Valaki volt már hasonló helyzetben ha igen mit kéne tennem?

Sajnálom, ami veletek történik. Igazából nem tudok tanácsot adni, de ha szeretnél beszélgetni, írj privit.

Nekem 2 örökbefogadott fiam van. A nagy 20 éves, a kicsi 10. A naggyal nem voltak ilyen jellegű gondjaink, a kicsivel szerintem várhatóak. Ő más temperamentum, kiskamaszként is nehezebben kezelhető, mint a nagy volt 17 évesen.

Próbálj meg sokat beszélgetni a lányoddal, ha ő ebben partner.

Egyébként nem lehetséges, hogy felvette a kapcsolatot a vérszerinti szüleivel, és emiatt változott meg a viselkedése? Vagy nem történt mostanában valami változás az életetekben?

Kitartást és minden jót kívánok nektek!

(Nyugodtan írj priviben, ha szeretnél).

„A serdülőkor mindenki számára nehéz időszak, de az örökbe fogadott gyerekeknek különösen az.

Két híres pszichoanalitikus, Margaret Mahler és Edith Jacobson rávilágítottak arra, hogy az ember serdülőkorában újból feldolgozza azt, ami újszülött- és hároméves kora között történt vele. Ha valakinek ebben a korai időszakban el kellett válnia a vér szerinti szüleitől, azután nevelőszülőkhöz helyezték, akiktől szintén elszakították, hogy végül az örökbe fogadó szüleihez kerüljön, akkor egy különösen összetett tapasztalatot kell megint feldolgoznia.

Örökbefogadottaknál a kamaszkor visszatérő témája a megosztott lojalitás. Nehéznek találják, hogy továbbra is lojálisak maradjanak örökbe fogadó szüleikhez, miközben vér szerinti családjukhoz fűződő érzelmeikkel ismerkednek. Az örökbefogadás hagyományos megközelítése, miszerint az eredeti családról mindent el kell felejtenünk, megakadályozza az adoptált gyereket vagy serdülőt annak felismerésében, hogy neki két szülőpárja van, akik mindketten igaziak. Ez váltja ki a megosztott lojalitás érzését, ami komoly konfliktust jelent az identitás kialakításánál.

A korai kamaszkor során a szülő gyakran megkaphatja, hogy: „Ti nem is vagytok az igazi anyám és apám!” Ez azért van, mert a gyerek ekkor döbben rá, mit is jelent teljességében az örökbefogadás; hogy nem a szülei hozták világra, hogy genetikai öröksége nem tőlük ered. Most érti meg, hogy az igazi azt jelenti: eredeti. Biológiailag az őt világra hozó szülők miatt igazi emberi lény. A szülei fejéhez vágott, azzal kapcsolatos megjegyzés, hogy ők milyen szerepet nem töltenek be az életében, arról tanúskodik, hogy a gyerek éppen rendezi magában a dolgokat.

Mindeközben a kamaszkorban viharos változások mennek végbe fizikailag és hormonálisan is. Az élet első három évében zajló fejlődés mellett a serdülőkori a legdrasztikusabb. A hormonális változások és hangulatingadozások időszaka ez, de az absztrakt gondolkodás is ekkor indul meg. Ezek a változások gyakran felszínre hozzák a veszteség érzését, ami krízishez vezet. Az örökbe fogadott serdülőt, akiben egyébként is munkál a veszteségérzet, ráadásul nincs, vagy csak kevés információja van az eredetéről, korábbi – gyermeki – énjének elvesztése fájdalmasabban érinti, mint másokat.” (Joyce Pavao: Az örökbefogadás háromszöge)

Ajánlom ezt a könyvet, nagyon tanulságos, életből vett sztorik vannak benne az örökbefogadással kapcsolatban.

Légy türelmes, a kamaszokkal nehéz...

Próbáljatok őszintén beszélgetni, mondd el neki, hogy mennyire szereted, mennyit jelent Neked.

Lehet, hogy az is jó, ha most egy ideig pihenteted ezt a dolgot, ne izgulj. Ne aggódj, nem fogja Veled megszakítani a kapcsolatot. Ahhoz óriási ellentétnek kell lennie.

A legtöbb kamasz - szerintem örökbefogadástól függetlenül, hacsak nem most tudta meg - mond olyat, amivel jól célzottan tudja bántani azt, akitől szeretet vár, de akinek hirtelen látni kezdi a hibáit, ahogy a sajátjaival is kritikus. Szerintem ez hormonális változások és temperamentum függvénye. Emlékszem, én is csapkodtam ajtókat meg mondtam a szüleimnek, hogy bárcsak meg sem születtem volna meg utállak meg engem senki nem szeret... És még sok olyat, amit nem gondoltam komolyan, csak fájt az egész világ és hátha úgy kevésbé fáj, ha másnak is, és hátha akkor megért, ha neki is fáj... Az ilyen típusú kamaszok pont azokat lökik el ilyenkor, akikben tudat alatt bíznak, hogy azért akkor sem mennek messzire. És akitől azt szeretnék, ha megölelné, elfogadná őket, mert ők nem tudják magukat. Csak persze nehéz egy kaktuszt ölelgetni.

Azóta egy csendes, kiegyensúlyozott, konzervatív családanya vagyok, anyámmal is szuper közeli a viszonyom. De az egyik fiamban bár még csak kiskamasz, már látom, hogy mindezt újraélhetem és visszakapom :)