Ti honnan szedtétek össze az összes kellő információt?

Netről, google. Sokat olvastam neten egy témáról, amiben bizonytalan voltam.

Voltak - vannak dolgok, amik ösztönösen jöttek, jönnek.

Én sokat olvastam a neten, meg itt is.

Bár ne tettem volna. Szerintem most már ezt is nagyon túldramatizálják. Mindenkiben megvannak a természetes anyai ösztönök, hallgass azokra. Könyvekből nem lehet gyereket nevelni, pláne, ha megtudod, hogy a legtöbb írónak nincs is saját gyereke. A védőnő elmond mindent, amit a gyermek ápolásához tudni kell.

Itt meg sok tudatlan osztja az észt, és csak összezavarodsz.

Nekem pl. a lányom csakis és kizárólag a cicin volt hajlandó megnyugodni. Hát, én olvastam mindenfélét:

1. csak három óránként szabad etetni, mert hasfájós lesz.

2. Úgy rászokik, hogy még 5 évesen is cicin fog aludni.

Ezért erősen kínlódtam, hogy ne így aludjon, próbáltam én mindent, de nem jött be. Maradt a cici, de végig rosszul éreztem magam, hogy ezt nem így kéne. És 1 évesen leszokott a cicin alvásról magától.

Az evéssel is ez volt. Kezd el 6 hónaposan! Eszében sem volt 6 hónaposan enni, jó ha egy-két kanállal evett gyümölcsöt. Ellenben szopott ezerrel, és olyan kövér volt, mint 2 másik. Itt letoltak az anyukák, hogy éhen halasztom a gyereket, mert nem lehetek már ilyen béna, vegyem el tőle a cicit és kész.

Mégis már megélte az 5 évet.

A második gyerekemnél nem hallgattam senkire, aludt a cicin, megkapta óránként, ha kérte, és 1 éves koráig napi 5-ször szopott. Ő sem halt éhen, és a ciciről is leszokott magától 2 évesen. Na, persze ezért is hallgattam, hogy milyen pedofil, meg deviáns, meg mindenféle, hogy 1 évesnél idősebb gyerek még szopik.

Itt nem jó helyen kérdezel, szerintem.

Szóval csak az ösztöneidre hallgass.

Szia! Nos, én az a típus vagyok, aki mindenre szeret alaposan felkészülni, ráadásul nem érzem magam amolyan „zsigeri anyának”, akinek a dolgok a vérében vannak, ösztönösen cselekszik. Ezért igyekeztem mindennek utánajárni, és a gyereknevelés hosszú évei alatt eddig igen gyakran kétségek közt vergődtem, jól teszem-e, amit teszek.

Ennek megfelelően én is összeolvastam mindenfélét, és mostanra arra jutottam, hogy:

1. a legjobb, ha az embernek van egy „autentikusnak” tekintett forrása, akinek a szavára ad (lehet ez az anyukája, anyósa, barátnője, bárki, csak hiteles legyen számodra),

2. a gyereknevelésben egy biztos dolog van: hogy semmi sem biztos.

Pl. az én „autentikus forrásom” szerint nem jó dolog, ha a gyereknek cumit nyomunk a szájába, inkább az ujját szopja, mert az mindig ott van, ha szüksége van rá, nem függ a felnőttektől, hogy visszaadják-e. Ezzel én egyetértettem – majd a 2 hetes gyerekemnek mégis belenyomtam a szájába, hogy egy kicsit aludni tudjunk. Persze közben paráztam, és ostoroztam magam, hogy majd még 5 évesen is cumizni fog, és de rossz anya vagyok, kiszolgáltatom magamnak a gyereket, stb. Ennek ellenére kb. két hét múlva nagy ívben repült ki a cumi a szájából, és elkezdte szopni az ujját. Ekkor persze azon kezdtem aggódni, amiket olvastam a neten, hogy „elálló fogai lesznek, és sosem hagyja abba az ujjszopást”, meg mindenféle fertőzést kap majd el a koszos kezének csócsálásától. Végül kb. egyéves koráig évig szopta az ujját, majd azt is abbahagyta. :)

Ez csak egy példa a százból, mikor bebizonyosodott, hogy nem lehet mindenre felkészülni, jó, ha az embernek vannak „elvei” és háttérismeretei, de rugalmasan kell azokat kezelni, ahogy te is írtad, minden gyerek más. Sorolhatnám még az ilyen eseteket, de nekem tényleg az a tapasztalatom, hogy a gyerekek folyton változnak, egy eleinte jól alvó csecsemőből lehet később hajnalban kelő kisgyerek, és fordítva, és mondhat bárki bármit, az a biztos, hogy semmi sem biztos. :)

Természetesen vannak alapdolgok, amiket minden egészséges gyerkőc hasonló sorrendben produkál, ilyenek pl. a mozgásfejlődés fázisai. Erről szerintem nagyon jó könyv Dr. Pikler Emmi Mit tud már a baba? című könyve, amiben leírja, hogyan kell a gyereket „békén hagyni”, hogy fejlődhessen (evidens, de pl., hogy nem járatjuk kézenfogva, amíg magától nem tud járni, vagy hogy nem kell folyon csimmbummcirkusszal szórakoztatni, mert épp elég érdekes számára bármi a környezetében), leírja a mozgás- és a szociális fejlődés fázisait, stb.

A terhességem alatt egy könyvet olvastam el erről, Vicki Iovine Barátnőim a terhességről című irományát, ez elég szórakoztató volt, sokgyerekes anyaként nem a reklámokból ismert boldogan mosolyogva a hasát simogató terhes nőről, hanem a valós helyzetről ír, elég jó stílusban.

A csecsemőgondozás (vagy akár a fejés) témájában nagy mázlim volt, mert a kórházban összebarátkoztam egy lánnyal, akinek már a 2. gyereke született, és tőle tanultam az alapokat. A továbbiakban a fent említett „autentikus forrásom” segített.

Hogy mennyi idő után éreztem úgy, hogy minden szükséges infót tudok?

A mai napig nem érzem úgy. :) A nevelés számomra folyamatos kihívást jelent, mert folyton változó helyzeteket kell megoldani viszonylag gyorsan. A mázli az, hogy a gyerekek elég rugalmasak (miközben persze kicsiként alapvetően „konzervatívak”, szeretik az állandó, ismétlődő dolgokat), meg hát számukra az a normális, amiben felnőnek. Ha az anyjuk következetesen hülye, akkor az. :)