Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Mit tegyek? Fiam haza hozta...

Mit tegyek? Fiam haza hozta más telefonját a suliból.

Figyelt kérdés
10 éves fiam megkapta élete első telefonját az apjától, bár én nem helyeseltem, mert még éretlennek tartom hozzá. Apa külön él, nem igazán ismeri a gyereket, ezért is tarthatta jó ötletnek. Egy teljesen alap készüléket kapott, majd egyik nap, úgy 2 hete kettő ugyanolyan telcsivel jött haza. Kérdeztem, hogy lehet ez, azt mondta, azt hitte az övé. Úgy láttam, nagyon ijedt volt, azt mondta, hogy a padtársáé lehet. Erre már rájöhetett, mert próbálgatta a PIN kódot, akkorra már tudhatta, hogy nem az övé. Megbeszéltük, másnap visszaadja. Másnap, mikor hazajött, mondta, hogy odaadta, ezzel lezártuk. Erre ma, nagy táskatakarítás közben megtaláltam a telefont, azt mondta, nem merte oda adni, mert félt, hogy mit szólnak a többiek, a tanárok. Nagy fejmosás következett, bűnbánat, de én még mindig nem tudom, mit csináljak a telefonnal. Adjam vissza a szülőnek, fiam adja vissza a másik gyereknek, vagy beszéljek az osztályfőnökkel? Melyikkel árthatok a gyerekemnek a legkevesebbet?
2009. febr. 12. 22:13
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
97%

Ha hallgatsz, akkor tudatosítod a gyerekben, hogy ez tulajdonképpen helyes! Dönts! Én beszélnék a tanárral!

-illéspityu-

2009. febr. 12. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
58%

Beszelj a tanarral, lassa, hogy igenis te odafigyelsz a gyerekre. A szulovel is beszelj, add oda neki te. Kellemetlen szitu lesz, mert megpecsetelik a fiadat, hogy lop. Mert lopott, es nem is vitte vissza. Ennyi idosen azert ez durva!

Beszelj a fiaddal, es nagyon-nagyon szidd meg ezert!!!!

2009. febr. 12. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Én voltam hasonló helyzetben. Mármint hogy egy srác az én cuccomat tulajdonította el ugyanígy. Nem akarta beismerni, pedig anyu is bement anno a suliba és észrevette, hogy nagyon vörösödik, de tagadta akkor is. Gondolom, hogy félt persze beismerni. Az anyukája pár hét múlva megtalálta nála az én cuccomat és együtt elhozta az anyukájával és bocsánatot kért. Én nem haragudtam rá aztán, de persze azért magamban megjegyeztem (különben hogy emlékeznék vissza erre 15 év távlatából?).


Szerintem ebbe kár belekeverni a tanárt főleg, ha a másik fél nem panaszkodott a tanárnak. Menj el a gyerekkel ahhoz, akié a telefon és kérjetek bocsánatot. Így a gyerek nem lesz megalázva az ofő előtt (sajnos általánosban az is előfordul, hogy ha a gyerek vmi más rosszat tesz, a tanár felhozza ezt az esetet újra és újra az osztálytársak előtt). Talán nem is derül ki a suliban, ha pedig kiderül, akkor sincs gond, hisz a szülők már mindent elrendeztek és a telefon visszakerült a tulajdonosához. Ne a gyerek adja vissza...jobban érezné magát a másik szülő és gyerek, ha ti együtt szolgáltatnátok vissza, így te is tudnád, hogy tuti visszaadja és hogy bocsánatot kér és úgy a másik szülő látja, hogy érdekel téged a dolog és majd jobban odafigyelsz a jövőben.

