Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Szobatisztaság matricázással!...

Szobatisztaság matricázással! Jutunk majd így valamire?

Figyelt kérdés
Kicsit hosszú lesz, megpróbálom rövidre fogni. Kislányom tegnapelőtt volt 2,5 éves, kb. 1 hónappal ezelőttig hajlandó volt néha bugyit venni, meg megpróbálkozni a vécével, de sosem szólt, és ha épp bugyi volt rajta, szépen össze is pisilte magát, a vécére meg sosem olyakor ültünk, amikor kellett is valami (ill. egyszer sikerült). Amúgy mikor pelenka van rrajta, az utóbbi kb. 2 hónapban mindig mondja, közvetlenül az esemény előtt, hogy pisilek, meg kakilok. Amióta mondtam neki, hogy a kistesója pelenkába fogja majd végezni a dolgát (szeptemberre várjuk), azóta nem volt hajlandó ráülni a vécére, még pelenka nélkül lenni se...egyéb téren is féltékeny már most, de ez nem tartozik ide. szóval nem volt hajlandó, kéredzgettem néha, de mindig kategorikus nem volt a válasz. erőltetni nemakartam. aztán most nemrég olvastam, hogy valaki így csinálta, hogy ha sikerült a vécébe, akkor kapott a gyerkőc vmi matricát és felragaszthatta. nálunk most a kisvakond iszonyú nagy sztár, minden nap megnéz belőle egy-kt epizódot, meg van neki plüss vakond is, azzal alszik satöbbi. szóval vettem öntapadós fehér fóliát, felvagdostam kis darabokra, és kisvakondokat rajzoltam rá. és mondtam neki, hogy ezekből mindig felragaszthat egyet a vécé ajtajára ragasztott papyrra, ha sikerül vmi. először úgy volt hogy ha próbálja, de akkor állandóan próbálni akarta, akkor is , ha nem kellett...szóval most úgy van, hogy már vagy 10x ráült tegnap dél óta, akkor kezdtük, és többször sikerült is, ami fix, az hogy este fürdés előtt, majd lefekvés előtt is ráült, majd reggel ébredés után, majd most délben alvás előtt. mindannyiszor sikerült is valami. ami a gondom, hogy ő nem szól, és délelőtt kérdeztem párszor, hogy ráülünk, kell? és 2x kellett is, de 2x meg nem, és ő meg nem szól egyáltalán, hogy kell, kérdeznem kell. plusz adtam rá bugyit, hajlandó volt felvenni, kb. 5 percre, majd viszakérte a pelenkát. és a kaki meg ment a pelenkába. mondtam, neki utána, hogy kicsit előbb szóljon, és tartsa vissza (azt tudom, hogy arra már képes), és akkor rá tudunk ülni a vécére, és oda mehet. szóval a pelenkához ragaszkodik egyelőre, és úgy tűnik, csak a matrica kedvéért csinálja...lesz ebből szobatisztaság, vagy feleslegesen szórakozunk?.....bocs ha hosszú lett, és köszi aki válaszolni tud.
2011. jún. 25. 14:07
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Kicsit bonyolultan írtad, de a lényeg az, hogy jutalmaznád azért, ha ráül a bilire... Mindenki máshogyan nevel, de én nagyon nem értek egyet az ilyesféle jutalmazással. Ahogy írod, a matricáért ráül... ok, de ez így visszaüthet! már nem pici, hamar rájön, minél többször ráül, annál több matricát ragaszthat. Aztán maga a fő cél, a szobatisztaság, az, hogy a bilibe végezze a dolgát, elsikkad és csak egy "zsákmányszerző" dolog, játék lesz belőle. Írod is, hogy ül a wc-re ha kell, ha nem.. Ha már a kisvakond ennyire kedvelt, inkább azzal próbálkoznék, hogy a kisvakondnak mutassa meg, hogy mennyire ügyes már, tud bilibe pisilni, kakilni... Aztán a kisvakond figurát odatenném mellé, a végén a vakond nevében megdicsérném... de a jutalmazásos dolog nekem eléggé neccesnek tűnik...
2011. jún. 25. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
51%
Én se értek egyet a jutalmazással,ez olyan mint ha zsarolnád,enyhe módon olyan mint régen mikor erőszakkal ráültették a gyereket a bilire...
2011. jún. 25. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

a kisvakondnak megmutatás stb nem jön be, már próbáltam, az nem hatotta meg.

most már csak akkor van matrica, ha tényleg kell neki, mert azt már felismeri, hogy kell-e, pont, hogy ne legyen az, hogy orrba szájba odakéri magát. csak így legalább hajlandó ráülni. ha itt lesz a kistesó (tkp 2 hónap meg talán 1 hét ha pontos lesz), jó lenne, ha már nem két gyereket kéne pelenkázni, bőven elég lesz a kicsi is.

