Mit tegyünk, ha nem együttműködő a gyerek?

Van olyan tünetegyüttes, hogy PDA. (Pathological demand avoidance)

Olvass szerintem utàna, lehet, hogy az van a gyerekednek. Ha tènyleg àllandòan ès tènyleg èvek òta csak ellenkezik.

Hagyjátok egy kicsit békén!

Jól tanul, gond nincs.

Nekem egész gyerekkoromban házimunkát kellett csinálnom.

Útáltam. De szófogadó voltam és csináltam. Mosogatás, portörlés,porszívózás, bevásárlás. Minden szombat ezzel telt. Megfogadtam, az én gyerekem nem fog házimunkát csinálni ennyi idősen.

Most 16.

Ha kérem, megcsinálja.

Tanulni pedig ő is csak a minimálisat. 4-es, 5-ös tanuló.

Szia.

Lehet, hogy haszontalan dolgokat írok, de nem tudom, próbáltad-e már.

Nálunk az működik, hogy a (most már 8 éves) fiam minden nap átlátja a teendőit. Van egy rendszer, mi a feladata és mikor kell azt elvégezni, illetve ha ehhez képest változtatunk, akkor is megbeszélem vele, mi lesz a "menetrend". Nincs ilyen légből kapott ötletem, hogy most gyere mert most tanulunk, vagy most porszívózz össze, hanem előre tudja, mikor fogunk.

Ez a büntetés dolog önmagában nem sok jóra vezet, sőt, jobb lenne egy közös hobbit vagy tevékenységet találnotok, hogy ne csak rendőrként funkcionálj az életében.

Másik pszichológus, aki elmondja, hogyan kell bánni vele ilyen helyzetben. Régen ezt pofonnal megoldották, az volt a motiváció hogy megcsinálja a gyerek, amit a szülő kér, most meg már ráfogják, hogy zseni, ezért békén kell hagyni.

Ezért kell egy normális pszichológus aki konkrét helyzetekre ad tanácsot, mert tényleg már olyan, hogy jó dolgában nem tudja mit csináljon.

Nekem csak egy tipp jutott eszembe, felírni hogy mennyi jó programban volt része aznap, ahhoz képest az a 10 perc hazimunka semmiség. Ha ennek ellenére hisztizik, addig nem kommunikálni vele, amíg be nem fejezi. Nem leállni, és meghallgatni az érvelését.

Az hogy tonkreteszitek az életét, nyilvanvaloan nevetséges, ezt meg se kell hallani. Valoban nem jo az a veglet se hogy végig kell dolgozni az egész szombatot, de egy 5 fős csaladban a gyekekek is a maguk szintjén vegyék ki a részüket. Esetleg mondd meg neki hogy ezzel hozzájárul a család jó működéséhez, segít a fáradt szüleinek, bár gondolom ez a legkevésbé se érdekli.

Szóval pszichológus, aki konkrét tippeket ad.

"Ezért kell egy normális pszichológus aki konkrét helyzetekre ad tanácsot, mert tényleg már olyan, hogy jó dolgában nem tudja mit csináljon."

Ne haragudj, de te tudsz ilyet? Mi nagyjából a város összes pszichológusánál jártunk, és kb. ugyanezeket mondták. Alap, hogy mindenben a gyereknek volt igaza, és mindenért én voltam a hibás. Valahogy azt hittem, hogy majd megmagyarázzák a gyereknek, hogy ő ül fordítva a lovon, ehelyett a pszichológus csak megerősítette benne, hogy neki van igaza.

Alapvetően ők abból indulnak ki, hogy a gyermeknek sehol nincs sikerélménye. Suliban piszkálják, leszidják, beírnak neki, rossz jegyet kap. Hazamegy, otthon leszidják azért, amit az iskolában csinált. Nekem konkrétan meg is mondta a pszichológus, hogy pokollá teszem a gyerekem életét. Szerinted ez mennyiben segít?

Szóval én a következőt tudnám javasolni. Iskolát hagyd. Az ő dolga, ha tanul, jó, ha nem tanul, úgy is jó. Meg talán nem buktatják, amúgy meg ezek a jegyek most még sehova nem számítanak.

Ez egy ördögi kör, amiben vagytok, de ha azt látod, hogy valamit mégis jól csinált, erősen dicsérd meg.

A házimunkával kapcsolatban meg mondd meg neki, hogy te is fáradt vagy, neked milyen nehéz, és igazán örülnél neki, ha ő is kivenné a részét a munkából. Ha arra fókuszálsz, hogy te hogy érzed magad, és nem őt bírálod, az segít, állítólag. Hm, nem tudom. Nekünk főleg az iskola a gond, meg az egymás szekírozása. Segítenek nekem nagyjából a gyerekek. Már ha van kedvük, de azért általában segítenek.

Az biztos, hogy szeretgetni kell őket, mert az a kulcs. Próbálj meg találni valamit, amiben jó.

Büntetni egyébként nagyjából már én sem tudom semmivel. Először azt mondtam, nem ülhet le a gép elé, ha rossz jegyet kap. Ezért ment a balhé kb. egy hónapig, most meg úgy jön haza, kaptam egy rossz jegyet, ma nem játszom. Tudomásul vette, nem érdekli már. Esetleg a haveroktól való eltiltás az, ami még segít. Én azt szoktam neki mondani, akkor mehet haverozni, ha megcsinálta a leckéjét, rend van a szobájában stb.

