ADHD-s gyerekek szülei, válaszolnátok?

Mindig megpróbálkoznak felvetni valami oltári baromságot egy fejlődési zavar kapcsán... A 60-as években ugyanez volt az autizmussal is..Aztán rájöttek, hogy egy idegrendszeri fejlődési zavar következménye, mely erősen genetikai alapokon nyugszik.

A rémálom csecsemőkor nem ok, hanem következmény! ADHD mindig is volt a történelem során, mert haszna volt belőle az evolúciónak. A régebbi időkben ők voltak a legkiválóbb vadászok!

Stressz minden embert ér, az élet velejárója. Egészséges szervezetnél ere adekvát reakció születik, a szervezet megbirkózik vele. Kutatást olyan esetben lenne célszerű végezni, ahol az anya huzamos ideig volt streszes körülményeknek kitéve, melyek meghaladták a megküzdési stratégiáit. (pl háborús idők, gyász)

Ebből viszont az következne, hogy a háború alatt megnövekenének a hiperaktív gyermekek számai. Ez azonban nem volt így egyáltalán!

Az ADHD már a magzati életkorban megjelenik, más az agy behuzalozottsága. Családi halmozódás megfigyelhető.

Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz, tökéletesen leírta, ugyanazt amit én is gondolok erről.

Nekem nincs ADHD-s gyermekem, de van autista, ami természetesen egészen más, de mégis együttérzek veled, mert az autizmussal kapcsolatban is rengeteg elmebeteg baromság látott már napvilágot... A kedvencem az, hogy egy gyerek akkor autista, ha az anya csecsemőként nem szerette.

Másik nagy kedvencem, hogy a császármetszéssel született gyerekek nem tudnak csőben kúszni :DDDDD Mert az ember gyermek bizony szülés közben tanul meg csövön átbújni :DDD Kb ennyi az összefüggés az ADHD és az anya nem odafigyelése között is.

Gyerekekkel foglalkozom és több ADHD-s gyerekkel is összehozott már a sors. Tudom, hogy a szülőknek ez egy őrült nagy megterhelés, nem beszélve a gyerekről, de aki tudja, hogy az ADHD miről szól, az meglátja bennük a különleges tulajdonságokat is. Én mióta utánaolvastam annak, hogy ennek mi a háttere, azóta sokkal jobban tudom, az ADHD-s gyerekeket kezelni. Egészen különleges és szerethető gyerkőcök, én konkrétan imádom őket azért amilyenek :)

Szia! A bőrproblémákról (pl. ekcéma, pikkelysömör) is azt mondják, hogy az anya-gyerek kapcsolat sérülése az oka… és gondolom, még jó sok más ilyen téma is van. Azért „baromi jó” ez, mert egy ADHS-t nevelő szülőnek alapvetően sokkal több gondja van a gyerekével, sokkalta több türelemre van szüksége – és ha jól rányomjuk a lelkiismeret-furdalást, azzal épp hogy nem segítünk neki ebben.

Persze nyilván érdemes elgondolkodnia az embernek azon, hogy mit hogyan csinált, nem tud-e változtatni a dolgokon, hogy jobb legyen, és nyilván elő is fordul, hogy a magatartászavarok mögött a szülő nem megfelelelő magatartása áll (tán hülye példa, de ha valaki egyévesen folyton a tévé elé rakja a gyerekét, valószínűbb, hogy a gyerek inkább keresni fogja a külső ingereket, mert az éretlen idegrendszere ahhoz szokik hozzá).

Arra, hogy „Ez nem is egy betegség, csak kitaláció az egész” azt tudom mondani, hogy mi elvittük a fiunkat „felméretni”, és a pszichológusnő elmagyarázta, hogy az ADHD-sok agya picit másképp működik, mint a „normál” embereké, erre jó példa a Waldo-tesztes vizsgálat (ha rákeresel a Where is Waldo? kifejezésre, látni fogod, milyen), amelyben egy bizonyos figurát kell megtalálnia a gyereknek nagyon színes, nagyon zsúfolt képeken. A „normál” agyú emberek ezt 20–30 mp alatt teljesítik átlagban, mert fentről lefelé és balról jobbra haladva végiszkennelik a szemükkel a képet, az ADHD-sok viszont 2–5 mp alatt megtalálják a figurát a képen, és még több információra is emlékeznek, róla, mert másképp dolgozik az agyuk, valahogy egyszerre fogja fel a képet, nem kell „soronként” végigszkennelniük azt.

„A szülők hibája” témáról még: mikor a gyerekem kapcsán elkezdtem utánaolvasni a kérdésnek, és főképp, mikor a pszichológus elmondott pár dolgot, a férjem egyszer csak felkiáltott, hogy „de hiszen én is ADHS-s vagyok akkor!”. És valóban, visszafejtettük a gyerekkori problémáit, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy neki is ugyanez a „gondja”, csak éppen akkoriban még nem ismerték fel ezt. Hozzáteszem, miután Máté Gábor könyvét olvastam, konstatáltam, hogy a férjem bizonyos viselkedésmintái (pl. nyughatatlanság, mindig ezer dolgot csinál egyszerre, újabb és újabb terveket sző…) is ezt támasztják alá – csak nyilván felnőttként jól kompenzálja, és mivel nem kell naphosszat egy padban ülnie hátratett kézzel, az energikussága inkább pozitív tulajdonságként jelenik meg a környezete számára, így már sosem kap intőt rendetlenkedésért. :)