2009. febr. 12. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
62%
Szerintem is szólj mindenképp vagy a szülőnek vagy a tanárnak. A fiad véletlenül hozta el és utána már bátortalansága miatt nem merte vissza vinni, nehogy lopósnak higgyék. Persze a végén mégis az lehet belőle de ezt ő előre nem láthatta. El kell neki magyaráznod a dolog súlyóságát. Előszór talán próbálja meg ő vissza adni a gyereknek és ők ketten beszéljék meg a dolgot, aztán jobb ha te is tisztázod a gyerek szüleivel.
2009. febr. 14. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
72%
Én nem a tanárral beszélnék, hanem a szülővel. A tanároknak eléggé tele van így is a hócipőjük azzal, h telefont hordanak a kölykök órára. A szülő - nem tudom milyen a viszonyod velük - lehet, h jobban értékelné, ha felkeresnéd és elmondanád úgy, ahogy van. Igaz az én fiam kicsi még, 6 éves, és össze sem lehet hasonlítani, de ő meg más könyvével jött haza, és ő sem merte visszaadni, hogy mit fognak szólni az osztálytársai meg a tanár, úgyhogy én ezért értem+ a fiadat. Én elmondtam neki, h mindenki hibázik, még az is aki azt mondja, h nem. Sőt a szülő is hazahozhatja más holmiját véletlenül és előfordulhat, h csak napok múlva veszi észre. A lényeg az, hogy VISSZAADJA. A mai világban ez nagyon fontos.
2009. febr. 17. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
74%

Szia!

Először is az a legfontosabb, hogy tudatosítsd a fiadban, hogy nem lopott, véletlenül, tévedésből hozta el a társa telefonját a padból. Aztán ketten a fiaddal menjetek el az osztálytársához és beszéljétek át ezt a szülőkkel és a gyerekekkel is, hogy egyik gyerek se érezhesse rosszul magát a történtek miatt. A gyerekek néha nagyon gonoszak tudnak lenni. Ha nem magyarázzátok el a fiad padtársának, hogy ez véletlen volt és hogy a fiad azért nem adta vissza másnap mert félt, hogy megszólják akkor a gyerekben rossz érzés marad, meg is utálhatja a kisfiadat és az osztálytársaik előtt nyilvánosan meg is alázhatja. Sajnos ez komoly dolog. Itt mindkét szülőnek észnél kell lenni, hogy a későbbiekben ebből ne legyen kellemetlenség a fiadnak. Sok sikert!

2009. febr. 17. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
80%
szerintem véletlen volt ne hibásztassátok a fiut mondja meg az igazat az osztályfőnöknek és nem lesz semmi baj a másik fiutol is kérjen bocsit (9 éves fiú vagyok)
2009. febr. 17. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
67%
Minden képen a tanárral beszélj.
2009. márc. 19. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Tanítónő vagyok, 9-10 éves gyerekeket tanítok. Nálunk is fordult már elő hasonló eset, ha nem is pont ilyen. A mi esetünkben hasznos volt, hogy a szülők megbeszélték velem a történteket, mert így tudtam, hogy jobban oda kell rá figyelni. Nem arra, hogy elveszi-e még egyszer más dolgait, hanem a viselkedésére, arra, ha esetleg szorong valami miatt, vagy ha van valami, amiről nem mer vagy nem tud őszintén beszélni. Szerintem is közösen beszéljetek a padtárssal és szüleivel, mert a kisfiadnak is könnyebb magában elrendezni a dolgot, ha bocsánatot kér, és nagyobb az esély arra, hogy átérzi a tettének súlyát. Az osztályfőnökkel való együttműködés nem kötelező, de szerintem hasznos lehet, a fent leírtak miatt.

Elkeseredésre pedig semmi ok, ne hallgass azokra, akik szörnyülködnek, hogy hogy tehet ilyet egy ennyi idős gyerek! Még mi, felnőttek is követünk el olykor hibákat, hogy ítélhetnénk el emiatt egy gyereket?

2009. márc. 21. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim válasza:

Kedves Anyuka!


Írta, hogy fia 10! éves.


Ez lényeges szempont! Nem 14 és nem 30! Egy ekkora gyermekben nem feltétlenül tudatosul a lopásnak a fogalma. Nem gondolom, hogy gyermeke lopott volna az ő megítélése szerint. Csinált valamit, aminek nincs tisztában a súlyával. Ezért van Ön, mint szülő, aki igazgatja az ő életét: pl visszaviszi a partnerszülőnek azt a telcsit, amelyik véletlenül a gyermekénél maradt.


S még egy dolog: ez a dolog nem a gyermek megszidásáról kell, hogy szóljon, vagy másik hozzászóló szavaival >>a jól megszídásáról<<, hanem arról, hogy példákon keresztül meg kell a gyermeknek tanítani, hogy mi a bűn és mi a nem bűn. Ha ez nem történik meg, akkor a gyermek bizonytalanságban lesz a cselekedeteit illetően, s csak a szidást fogja érzékelni a dologból, s nem a megjobbítást.

2009. dec. 10. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!