Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ti hogy kezeltétek volna ezt...

Ti hogy kezeltétek volna ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

Kisfiam 3,5 éves, eleven, barátkozós, könnyen elcsábul a rossz felé.

Játszótéren volt egy 5 év körüli kisfiú, akivel a fiam elkezdett játszani. Egy kislány is szeretett volna velük játszani, ő is 3,5 éves. Homokoztak, várat építettek.

az 5 éves nem engedte oda a kislányt, majd homokkal dobálni kezdte és már akkor csúnyán beszélt.

Fiam csak nevetett, de nem mondott semmit, nem dobált, építette a várat.

A kisfiú minden mondata ocsmány volt. Pl.: "szétb..szom a fejedet kis pics...a, ez (homokozóforma) egy szar, nagy szar, a te várad egy romhalmaz, egy mocskos semmi."


Teljesen ledöbbentem. Fiam még nem ovis, és azonkívül, hogy nehezen kezelhető, mozgékony, nem beszélt soha csúnyán.

Most elkezdte utánozni a fiút, hogy "szar,szar,szar"

Többször rászóltam, hogyha ilyen csúnyán beszél, akkor hazamegyünk és így csak a buta gyerekek beszélnek.Ezt a fiú is és az apja is hallotta. Semmit nem szólt az apja. A fiára egyáltalán nem.

Az 5. ilyen ocsmányságnál hangosan mondtam, hogy azonnal megyünk, én nem hallgatom ezt a csúnya beszédet és nem is akarom, hogy így beszélj fiam, megyünk.

Persze a fiam visított, hogy nem akar menni. Úgy rángattam ki a játszótérről.


Párom szerint rosszul reagáltam le az egészet.

Ti mit tettetek volna?


2012. jún. 23. 12:52
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Odaültem volna a gyerekemhez, odahívtam volna a kislányt is és a csúnyán beszélő gyerekre ügyet sem vetve nekiálltam volna velük homokvárat építeni
2012. jún. 23. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:

A párom ott ült és a kislány nagypapája is és építettek ők is.

Én a 16 hósommal voltam, de sokszor odamentem, mert nem hittem el, amit hallok.

2012. jún. 23. 13:02
 3/17 anonim válasza:
És párod szerint, hogy kellett volna lereagálnod a helyzetet? Jobb lett volna ott maradni hallgatni tovább a hülye gyereket az idióta szülőével aki nem is szól rá a mocskos szájú kölkére. Vagy csak szépen csendbe haza vonulni mielőbb mintha nem is történne semmi, akkor meg szerintem a fiad úgy vette volna mintha nem is csinált volna semmi rosszat... Igazából fogalmam nincs mi lett volna a helyes megoldás, (22 éves vagyok, és még nincs kicsink) de arra kíváncsi lennék, hogy párod ezt, hogy oldotta volna meg, hátha tanulnék tőle, szerintem én is hasonlóan viselkedtem volna mint Te!
2012. jún. 23. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
szerintem csak a kisfiadat bűntetted így a másik helyett(akit ugye neked nem áll sem módodban, sem jogodban, ha nem bántotta a gyermekedet). én csak annyit tettem volna, hogy azt nem engedem, hogy vele homokozzon, elvittem volna másik játékra az enyémet. Szerintem is így csak a kicsid érezte úgy, hogy ő van büntetve a másik helyett. SZERINTEM
2012. jún. 23. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

A párom szerint vagy a fiúra kellett volna rászólnom vagy szólni az apjának. Aki ugye 3m-re állt tőlünk és mindent hallott.


Fiamnak tetszett ez a helyzet, hogy a kislányt megtámadja a nagyobbik. Nevetett rajta és ő hajtogatta, hogy " ne gyere ide, a mi várunk"

Szóval hajlamos a rosszra, az ilyen "erős" gyerek viselkedése tetszik neki. Ezek szerint.


Én úgy gondolom, hogyha szólok az apjának, az akár el is küldhet melegebb éghajlatra, mert nem az én dolgom az ő fiát nevelni.

2012. jún. 23. 13:07
 6/17 A kérdező kommentje:

De nem mindig tudom kimenteni az ilyen helyzetből. Ősztől ovis lesz, vegyescsoport. Tuti, hogy ott is a legelvadultabb gyerekkel fog barátkozni, akkor mit fogok csinálni?

Eddig illedelmes volt, köszön, megköszön mindent, szépen kér, csúnya szavakat nagyon kerülünk itthon. Nekem ez fontos, hogy ne beszéljen alpárin.

2012. jún. 23. 13:11
 7/17 A kérdező kommentje:

Hogy az 5 éves és a kislány dobálták egymást homokkal, csak nézte a fiam, ő nem dobált. De mi lesz legközelebb?

Ha látja, hogy nem szólnak a szülők azokra a gyerekekre, akkor úgy gondolja, hogy az a jó viselkedés.


A kislány nagypapája azért hagyta, hogy a kislány is visszadobjon, hogy megvédje magát a kislány. Ne hagyja, hogy "eltapossák"

2012. jún. 23. 13:14
 8/17 anonim ***** válasza:
75%
Ja, hogy a párod ott ült és ő nem szólt, de neked kellett volna??? Érdekesen gondolkodik....
2012. jún. 23. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Párom konfliktuskerülő......
2012. jún. 23. 13:22
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Tehát nem csinál semmit, de ha te igen, az rossz......érdekes felfogás, de nem ez volt kérdés.

Én nem vittem volna el a játszótérről, hanem odébb hívtam volna, de a férjemnek azért megmondtam volna, hogy "kicsim, egy dolog az ha valaki nem szereti a konfliktust, de másik dolog az, ha nem viselkedik FÉRFI módjára...mit ültél ott mint egy teszetosza?"

2012. jún. 23. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!