2011. jún. 25. 14:18
 4/14 A kérdező kommentje:
nem zsaroltam meg, csak mondtam neki, h kap matricát, ha felül. nagyon érzékeny amúgy, meg az esze a helyén, tehát ha nem akarta volna, az az elején kiderül rövid úton. és ha nem akarta volna, és kér ia matricát, megkapta volna. én abszolút nem szoktam zsarolni meg erőszakosan nevelni, meg semmi. én ebben csak egy trükköt látok. napirendre tért afelett is, hogy csak akkro van matrica ha van eredmény is.
2011. jún. 25. 14:19
 5/14 anonim ***** válasza:
Akkor se helyes... bár a te gyereked. ez épp olyan, mint amikor a gyerek pénzt vagy más jutalmat kap, ha piros pontot, ötöst kap a suliban... Hidd el, 2 hónap hosszú idő, addig az ilyen cselek nélkül is el fogja hagyni a pelenkát, ha valóban érett rá!
2011. jún. 25. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
Elég sok mindenből kiderül, hogy a kislány már teljes mértékben képes lenne a szobatisztaságra, hiszen írtad, hogy ha pelus van rajta, akkor szól, hogy vissza tudja tartani stb. Hát én lehet, hogy próbálkoznék most már ennyi ingyom-bingyom után egy drasztikus lépéssel is. Rakd el a pelenkát, nincs és kész! Bugyi van, mint neked, meg másnak! Ha bepisil, töröld fel, öltöztesd át és mond neki, hogy nem történt semmi, hiszen mindenki így csinálja, csak a WC-be, bilibe. Mutasd meg neki, hogy te is így szoktad. Én kezdettől fogva így csináltam a kislányommal és mikor ő is a bilibe pisil iszonyúan örültünk, de tényleg láthatóan, össze-vissza puszilgattam és ez neki elég volt, nem volt szükség matricákra. Van még két hónapod, ez idő alatt le fog szokni a pelusról és nem valószínű, hogy ha vannak sikerélményei, hogy elveszi majd a kistesótól. Arra vigyázz, hogy ne fogj semmit a kistesóra, hogy miatt kell valamit odaadnia, lemondani róla, mert akkor csak erősíted a féltékenységet benne. Együtt vegyetek neki dolgokat, ami a babáé lesz, együtt készüljetek és mondd neki, hogy segítsen és szertgesse a kicsit. Így csinálta a barátnőm is és a nagyobb fejében még véletlenül sem fordul meg a féltékenység, viszont imádja, hogy segíthet a fürdetésnél, ő választhatja ki, hogy mit adjanak rá és sokat a kezébe adja stb. pedig a nagyfiú sincs még 3 éves!
2011. jún. 25. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

jó, szóval van aki nem ért egyet, meg van aki igen....

az nála nem jön be, hogy elrakom a pelenkát, nincs és kész, ui. akor mondaná h veszünk a boltba. ténelyg nagyon érzékeny, és nem akarok semmi iylen drasztikus dolgot. írtam, hogy egyéb tekintetben is visszafejlődött már most, pl. már 1 éve önállóan eszik, most mióta tudja a tesót, etetni kell. vagy pl. 4 hós kora óta nem alszik kiságyban, de visszaköltözött bele vagy 1 hónapra, amikor mondtam neki, hogy ott fog aludni a kiistesója....azt már szerencsére elhagyta. szóval azt nem akarom, hogy "nincs pelenka és slussz", főleg mert a múltkor mr megvettem az első csomag pelenkát a kicsinek, és ő is ott volt, llévén nincs semmi segítségem, jön midnenhova velem, és mondta, hogy nekem nem olyan pelenka kell! és mondtam neki, hogy ze nem is neki lesz, hanem a tesónak... szóval erőltetni nem akarom semmilyen szinten, de ha a trükk beválik, az jó lenne. mivel tudja, hogy nem szoktam ráerőltetni semmit, ezért ha valami sérti a kis érzékeny lelkét, azonnal kimutatja, most nincs semmi ilyesmi. az a kérdés, hogy ez mint szokás megalapozás, jó-e, tehát megszokja e majd, hogy reggel megyünk egyből a vécére, fekvés előtt is stb. meg kialakul-e hogy magától szól majd előbb utóbb ha kell neki. amúgy semmiben nincs nálunk ilyen fajta jtalmazás, se evés, se fogmosás, egyiket sem így alakítottam ki (szeret fogat is mosni és jól is eszik), de a bilizés úgy tudm pszichológiailag érzékeny téma, tehát erőltetni nem akarom, és akkor már mégis jobba jutalom, meg a trükk.

2011. jún. 25. 14:43
 8/14 anonim ***** válasza:
Szerintem felesleges neked tanácsot adni, eldöntötted, hogy így fogod csinálni és te ismered a gyereked! Csináld úgy, ahogy jónak látod és majd meglátod, hogy mi lesz a következménye, mert ha azt kérdezed, hogy ennek mi lesz a következménye, jó lesz-e így, ahogy csinálod, akkor arra csak az a válaszom, hogy senki sem jós, majd te meglátod és kiderül! Az jó, ha viszed magaddal vásárolni, pont azt írtam, hogy készüljetek együtt a kistesó fogadására, de miért nem mondtad már neki otthon, mielőtt elindultatok, hogy most a kistesónak mentek vásárolni? Szerintem sokkal rosszabb, hogy a boltban kellett megtudnia és nem úgy, hogy mondtad neki, hanem látta, hogy nem azt veszel amit szoktatok! Kicsit beszélgess vele többet, nem hülye ő, csak gyerek!!!
2011. jún. 25. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Igy is erölteted,csak másképpen..és pont rosszul csináltad,mert mindenre azt mondtad a a tesojé lesz és hasonlok....csináld ugy inkább h azt mondod neki h neked veszünk nagylányos ruhát,játékot,stb. amivel a teso nem tud még játszani és hasonlok....ne azt érezze h minden a tesoé lezs..
2011. jún. 25. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

nem döntöttem el, azért tettem fel a kérdést.

természetesen mondtam neki, hogy megyünk, vszünk dolgokat, és ő is kapott valamit ,amikor vettük a tesójának a pelenkát. szoktam vele beszélgetni is erről, tudom hogy nem hülye. mindegy, hagyjuk ....

2011. jún. 25. 15:00
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!