Előző vagyok, hát igen, ezért baromi nehéz helyzet ez a családosdi, mert amíg otthon éltem, én voltam a gyerek, viszonylag normális környezetben, mégis azt éreztem, hogy apám teljesen rám szállt a hülyeségeivel, és megkeseríti az életemet. Most hogy anya vagyok, a nagyobbik fiamnál érzem azt, hogy néha megkeserítjük egymás életét :D

Nekem amúgy van jó pszichológusom, aki meglepő módon az altatási problémára azt mondta a 2 éves gyerek esetében, hogy meg kell tanulnia egyedül elaludni, tehát nem kell mellette feküdni, amíg elalszik, hanem letenni az ágyba, és kijönni. (Míg mások ugye még a tíz évessel is együtt alszanak) Sokszor a gyerek pártjára állt, az tény, de alapvetően elég objektív volt, meghúzott egy határt, ahol kellett. Szóval róla el tudom képzelni ha majd később is fordulok hozzá gyereknevelési gondokkal, nem végig a gyereket ajnározza majd, hanem segít objektíven mindkét fél helyzetébe belelátni.

"Alapvetően ők abból indulnak ki, hogy a gyermeknek sehol nincs sikerélménye." Erre csak azt tudom mondani, hogy a végsőkig kell támogatni abban, amiben jó és egyben örömét leli (Mert nyilván az a másik véglet, ha ráerőltetsz valamit, amit amúgy nem is szeretne annyira.)

Egyébként a legjobb amit mondhatok, hogyha te többnyire normálisan viselkedtél vele, és próbáltad a tőled telhető legnormálisabban nevelni, addig téged senki se hibáztathat, hogy elcseszted a gyereket, vagy elcseszted az életét. Te megtettél, amit a tudtál, a felnőtt élete pedig majd az ő felelőssége lesz majd.

6, hú, hát a pszichológusokkal nekem is ez a tapasztalatom. Egy időben tanulás miatt sokat hisztizett az amúgy 4-es, 5-ös gyerekem. A pszichológus ötlete: biztos szorong, kapjon jutalmat, ha ROSSZ jegyet hoz. Soha nem szidtam le rossz jegyért, de ez nálam is kiverte a biztosítékot. Egy másik esetben barátnőmnek időnként vitája volt a kamasz lányával, tényleg csak viták, de közben a külföldön élő apuka külföldről hergelte a lányt, aki panaszkodni kezdett az iskolapszichológusnak, az meg anélkül, hogy az anyát is meghallgatta volna, kijelentette, hogy a lány lelkileg bántalmazva van.

Sajnos nekem annál nincs jobb ötletem, mint a sarkában lenni és nyaggatni. Ez ilyen türelemjáték, ha ő unja meg előbb, nyertél.

8-as, igen, ezzel vigyázni kell. A gyermek elmond valamit a pszichológusnak, ahogy ő látja, ahogy ő éli meg, és én még olyat is hallottam, hogy a pszichológus feljelentette a szülőket.

Egyébként ezt pont nekem is mondta az egyik okoska. Hogy ő megmondta a gyerekének, hogy akkor kap csokit, ha egyest kap. Először azt hittem, hogy rosszul értettem. És mondtam neki, hogy én minden nap veszek a gyereknek egy kis szelet csokit a boltban, és ezt mindig odaadom, ha hazamegyek, függetlenül attól, hogy rossz jegyet kapott-e. De erre azt mondta, hogy ő az egyesért ígért csokit. Na, ne már! Nem Robi bácsinál voltatok? Vagy nekik ezt tanítják az egyetemen?

Én értem, hogy sokszor az iskolában irreálisak az elvárások, meg nem életkorra szabott, meg frusztráltak a tanárok stb, stb. De azért mégis a gyereknek az a dolga, hogy az iskolában próbáljon megfelelni. Az nem tartható állapot, hogy meg sem próbálja, én meg ajnározom érte.

Én mindig azt mondtam a gyereknek, hogy tegye meg, ami tőle telik. Aztán ha mégsem kap ötöst, nem baj, de ő legalább megpróbálta. De az, hogy eszében sincs még csak bepakolni sem a táskába holnapra, az nem tartható állapot.

A kérdezőnek továbbra is azt tudom javasolni, hogy most valahogy úgy tűnik, hogy elveszítettétek vele a kapcsolatot, és ő lett a család fekete báránya. Ebből a szerepből már nagyon nehéz lesz kitörnie. Menjetek el kettesben vele sétálni, kirándulni, beszélgessetek vele, dicsérjétek. Ne azt érezze, hogy őt mindenki utálja, bírálja. Igen, tudom, hogy ő tett érte, de valahogy ebből most ki kell törnie. A bírálatnak nem a személyét kell érnie, hanem azt, ahogy viselkedik. És ne azt mondd neki, hogy ő mit csinált rosszul. Hanem azt, hogy te hogy érzed magad emiatt. Ha kicsit is szeret, nem akar téged megbántani.

Mi jártunk úgy, hogy karácsony előtt túlóráztam, és a két gyerekem annyira megsajnált, hogy az egyik megcsinálta a sütit, a másik meg kitakarított. Azóta is mindenkinek ezzel dicsekszem, álmodni sem mertem volna ilyesmit. De ha kérem, akkor nem csinálják ám. Csak akkor valahogy látták, hogy ez az egész nekem már nagyon sok.