Ha örökbe adom, könnyebb lesz?

Figyelt kérdés

Van egy három hónapos gyermekem. Tervezett baba volt de évek óta nem sikerült, és nem is védekeztünk így egyszercsak mégis terhes lettem, de közben a kapcsolatunk már nem volt az igazi külső körülmények miatt rengeteget veszekedtünk. A párom azt mondta, hogy ő ezt most nem tudja végigcsinálni, de azt se mondja, hogy menjek el abortuszra, döntsek én. Na hát nem vetettem el, mert így is azt hittem már, hogy meddő vagyok meg nagyon szerettem volna már 1 kisbabát. Végül elhagyott, és most egy másik nővel van,de én nem gondoltam volna, hogy ezt fogja tenni. Hiába veszekedtünk sokat, én azt hittem ő is szeret. Én nagyon szerettem őt és szeretem is a mai napig. Képtelen vagyok rá, hogy az ő gyermekét neveljem, úgy hogy ő nincs itt vele és nem is érdekli a gyerek. Borzalmasan érzem magam, úgy érzem tönkrement az életem és talán még meghalni is jobb lenne és akkor nem kéne így élnem. Nem tudom így a gyereknek sem megadni azt a szeretet, amit kellene. Ezért gondoltam arra, hogy örökbe adom egy olyan családnak, akik évek óta vágynak egy gyermekre és tudnák őt nagyon szeretni. Szerintem jobb helye lenne, mint nálam, aki érzelmileg össze van esve és jelenleg úgy érzem ez sosem fog teljesen megváltozni. Anyagilag el tudnám tartani,de akkor is annyit kéne dolgoznom, hogy szinte alig tudnék vele lenni. Vagy nem tudom. Szerintem ő jobbat érdemel, mint amit én tudnék neki adni. Az örökbe adás után elmennék egy másik országba és teljesen új életet kezdenék.

Nagyon rossz ember vagyok, hogy ilyeneken gondolkozom? :(



2019. júl. 28. 12:56
1 2 3
 1/22 A kérdező kommentje:
Azt kihagytam, hogy én 27 éves vagyok, ő 36 és neki már van egy gyermeke az előző kapcsolatából, aki mindig fontos volt számára, ezért sem értem nagyon, hogy mi ez a hozzá állás részéről
2019. júl. 28. 13:00
 2/22 anonim ***** válasza:
74%
Nem jött össze a párkapcsolatod, de a gyereked a gyereked marad örökre könyörgöm.. Az apja miatt dobnád el? Nem tudod nevelni az Ő gyerekét? A tied is.. Tudod én ilyen helyzetben a sarkamra állnék, és megmutatnám mindenkinek, hogy megy ez egyedül is.
2019. júl. 28. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
94%
Olyan trauma történt veled, ami gyerek nélkül is egy nehéz időszak. De szerintem zongorázz végig minden lehetőséget. Az egy dolog, hogy már nincs veled ez a férfi, de anyagilag kutya kötelessége támogatni azt a gyereket akit tervezett. Így, hogy kérdéses, hogy lehet e másik baba mindenképp megtartanám. De az is tény, hogy segítséget kérnék egy szakembertől, hogy mihamarabb fel tudjam dolgozni a történteket, mert bár fejben tudjuk és nagy közhely, hogy egy ilyen férfi nem érdemli meg, azért benne lenni ebben egy keményebb dolog. Plusz barátok, szülők tanácsát meghallgatnám, segítséget kérnék. Gondold át, kitartás. Nem mindig jó, ha elmenekülünk, de megértem, hogy megfordult a fejedben.
2019. júl. 28. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
78%

A legjobb dolgot a gyerekednek te tudod megadni.Az anyai szeretet ingyen van, nem kilóra mérik és nem pénzért megvehető.Rossz ha vége van egy kapcsolatnak, de a következő és azt követő se biztos, hogy működne.Ha esetleg a következő is így sülne el és lenne egy 2-3 éves gyereked belőle őt is örökbe adnád?

Én egy nagyon rosszul működő kapcsolatban vagyok benne.De nem a gyerekünk tehet róla, hanem én.Soha nem adnám oda senkinek,hogy nevelje helyettem.Ha vége lesz is megoldom,becsülettel fel tudom nevelni max nem zara meg egyéb ruhái lesznek..

Nem vagy rossz ember, most rossz passzban vagy, hisz elhagyott a szerelmed, de ez a gyerekhez fűződő kapcsolatod ne befolyásolja, mert egy életen keresztül nem volna nap, amikor ne gondolnál rá, mi lehet vele ha örökbe adnád.Már veled van 3 hónapja.Valóban el bírnál szakadni tőle??

2019. júl. 28. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
81%

Engem terhességem alatt dobott el az apa.

De eszembe sem jutott ilyen,hogy örökbe adjam.

Főleg,mert tervezett baba volt.De az,hogy az apja időközben meggondolta magát,puff. Engem ez csak megerősített.

3 hónapig dédelgeted,szereted,vele vagy...és ötökbeadáson gondolkozol, csakmert az apa egy gyökér és mert még szereted és nem tudod nevelni a gyerekét? Ez milyen felfogás? Mert,hogy nem anyai az biztos.

Viszont...ha nem szereted a saját gyereked,valóban jobb élete lesz ha az anyja egy olyan valaki aki tiszta szívvel szereti.

2019. júl. 28. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
57%
Elhagyott egy pasi? Ez akkora trauma? Könyörgöm, ennél sokkal nagyobb tragédiák vannak. Majd találsz másik pasit. De a gyerek a Tiéd is. Nehogy már ellökd magadtól!
2019. júl. 28. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
67%

Az a pici a tied is. Belőled isvan, es a legjobb szamara, hogy veled van.

Biztos, hogy nem lenne könnyebb neked nélküle, mert akkor majd amiatt emesztened magad, hogy eldobtad magadtól.

Az apának fizetési kötelezettsége van, tegye is meg, ha így bánt veled, te se hagyd magad. Tudom, hogy nehéz, és mostantól egyedül kell boldogulnod, de az lebegjen a szemed előtt,hogy a gyerekedért is teszed.

Mindenképpen keress fel egy terapeutát, aki segít feldolgozni a traumat, hogy a kicsid visszakapja a vidám anyukáját és próbálj meg rokonoktól, barátoktól segitséget kérni. Mozdulj ki sokat a kicsiddel, legyetek a levegőn, emberek közt, ne gubózz be, mert attól csak rosszabb lesz.

2019. júl. 28. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim válasza:
23%
Sajnállak. Ha beszélgetni volna kedved írj, így most érdemben nem tudok mit mondani, de úgy érzem én is így viselkednék és éreznek ebben a helyzetben.
2019. júl. 28. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
64%

Nem lesz könnyebb. Egész életedben lelkiismeret-furdalásod lesz, amiért lemondtál a gyerekedről.


de ha rám hallgatsz, örökbe adod. Akiből ilyen mértékben hiányzik az anyai ösztön és a szeretet, annál csak nyomorúságos élete lesz annak a szegény babának. Az ilyenek, mint te, szokták később a tűzforró autóba zárva meghalni hagyni a gyereküket, mert elfelejtik, hogy hol felejtették szegényt.

2019. júl. 28. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
37%
Nem hiszem el hogy ilyen van ne haragudj.... nem csal szítani akarod itt a népet egy ilyen megosztó kérdéssel?
2019. júl. 28. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!