Normális az apám? Gyerekkoromban kezdődött, egy-két pofon anyunak, egy-két pofon nekem, ha vissza kell emlékeznem a gyerekkoromra, anyukám vérző testrészei, és apám kezének csattanása jut eszembe.

Az apád közel sem normális, már ne is haragudj, de egy állat!!

Nem tudsz vele szembe szállni? Nem arra gondolok, hogy verd meg(ne süllyedj az ő szintjére), hanem ha meg akar ütni, ne engedd, és mond meg neki, hogy már nem vagy kisgyerek, aki nem tud védekezni, és ne merjen többet megütni!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen apád van, és remélem te soha nem követsz el ilyet, majd ha lesz családod.

Mondd meg apádnak, hogy felnőtt emberként pontosan tudod, hogy mit nem kaptál meg tőle, amit egy szülőtől kellett volna. Mondd meg neki, nyugodtan üssön meg, úgysem volt soha olyan apád, akire felnézhettél volna, aki kiérdemelte volna a tiszteletet.

Mondd meg neki, hogy te sem fogsz örökké tűrni, ha nem akarja örökre elveszíteni a lányát, akkor gondolkozzon el azon, vajon ez a helyes viselkedés-e arra, hogy kimutassa a szeretetét.

Ha ez mind eredménytelen, akkor meg lépj le. Az apád nem érdemli meg, hogy olyan gyereke legyen, mint te. Próbálj vele beszélni, hogy megnyugodjon a lelkiismereted, de ha nem segít a szép szó, akkor mondj le róla, hiszen ez ez az ember csak genetikailag az apád, érzelmileg meg egy hulla, akit nem neked kell tovább cipelned. Szánalmas ember, akinek segítség kellene, de ha magától erre nem ébred rá, akkor nincs ember, aki segíthetne, pláne nem te. Tudom, hogy az apád, de neked ez a teher az egész életedet megmérgezi, ne hagyd! Hiszen te semmiről sem tehetsz. Kitartás és bátorság, rosszabb már nem lehet a helyzet, ha őszintén kiállsz magadért, legfeljebb megszabadulsz egy kolonctól, ha meg eredménnyel jársz, akkor esélyed van rá, hogy lesz apád.

Veszítenivalód nincs, mert jelenleg nincs apád, csak egy zsarnok, aki minden sikertelenségét rajtad kéri számon, mert gyáva, és gerinctelen ahhoz, hogy belássa a saját hibáit.

Nagyon drukkolok, hogy rendeződjön az életed így vagy úgy.

Második vagyok. Engem apám sosem ütött meg, csak ha megérdemeltem (egy elfenekelés volt, amikor ki akartam mászni az ablakon a 3. emeletről, és egy, amikor kiradíroztam egy feketepontot, és azt hazudtam, hogy a tanítónéni volt:D)

Neki más problémája volt: sosem ismerte el, hogy hibázott, vagy egyáltalán annak a lehetőségét, hogy hibázhat. Mindenért anyámat okolta, és a válás után inni kezdett nem is kicsit.

18 éves koromban álltam a sarkamra, egy hétvégén kiöntöttem az összes piát, és amikor örjöngeni kezdett, tükröt tartottam elé, és közöltem, ez a tomboló őrült nekem nem az apám, az én apám szeretetre és tiszteletreméltó ember, és addig ne is keressen, amíg el nem gondolkozik azon, amit csinál.

Elgondolkodott, segítséget kért - tőlem. Sajna ez volt az az idő, amikor inkább a lelki szemetese voltam, mintsem a lánya, de egy hónap alatt összeszedte magát, azóta van új felesége, akivel nagyon boldogok, és alkalmakkor ugyan iszogat, de soha azóta nem láttam olyan szinten lecsúszva, mint 18 évesen.

Ezt azért írtam le, mert láthatod, hogy mindenből lehet kiút, ha te is tükröt tartanál az apád elé, és ugyanezt elmondanád neki, akkor LEHET, hogy elérnél valamit. Ha meg nem akkor is ott a tudat, hogy megpróbáltad, és ha a saját gyermekéért képtelen arra, hogy magába nézzen, akkor tényleg nem érdemel meg téged. Sőt senkit sem. Akkor maradjon magára.

