólítja a közel 3 évesünk. Ő ezt főleg akkor adja elő, ha nem halljuk meg, mikor szólít bennünket.

Ja, és újabban a mamákat is keresznéven+mama szólítja.

Én régen mindig "kinevettem" a szüleimet, hogy egymást is anyunak meg apunak hívják. Most már egyáltalán nem csodálkozom a dolgon, 4 év alatt teljesen átszoktam én is arra, hogy Apának hívom a férjem. A fiúnknak külön el kellett magyarázni, hogy nekünk is van ám rendes nevünk. Az enyémet ráadásul folyton el is felejti...

Szóval mi már a másik véglet vagyunk.