Az M-Chat teszt mennyire megbízható?

Értem. A helyzet az, hogy elég magas pontszám jött ki sajnos és azóta elolvastunk pár cikket, hozzászólásokat és az eszem már felállította a diagnózist, míg a szív próbál tiltakozni ellene. Ez elmúlt napok megfigyelései és a fotók újranézése is csak megerősítette a félelmeim, kevés az a kis kapaszkodó amik segítségével össze tudom még szedni magam. Eddig a betegségnek csak a nevét ismertem hallomásból, most meg úgy tűnik a nyakunkba szakadt a felismerés egyik napról a másikra. :'(

Persze a remény hal meg utoljára, de az igazán nagy para már nem is a szó, hogy kimondják-e a betegséget, hanem a súlyosságának mértéke aggaszt a leginkább (az hogy sok esetben retardáltsággal is párosul, arra inkább nem is gondolok). A legdurvább, hogy anya látszólag jobban állja a sarat, büszke vagyok rá. Azt hiszem nekem is orvosi segítségre lesz szükségem a feldolgozáshoz, ha kimondják amit nem akarok hallani...

Külön rossz, hogy egy esetleges testvérnél fokozottan megvan a kockázat hasonló kimenetelre (20% körül) és nem lehet előre szűrni a dolgot.

Tudom, hogy ez rajtunk kívül sokakat érint még és sokan túl vannak rosszabb, meg szörnyűbb megpróbáltatásokon is. Ide írtam mert megijedtem, reménykedtem talán pár biztató szóban és kivételes történetekben. Most az a helyzet, hogy a racionális tudatom már-már elfogadta a tényszerű dolgokat, míg a szívem belehasadt, mint ahogy minden más szülőnek. Köszönöm a válaszokat és legjobbakat a hasonló cipőben járóknak!

Igen, köszönöm! Hirtelen ért a dolog és mellbe vágott, nem hagytam időt alaposan utánaolvasni és emészteni a dolgokat. A diagnózist nem akartam és akarom felállítani, de a túl sok jel megijesztett és alapvetően racionális gondolkodású vagyok. Változtattunk már az étrenden és az itthoni szokásokon. Mint ha lenne javulás és látunk pozitív jeleket is, különösen a viselkedés terén. Javult az étkezés és több a gagyogás a nyögés helyett. Több játékát is már odahozta nekem meg ehhez hasonló apróságok. Találtunk TSMT tornát és sok érdekes és reményteljes dolgot (privátban is kaptunk ötleteket és segítséget). Sajnálom hogy ideböfögtem pánikszerűen az első és összeszedetlen stílusú aggodalmaim. A gyerek a szemünk fénye, végtelenül aranyos és nagyon szép baba. Nyugodt, jó indulatú kisember, egyáltalán nem akarom máris eltemetni a reményeinket. Tragédiának éltem meg az első napokat, most viszont inkább cselekszünk ezerrel és kihozzuk a dologból a legtöbbet, akármi is legyen ez!

Kell még egy kis idő, hogy minden kiderüljön és mi is elfogadjuk és ráálljunk teljesen a dologra. Köszönjük még egyszer a segítségeket!