Nekem egész gyerekkoromat végigkísérte egy furcsa kimondhatatlan érzés az apámmal kapcsolatban. Ő is vert, de nemcsak ez a fontos, hanem még valami ezen fülül. Nem olyan volt, mint ahogy egy átlagos verekedő apát elképzel az ember. Nem hirtelen kezű volt, és nem is egyszerűen csak türelmetlen, hanem valami más. Nem volt sohasem benne megbánás, de nemcsak a verésekkel kapcsolatban nem, hanem semmi mással kapcsolatban sem. A szeretői iránt sem érzett valahogy igazi emberi érzést. Meg még az volt a furcsa, ahogy az álarcát váltani tudta pillanatról pillanatra, amikor a ,,húzd-meg és ereszd-el'' trükkjeit csinálta. Vagyis rátapintott az ember gyenge pontjaira (enyémre, anyáméra, öcsémére, szeretőjére), belébökött, aztán meg visszaereszkedett, aztán megint újra. Sosem láttam valódi belátást vagy kegyelmet az arcán, legfeljebb csak taktikát és ,,kártyaérzéket'', ,,lapjárást''.

Na most én azért még túl benne vagyok a dologban ahhoz, hogy kívülről rálássak, ezért még nem merek biztosat mondani. Szóval öt éve, 32 éves koromban ugrott be a gondolat a fejembe, hogy mi van, ha ő tulajdonképpen pszichopata. Ez őrült gondolatnak hangzik, de nem annyira az -- az emberek kb. 1%-a pszichopata, itt élnek közöttünk, és többnyire nem látszik meg rajtuk. 1% az nem sok, de nem is kevés, szóval akár lehet ez is. Nem minden pszichopata kerül a Kék Fénybe, a legtöbbjük kívülről olyan, mint egy normális ember, és csak a legeslegszűkebb családjukat kínozzák, a tágabb környezetük semmit sem vesz észre.

Nohát ez a gondolatom támadt 32 évesen szóval 5 éve. Azóta eltelt öt évben sok régi helyzetet végiggondoltam, és sajnos akár lehet, hogy tényleg erről van szó. Persze most nem akarom eldönteni a dolgot, ez túl bonyolult téma ahhoz, hogy ezt én szakértelem nélkül eldönthessem, szóval ezt én csak úgy a szobámban gondolkodva nem fogom tudni eldönteni. Ha nagyon tudni szeretném az igazságot, mégiscsak majd valahogy rá kell majd egyszer kérdeznem valami szakembernél, mert ezt hétköznapi ember maga nem tudja biztosan eldönteni, mert ez túl összetett téma.

Mindenesetre addig is egy pillanatra tegyük fel, mi van ha tényleg pszichopata. No ha esetleg tényleg az, akkor szerintem nem szabad "megmentenem" őt, meg hozzá kötődnöm, meg megtartanom őt, meg apázni-családozni, meg ilyesmi. A pszichopaták sosem változnak, mégpedig azért nem, mert olyan az agyuk. Igen, ők "marslakók", na a hasonlatot félretéve, ők tényleg mások, mint az emberek. Nem lelki okai vannak a viselkedésüknek, hanem egyszerűen úgy van behuzalozva az agyuk kisgyerek koruk óta, és kész. Vagy eleve úgy születtek, vagy olyanokká váltak ötéves korukra, mindenesetre óvódáskor után már soha nem változnak meg, nem kezelhetőek. Egyébként nagyon nehéz kiszűrni őket, mert tökéletesen meg tudják játszani a normális embert. Nincsenek valódi érzéseik, de tökéletesen tudják, hogy hogyan viselkedik a többi ember, és azt tökéletesen meg tudják játszani. Ők mások, mint mi vagyunk emberek.

No én arra gondoltam, hogy ha az apám esetleg mégiscsak pszichopata (egy pillanatra tegyük fel, hogy véletlenül mégiscsak ráhibáztam, és tényleg az), akkor hát én arra gondoltam a későbbi életemmel kapcsolatban, hogy hát én nem fogom elszúrni a tehetségemet arra, hogy megmentsem őt, vagy megtartsam a kapcsolatot meg ilyesmi. Egyrészt mert úgysem lehetséges megmenteni, másrészt mert úgysem kívánja, harmadrészt meg én azért szeretnék még matematikával vagy fizikával foglalkozni meg a természetet megismerni meg tanítani. A pszichopatákat meg úgysem kell félteni, mert azok lényegében ragadozók. Társadalmi ragadozók, akik nem húst, hanem emberi lelkeket zsákmányolnak. Ők arra vannak beállva. Elvannak ők maguknak segítség nélkül is, túlságosan is jól elboldogulnak, rossz pénz nem vész el, legalábbis ha őrájuk értjük, akkor rájuk sajnos nagyon is igaz ez, szóval én nem fogom őt félteni vagy mellette lenni.

