Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Szobatisztaság - most ilyenkor...

Szobatisztaság - most ilyenkor mi van?

Figyelt kérdés

Kisfiam 2 év 3 hónapos.

Már pár hónapja próbálkoztunk bilivel, ügyesen többször is sikerült, egyszer kaki is, meglepődött minden alkalommal, de büszke is volt magára, nagyon megdícsértük - aztán legközelebb már sírt a pelusért, úgyhogy nem erőltettük tovább a dolgot.


Most 1 hete megint rákérdeztem csak úgy, hogy akar-e ő is a bokorba pisilni a játszón, mint a többiek, és nagy boldogan igent mondott. Egész nap pelust nélkül volt, játszón ügyesen szólt időben, mentünk a bokorba, itthon pedig ügyesen ment a bilire 1-2 óránként.


Aztán most meg hirtelen visszaesett vagy nem tudom.:(

Ott csurgat a lakásban ahol éppen éri az inger, előtte 1 mp-el szól hogy pisi, és nagy vígan ereszti is ki. Játszón egyáltalán nem szól, csak látjuk h pisis lett, vagy szól, de már csak azért h pisis lett a gatyója.


Most ilyenkor mi van? Miért esett vissza? Hogy lehet ismét elérni a bilizést?


Arra is gondolok h az 1 hét ügyes bilizés végefelé egyszer, gondolom véletlenül, egy pici kaki is sikerült a bilibe, nagyon boldogan mutatta nekem, de aztán gyorsan kérte a pelust és a többi részét már odatette.

Lehet h megijed a kaki élményétől?

Hogyan segíthetnék neki?

Most már ha kérdezem, nem is akarja levenni a pelust, ha mégis sikerült meggyőznöm h tegyünk egy próbát olyan kis ügyes, akkor meg becsurgat mindenhol a lakásban.


2013. aug. 10. 14:29
 1/6 anonim ***** válasza:
80%

Láthatóan megérett,ez vitathatatlan.

Most le leszek pontozva,de akkor is leírom: a jutalmat próbáltad már? Nálunk a huncut gyereknél (kérdeztem kell pisilni? nagy sunyi szemekkel válaszolta,hogy nem,majd gondolt egyet,elém szaladt,beterpesztett és széles vigyorral a képén a lábam elé pisilt) jutalmaztunk,édességgel. Cukrok voltak általában,kinder csokik,pár forintos nyalókák,pez- amiket szeretett,azok közül választhatott egyet,ha ügyesen pisilt/kakált a bilibe. Nem szólt soha,csak mikor már végzett a pisiléssel,nem is volt baleset.


Nem tudom szokott e Veletek menni,ha wc-re mentek? ha nem,akkor kezdjétek el,mert ezzel is csak azt tanítjátok meg,hogy ez természetes dolog! Bár nem gusztusos,de meg is lehet mutatni,hogy "nézd,milyen sokat kakáltam!! Hú,de jól esett anyának ilyen sokat kakálni!" vagy pisilésnél "húú,hallod hogy csurog!" vagy "pszt! hallod? :-) anya pisil!! :-)" -és tényleg olyan arcot vágni,hogy örülsz hogy pisilsz! majd megkérdezni Tőle,hogy Ő is pisilne vagy kakálna e? Javaslom a szűkítőt,hátha a wc-t jobban használná!


Sok sikert!! és kitartást!!!

2013. aug. 10. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

De jó, ezen nagyon jót mosolyogtam, köszi!:)))

Ki fogom próbálni a jutalmazós módszert, bár félek hogy onnantól kezdve hogy megtudja, van egy doboz a lakásban, ami finom ínyencségeket tartalmaz, meg lesz bolondulva tőle, és állandóan értük fog nyaggatni. De egy próbát megér, hátha elfogadja hogy az csak bizonyos "teljesítményért" jár.:)

2013. aug. 10. 21:47
 3/6 anonim ***** válasza:
33%

Én édességgel soha nem jutalmaznám. Nálunk a jutalom, hogy ő téphet papírt, ő húzhatja le, kakilás után spriccelhet az illatosítóval :D Olyaon szempontból ezeket jobbnak tartom, hogy ezek a jutalmak hosszú távon is fenntarthatók :D

Ja, meg a taps. Szt elvárja minden pisilés után. Szalad ki és újságolja mindenkinek, hogy pitttttyyyyyiiiiii - és várja a tapsot :D

4 éves fiú és 2 éves kislány anyukája

A kislányom 2 hete nevezhető szobatisztának :)

2013. aug. 10. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Kisfiam is imád wc papírt tépkedni, máskor nem is engedem meg neki,és mondom is hogy ha szépen pisil-kakil, akkor ő is használhatja! Azon a héten amikor szépen bilizett, akkor be is jött ez a jutalom, utána meg ez sem érdekelte, pisilt ahol érte, mint ahogy írtam.


Természetesen mindenkinek eldicsekedtünk az ügyességével, és most is erről az oldalról is próbáltam megközelíteni, hogy hadd mondjuk majd el Apának (ő az isten:), mamának stb. h milyen ügyes vagy, de ez sem hat most.

2013. aug. 11. 05:27
 5/6 anonim ***** válasza:
Én is volt, hogy cukorkával jutalmaztam. Kb 3 napig tartott amíg minden pisi után kérte a cukorkát. 3 nap után már nem is nagyon kért cukrot és szépen szobatiszta lett.
2013. aug. 11. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
1. vagyok. A két nagyomnál kb 2 hétig tartott a jutalmazás,akkor már nagyon ügyesek voltak,kijelenthettem hogy szoba és ágytiszták! Most a 3. gyerkőcnél az van,hogy nem kérte soha az édességet jutalomként,hanem csak azért,mert tudta hogy van. Ha nincs,akkor mondom Neki,mutatom hogy elfogyott,nincs,elkönyveli hogy nincs és nem kér már az nap. Jelenleg 23 hónapos. Nem tudom hogy az öccsével majd hogy fogunk haladni :-) bár még jó 1,5 évet várni kell hogy kiderüljön (6 hónapos)
2013. aug. 11. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!