Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Tényleg indokolt kijönniük a...

Tényleg indokolt kijönniük a bölcsiből, hogy megnézzék hogyan viselkedik itthon, lehet problémát találtak a viselkedésében?

Figyelt kérdés

A fiam most 2,5 éves. Még nem beszél, de elég sok szót mond már. Most fogunk tornára járni vele. Pedagógia szakszolgálatnál voltunk, ott azt mondták beszédkésés van nála. 3 hónapja jár bölcsibe, nagyon könnyen megszokta, eszik, alszik rendesen ott, nem hisztizik és már nem fél a többiektől, először kicsit soknak találta a sok nagyobb 3 éves aktivitását.


Viszont ma furcsának találtam valamit. Mikor mentem érte délután akkor láttam, hogy a bölcsis néni és az igazgatónő erősen szugerálják ahogyan Milán játszik az autóval. Láttam rajtuk valami furcsát. Rákérdeztem és azt mondták, hogy kimehetnének-e hozzánk megnézni, hogy otthon hogyan viselkedik, mert feltűnt nekik, hogy mikor velem van akkor énekelget (nem érthetően de hallani hogy "énekelget"), meg "beszédesebb" (nem rendes beszéd még persze) és hogy a bölcsiben meg nem szól semmit, meg nem reagál sokszor a nevére. Kicsit megijedtem, hogy most akkor mit feltételezhetnem a gyerekről, meg rólam.



2021. júl. 12. 16:32
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Van család látogatás a bölcsiseknél is. Ez teljesen normális. Arra kíváncsiak, hogyan viselkedik olyan környezetben amit ismer, megszokott. A nem reagál a nevére dolog, nem teremt kapcsolatot a külvilággal, az első jelei az autizmusnak. Erre figyelnek az elején. Nàlunk ugyanez volt.
2021. júl. 12. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Értem! Más gyerekekkel nem játszik, de ebben a korban ez még normális, nem? Egyébként meg barátkozó másokkal, mármint odamegy azokhoz akiket ismer, nagybácsinak az ölébe is, nagymamához stb, de más gyerek társaságát nem keresi. Én úgy tudom, hogy 3 éves kortól szoktak inkább szocializálódni egymással. Mondjuk én óvodában sem nagyon akartam, de nem tudom manapság meddig normális ez.
2021. júl. 12. 16:41
 3/16 anonim ***** válasza:
75%
Nem kifejezetten az együtt játszásról van szó, hanem, hogy keresi-e a kontaktust a többiekkel. A fiam is hiába szóltak neki, nem reagált a nevére és nem vette fel a szemkontaktust másokkal. Korai fejlesztés lett belőle az ő esetébe. Akkor beszélték ezt meg velünk, mikor kijöttek, mert ezt nem a bölcsiben szokták, ahol jönnek-mennek az emberek, akikre ez nem tartozik.
2021. júl. 12. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
64%

A családlátogatással semmi gond sincs, meg az is érthetö, ha az otthoni játszási szokásait is meg akarják ismerni.

Emellett azért kellene valamennyire játszania a többiekkel is, érthetö, ha erre is figyelnek és próbálják kideríteni, hogy miért húzódik vissza a többiektöl.


Mellesleg a szugerálás szót nem jó értelemben használod, nem figyelést jelent.

2021. júl. 12. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
30%
Nekem azért furcsa. Igen, nálunk is voltak család látogatáson, de nem azután hogy már 3 hónapja oda járt. Ez mindenhol így van.
2021. júl. 12. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
86%
Utolsó a vírus miatt nem lehetett látogatni menni. A fiam is már jó 2 hónapja járt, mikor engedélyezték nekik.
2021. júl. 12. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Igen, a járvány miatt nem mentek ki előbb azt mondták.


3-as válaszoló! Mi lett végülis az eredmény, mit mondtak miért nem reagált a nevére, ki derült az oka. A korai fejlesztés segített?


Nem tudom mennyire kellene figyelnie a kortársaira a csoportban és mennyi az a valamennyire együtt játszás. Szokott nézni más gyerekeket pedig, utcán is, csak annyi hogy nem megy oda hozzájuk, hanem távolról szemléli őket, kicsit azért visszahúzódó. Viszont abból ahogy itthon viselkedni hogyan derül ki, hogy miért nem teremt úgy kapcsolatokat más gyerekekkel?

2021. júl. 12. 17:43
 8/16 A kérdező kommentje:
"kiderült". Bocsánat, kicsit helytelenül írtam pár szót, nagyon gyorsan gépelek.
2021. júl. 12. 17:44
 9/16 A kérdező kommentje:
A szugerálás valóban nem volt pontos leírása annak amit láttam, inkább úgy mondom, hogy megfigyelték a viselkedését.
2021. júl. 12. 17:46
 10/16 anonim ***** válasza:

Februárban kezdődtek a fejlesztések, egyelőre csak a bölcsőde fejlesztő pedagógusa foglalkozik vele. Mikor elkezdték, a fiam nem tudott kanállal enni, pohárból inni, a finom motorikus mozgása sehol sem volt, nem értette, mit szeretnénk tőle, nem mutogatott, beszélni az anya és apa szavakon kívül semmit. Mindig hisztivel, kiabálással vonta magára a figyelmet. Ez a fél év alatt eljutottunk heti egy óra fejlesztéssel, és persze a bölcsődei gondozók segítségével addig, hogy kisasztalnál önállóan eszik, rendszerető, szabálykövető lett, àllathangokat utánoz, ismétli s szavakat, párat meg is jegyzett màr belőle. A napokban vettem észre, hogy kezd rohamosan megindulni a beszéde. Többnyire persze még halandzsa, de próbàlkozik. Mutogat, egyszerű feladatokat végrehajt, integet, és ha kér valamit, akkor azt a tenyere nyitogatásával jelzi. Szóvsl magàhoz képest sokat fejlődött.

Az ok még nincs meg. Autizmusra gyanakodnak, de még nem volt orvosi, illetve pszichológiai vizsgálat. Az előbbire már van időpontunk.

Most így állunk. Amúgy novemberben lesz 3 éves, szóval nagyjából egykorú a te gyermekeddel.

1-es és 3-as voltam.

2021. júl. 12. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!