No csak persze az a nehéz, hogy az ember ha már így dönt, akkor szinte az egész életét újra kell élnie és egy új öntudatot teremtenie, amit nagyon nehéz. Nekem könnyebb volt olyan szempontból, hogy szeretnék valamikor igazi természettudós lenni, és a természet összes törvényét megismerni, ez érdekel, és ezért egy kicsit kevésbé hangsúlyos nálam az hogy család meg ilyesmi. Szóval ilyen értelemben egy kicsit könnyebb volt nekem lemondani ezekről a családozós emlékekről. De így is nehéz az embernek feldolgoznia a teljes múltját meg kivetnie a salakot, meg letenni azt, amit nem szabad továbbcipelni. Azért mert szinte új történelemet kellett írnom az addigi életemmel kapcsolatban. Nem megtagadtam a múltat, hanem valahogy feldolgozódott.

Egyébként hogy érted hogy menekülnötök kellett? Nem segít a gyámhatóság? 16 évesen jogod van megválasztani, hol akarsz lakni. Persze írtad, hogy Te nem akarod beavatni a kívülállókat. Azt talátam eddig hol lehet névtelenül segítséget kérni

[link]

[link]

meg még azt is meg lehetne, hogy ha mint itt írtad amúgy is pszichológussal beszélsz, akkor végülis tőle is kérdezhetsz névtelenül dogokat. Vagyis hogy csak az élményeket mondod el, de azt nem mondod el, hogy ki csinálta azokat. Akkor is megtudod az igazságot, és mégsem kell úgy érezned, hogy bárkit is beárultál. Azért lenne értelme annak, hogy valami módon mégiscsak beszélnél ezekről, mert azért nem mindegy hogy pszichopata-e a fickó vagy sem. Mert ha mégis az, akkor mégiscsak jogod lenne neked ezt megtudnod. mert akkor úgysics remény és akkor futni kell. Persze nem szó szerinti értelemben, hiszen nem kell ahhoz külföldre menni, ez egy sima gyámhatósági ügy.

Egyébként szerintem még ha esetleg nem is pszichopata a fickó, akkor is szerintem csak az működne, ha előbb akkor is valahogy leválnál tőle, valahogy teljesen elszakadnál előbb, és legfeljebb utána, tíz vagy húsz év múlva mennél csak segíteni hozzá. Mert lehet hogy kell egy ilyen periódus is, amikor kívülről nézi az ember a dolgokat. Ha mindvégig benn marad az ember, akkor úgysem tud segíteni, mert teljesen belülről az úgysem menne. mert ha az ember mindvégig bennmarad, az olyan mint valami tükrös szekrény, ahol a tükrök végtelen sorban tükrözik egymást.

,,engem okol mindezért ami a mamámmal van, pedig csak öreg,ez az élet rendje, gyakran fenyegetett meg azzal,hogy öngyilkos lesz, nem csak testileg bánt, hanem érzelmileg is zsarol.''

Az én apám is ezt csinálja, de valahogy rájöttem, hogy valójában maga sem hiszi azt a sok hülyeséget, amivel ilyenkor vádol, hanem ezt valójában direkt csinálja. Olyan, mintha egy papírlapon valami képletekkel előre gondosan kiszámítaná, mivel tudja a legnagyobb bűntudatot éleszteni az emberben, ezt gondosan kiméricskélné, kiszámítaná, mint gy mérnök, és aztán tényleg ki is próbálná az emberben, mint ahogy egy programozó lefuttatja az előre gondosan kitervezett programot, vagy ahogy a fizikusok is kipróbálják az előre gondosan megtervezett kísérletet. Őneki ezek a kísérletek az amik hajtják.

Úgy jöttem rá, hogy ezt direkt csinálja, de maga sem hiszi komolyan, csak direkt így rendezi el, szóval úgy jöttem rá, hogy a telefonba hallottam ahogy mással beszél, és hallottam, hogy mással szemben ugyanezeket a trükköket süti el, mint velem szemben, és valahogy gépiesen, de nagy zsenialitással csinálta, és hogy mindenkinél tudja, milyen trükköket lehet elsütni, kiben mivel lehet bűntudatot csinálni. Olyan precizitással csinálja, ahogy a fizikusok megtervezik a kísérleteiket vagy ahogy a programozók megtervezik a programjaikat. Egyszer valahogy leplezte magát, mert valami logikai hibát csinált , meg egy beszélgetését ki is hallgattam mással, és valahogy rájöttem hogy ez direkt van előre eltervezve nála, de valójában ebben a sok képtelen vádban ő maga sem hisz.