Mi a neve ennek a beszédhibának?

Hűha, köszönöm! Ez hihetetlen!:) Bocsi, de még mindig nem igazán tudom, mit írhatnék.. Rólam van szó, és 30 éves leszek hamarosan. Nem igazán találtam neki kategóriát, de emlékszem a gyerekkoromra, és bíztam benne, hogy lehetnek szülők, pedagógusok, akik felismerik. Nagyon köszönöm! Szerintem fel sem fogjátok, mekkora jelentőséggel bír számomra a válaszotok. Különösen a Tied, 18:23-as! :) Soha életemben nem találkoztam rajtam kívül a dadogásnak e formájával, csak olyannal, aki szótagokat ismételt, így fel sem merült bennem, hogy ugyanazzal van dolgom. Hiszen nem úgy dadogtam, mint ők, hanem totálisan blokkoltam. 3-4 éves koromban volt egy autóbalesetünk, ahol állítólag bevertem a fejemet, bár nem súlyosan. Ennek tulajdonítottam a dolgot, holott 10 évesen blokkoltam először. A válaszod után hajnalig tanulmányoztam a betegséget, és mostmár tudom, hogy örökletes, és azon 2%-ába tartozom az embereknek, akiknek a stressz a hangszálak izomzatában gyülemlik fel. Reggelre megtudtam, hogy az idióta mondatkezdéseimnek tudományos neve van, és "starter"-nek hívják!:)) Ez most nagyon erős élmény volt számomra, az éjszaka folyamán amíg olvasgattam a különféle cikkeket, időnként nevettem, máskor könnyeztem. Még fel kell dolgoznom az egészet.

20 éve szenvedek tőle, és a történetem - szerintem - tipikus. Az első görcs megjelenése előtt első tanuló voltam, szinte folyékonyan írtam és olvastam, amikor iskolába mentem. A legjobb olvasó voltam az osztályban, és az első elakadásra úgy emlékszem, mintha 5 perce történt volna. Az elemi iskola még eltelt, úgy, ahogy, viszont 5-ik osztálytól visszaestem az utolsóvá, és ez így is maradt érettségiig. Egy igazi csoda, hogy sikerült az érettségim! Mivel minden percemben fóbikusan kerültem a helyzeteket, hogy olvasnom kelljen, középiskolám végére már krónikus iskolakerülővé váltam, ijesztő precizitással játszodtam ki az egész iskolai rendszert, hogy a lógásaimban fedezzem magam. Olyan szemtelen eszközöktől sem riadtam vissza, hogy az egyik tanáromnak (aki pap volt) meggyóntam a gaztetteimet, hogy a gyónási titoktartás kötelezettségén keresztül "megkössem a kezét" a pedagógusi eszközök alkalmazásában. Természetesen, nem lettem rossz ember, ezek - utólag végiggondolva - az iskolai túlélésemet szolgálták. Bár dönthettem volna másként is, akkor és ott, tini fejjel így cselekedtem.

Azóta "latens dadogóvá" váltam, vagyis a hétköznapi beszéd során megtanultam helyettesíteni a nehéz szavakat olyanokkal, amik könnyebben mennek. Környezetem nagy része nem is tud a problémáról. Viszont azokban a szituációkban, ahol nem cserélhetek szavakat, továbbra is bajban vagyok. És itt ér a tetejére a történet, ugyanis már évek óta össze szeretnénk házasodni a kedvesemmel, és komolyan félek, hogy a szent esküt nem tudom elmondani. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Mivel a kedvesem unitárius, én pedig katolikus vagyok, kétféle szertartás közül választhatunk. A katolikus szimpatikusabb, mert ott az eskü során háttal vagyok a népnek, az eskü szövege is rövidebb, viszont tapasztalatom szerint a katolikusok kevésbé rugalmasak. Az unitáriusoknál viszont szemben állok velük, és a szöveg, amit mondanom kell, kétszer akkora. Kedvesem beszélt egy unitárius papnővel (szombaton megyek én is beszélgetésre), de azt hiszem, a kedvesemnek rosszul sikerült előadni a problémát, a papnő úgy értelmezte, hogy a tömeg miatt félünk, és azt javasolta, hogy az esküt előtte tegyük le, csak a tanúk jelenlétében, a szertartáson pedig csak "igen"-t kell mondjunk a tömeg előtt. Ezzel csak az a bajom, hogy persze, zavar a tömeg, de az esküt még egyedül, magamban sem tudnám végigmondani. Életem talán legfontosabb pillanata volna, és én évek óta halogatom, de nem bújhatok ki alóla, bár rettegek tőle.

Elnézést kérek, hogy ilyen hosszan írtam, még sosem beszéltem részletesen erről senkinek, és most jól esett. Az problémámra (általánosan vagy akár konkrétan az esküvőire), ha van valami ötletetek, javaslatotok, azt hálásan fogadom. És még egyszer köszönöm az eddigi válaszokat!

Köszönöm szépen az érdeklödést!:) Nem, nem vagyunk túl rajta. Sok pappal beszéltünk, általánosságban mind furcsán néznek, szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Talán nem is akarnak. Amit javasolsz, az szuper lenne, de nem hajlandóak belemenni. Ahogy lejött nekem, azért nem változtatnak szívesen a szertartáson, hogy majd mások is ne jöjjenek speciális kérésekkel. Emiatt mostmár úgy néz ki, még egy évet csúszik az esküvö.:(

Szerintem az elsö alkalommal felmerült variáció fog élni, szertartás elött picivel bevonulunk a pap irodájába, csak a tanúk jelenlétében megpróbálom kipréselni a szart is magamból, ha sikerül jó, ha nem, mindegy, legalább nem száz ember elött égek.

De, ha ezen túlesek, engem az egyház egyszer s mindenkorra felejtsen el! Beleszólnak minden szarba, minden alkalommal tolják a kis kosarat az ember arcába, hogy támogassuk anyagilag, erre meg egyszer volna szükségem igazán, hogy embernek tekintsenek, és szarnak rá az egészre. Azt sem bánom, ha majd el se temetnek, szórják szét poraimat, vagy még jobb, ha a kutyáim mellé tesznek, náluk érdekes módon mindig megértésre találtam!

Tehát ez a helyzet állása..